A Renault már korábban ígérte, hogy a Genfi Autószalon előtt leleplezi kis crossoverének frissített verzióját. A franciák szavukat betartva most megmutatták nekünk a ráncfelvarrott Capturt, amiről azonban egyelőre csak három képet osztottak meg. A négykerekű egyébként a Clio korábbi frissítésének mintájára újult meg, így túl nagy újdonságokra nem kell számítanunk.
A menedékkérők tagállamok közötti áthelyezésének rendszere az Európai Unió legfontosabb szolidaritást kifejező eszköze, a tagállamoknak nincs lehetőségük több kifogást találni a menekültek áthelyezésével kapcsolatban - jelentette ki Dimitrisz Avramopoulosz, az Európai Bizottság migrációs politikáért felelős tagja csütörtöki brüsszeli sajtótájékoztatóján.
Öt lehetséges forgatókönyv áll az Európai Unió előtt, hogy 2025-ig milyen irányban indul el - olvasható a Jean-Claude Juncker bizottsági elnök által szerdán bemutatott "Fehér könyvben". A tervek...
A költségvetési ügyekért és emberi erőforrásokért felelős biztos néhány napja azt mondta, hogy a németeknek megéri támogatni a kelet-európai országokat, mert a pénz nagy része az ő gazdaságukba csorog vissza.
Extra biztonsági felszerelést kell szerelni azokba a mentőautókba, melyek veszélyeztetett zónákba riasztanak - közölte Gordon Grattidge, a svéd mentős szövetség elnöke. A vezető által "no-go zónáknak" nevezett területeken ismeretlen veszélyek várhatnak a mentősökre, akik eddig nem tudták megvédeni magukat.
Budapest – A Momentum Mozgalom sikeres olimpiaellenes népszavazási kezdeményezése meghozta a kedvét az LMP-nek, amely Paks2 ügyében tartana népszavazást. Ennek érdekében öt népszavazási kérdést nyújtott be a párt a Nemzeti Választási Irodának (NVI).
Ukrajna a közeli napokban emlékeztetőt ír alá a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami alapján Kijev újabb hitelrészletet kaphat a washingtoni székhelyű szervezettől. Olekszandr Daniljuk ukrán...
A Renault már korábban ígérte, hogy a Genfi Autószalon előtt leleplezi kis crossoverének frissített verzióját. A franciák szavukat betartva most megmutatták nekünk a ráncfelvarrott Capturt, amiről azonban egyelőre csak három képet osztottak meg. A négykerekű egyébként a Clio korábbi frissítésének mintájára újult meg, így túl nagy újdonságokra nem kell számítanunk.
Drámai eseményt rögzített az ohói Daytonban egy busz belső kamerája. A sofőr az utolsó pillanatokban mentette meg egy öngyilkosságra készülő nő életét.
Éppen két hete hallhattunk róla először, és már itt is van: új modellel bővül a Land Rover kínálata. Ráadásul az újdonság nevét tekintve sem tévedtek a korábbi hírek, ugyanis az angolok a hajdanán már prototípusok esetében használt Velar típusjellel látják el az autót, ami a Range Rover Sport és az Evoque közé sorol majd be, kitöltve az eddig tátongó űrt a kínálatban – ráadásul már a Genfi…
Soha többé nem dolgozhat az Oscar-gálán a legjobb film kategória győztesének kihirdetésekor elkövetett hibája miatt a borítékokat kezelő PwC könyvvizsgáló cég két alkalmazottja - közölte az amerikai filmakadémia elnöke az AP hírügynökséggel.
2010-ben a Föld lakosságának körülbelül 23 százaléka volt muszlim. A kereszténység után jelenleg az iszlám a világ második legnagyobb létszámú, egyben a leggyorsabban növekvő vallása – derült ki a Pew Research Center legfrissebb elemzéséből.
Több mint 1500 milliárd forintnyi vasútfejlesztés indul el vagy fejeződik be a következő években hazai és európai uniós forrásokból, valamint kínai hitelből.
A bankok 14,1%-os megtérülésénél magasabb, 18,9%-os tőkearányos megtérülést ért el tavaly a magyar biztosítási szektor (ráadásul magas tőkemegfelelés mellett), ami rég látott, 50,4 milliárd forintos...
Az Arab-félsziget al-Kaidájának (AQAP) legalább három tagja vesztette életét egy amerikai harci drón támadásában csütörtökön Jemen délkeleti részén - közölte egy katonai tisztségviselő.
Tanáraik és osztálytársaik egy része is próbálta lebeszélni őket, mégis nyílt levélben ment neki a kormánynak tíz végzős szakgimnazista. Felháborítónak tartják, hogy fél évvel az érettségi előtt tudták meg, mi lesz a vizsgakövetelmény, ráadásul a nyelvi érettségit is átszabták.
Politikai zűrzavar, munkakeresési gondok, kevés önbizalom – nagyjából ez az a három legfontosabb dolog, ami manapság aggasztja a brit fiatalokat egy friss felmérés szerint.
A Falusi kert ezzel az Európában valaha értékesített harmadik legdrágább festmény lett. Ami annyiban nem meglepő, hogy Klimt hasonló olajképeinek többsége múzeumok tulajdona, alig néhány bukkant fel árveréseken. (Via MTI)
72 évvel a második világháború után újabb fotók kerültek elő a náci diktátorról, Adolf Hitlerről. A fotóalbum Eva Braun hálószobájában egy fiókban volt elrejtve.