Az Együtt elnökét Szegeden egy rendezvényen kérdőre is vonták a tüntetők, hogy miért zavarta meg a március 15-dikei díszünnepséget. Juhász Péter azzal indokolta például a múlt heti füttyöt, hogy nincs itthon sajtószabadság. Szerinte akkor közelebb kerülnénk a sajtószabadsághoz, ha ő bejöhetne vendégnek az M1 műsorába.
Nem jelentkeztek autista vonások azoknál az egereknél, amelyeknek az anyja D-vitamin pótlást kapott a vemhesség alatt - közölték a Queenslandi Egyetem kutatói.
A diagnózis felállítását részletes kivizsgálás előzi meg a fizikális vizsgálatoktól a speciális laborvizsgálatokon keresztül az ultrahangos vizsgálatig, ám a prosztatadaganat diagnózisa csak a szövettani vizsgálat alapján állítható fel egyértelműen.
Sajtóhírek szerint a csatornázás és a villamosfelújítás kapcsán is kaphatott megbízást a Szeviép nevű cég Szegeden. Van olyan összesítés, amely szerint a 2010 előtti években több mint 30 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert el, a később csődbe ment vállalkozás. Botka László, szegedi polgármester korábban többször is kijelentette, hogy nincs köze a város önkormányzatának a Szeviép-ügyhöz.
109 napig tartott a két nagy amerikai tőzsdeindex új virágkora, ezalatt nem szenvedtek el 1%-nál nagyobb esést. Kedden ez megdőlt.A végén lett nagy adok-kapok 2017.03.21 21:01A zárás előtti utolsó...
A menekültek új alternatív útvonalakat választanak, hogy minél inkább elkerüljék az ujjlenyomat vételt - mondta az MTVA tudósítója Belgrádból. A valódi menekülteket jövő héttől is beengedi Magyarország.
Húsz év óta először ült össze korlátozott létszámban a svéd parlament hadiállapot szimulációjának céljával, tekintettel az Oroszországgal való kapcsolatokban beállt feszültségekre.
Nehéz mértéket tartani a kalóriadús falatokkal, főleg, ha napközben nincs időnk leülni és kényelmesen enni. A gyomor kellemetlen tünetekkel reagál - ám szerencsére, a panaszok többségénél segítség lehet a természet patikája!
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint Óceán-L Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Óceán-L Kft.), valamint a Hüperion Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Hüperion Kft.) versenykorlátozó megállapodást kötött a Laddomat kazántöltő egységek internetes viszonteladói árai minimális szintjének rögzítésére a 2014 júliusa és 2015 áprilisa közötti időszakban. A GVH a jogsértésért mintegy 1,2 millió…
Húsz év óta először ült össze korlátozott létszámban a svéd parlament hadiállapot szimulációjának céljával, tekintettel az Oroszországgal való kapcsolatokban beállt feszültségekre - jelentette be kedden a törvényhozás elnöke, Urban Ahlin.
Néhány órán belül elfogták a rendőrök Keszthelyen azt három férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hétfő délután kirabolt egy nőt, aki dohánybolti bevételét vitte volna a bankba.
A brit kormány korlátozza bizonyos elektronikus eszközök fedélzeti szállítását egyes országokból brit repülőterek felé tartó polgári repülőgépeken. Az intézkedést nem sokkal a hasonló amerikai...
Minden korábbinál magasabb az Öt Csillag Mozgalom (M5S) olasz ellenzéki párt támogatottsága - derült ki a Corriere della Sera olasz napilap kedden közölt felméréséből.
Módosult a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelésére kiírt hitelprogram termékdokumentációja, a változások a 2017. február 28-tól beadott kérelmekre visszamenőlegesen érvényesek - tette közzé a kiíró a palyazat.gov.hu honlapon kedden.
Közterületet neveznek el a szolgálatteljesítés közben meghalt rendőr főhadnagyról Radovic Dusánról. A rendőrt egy autósüldözés során gázolta halálra P. Zoltán még 2010-ben.
Észak-Koreának nincs miért félnie attól, hogy az Egyesült Államok újabb szankciókkal elvágja az országot a globális pénzügyi rendszertől, és arra fog törekedni, hogy felgyorsítsa atomfegyverkezési és rakétafejlesztési programját - mondta egy észak-koreai diplomata a brit hírügynökségnek.
Arsene Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának vezetőedzője cáfolta azokat az Angliában megjelent híreket, melyek szerint a Paris Saint-Germain felkérte edzőnek.
Az angol csapat Németországgal barátságos mérkőzést vív majd szerdán, vasárnap pedig hazai pályán világbajnoki selejtezőt játszik Litvánia legjobbjaival.
A Volkswagen idestova három éve a Genfi Autószalonon mutatta be az akkor még csak tanulmány szinten lévő, T-Roc nevet viselő kupészerű SUV-t, azóta pedig temérdek hír és találgatás látott napvilágot a koncepció jövőjével kapcsolatban. Az SUV-k térnyerése azonban nyilvánvalóan nagy szerepet játszott abban, hogy immáron hivatalosan is ismert tény a T-Roc érkezése, amely a nemrég bemutatott Tiguan…
Nemrégiben a megszokotthoz képest jóval gyorsabban, már-már hirtelen ment végbe az Opel kiválása a GM-ből, majd azt követően fúziója a PSA konszernnel. Ezzel a lépéssel a pletykákat követően a vártnál hamarabb jött létre egy újabb óriás konszern, amely a későbbiekben meghódíthatja a világ általuk eddig még érintetlen régióit.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon kedden: az euróhoz és a japán jenhez képest gyengült, míg a dollárral és a svájci frankkal szemben erősödött.
Az ukránok 83 százaléka úgy gondolja, hogy keveset keres, miközben csupán 14 százalékuk elégedett az anyagi helyzetével - derült ki abból a felmérésből, amelyet a neves Rejting ukrán közvélemény-kutató csoport tett közzé kedden.
Kedvelik a németek a magyar borokat, Németország jelentős felvevőpiacot jelent a magyarországi bortermelők számára Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár szerint - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel kedden.