Nem sokkal azt követően, hogy Deák Kristóf munkájának köszönhetően újabb Oscar-díjnak örülhetett az ország, a Magyar Filmhét keretein belül egy közös éneklésre invitálták a gyerekszereplők az érdeklődőket a Cinema City Arénába. Hallgassa meg Ön is, hogy szólt a kórus!
A várakozásnak vége: a bőven mért előzetesek után végre kiteljesedett az E-osztály palettája, a tavasz langy szellőin pedig mi más is érkezhetne, mint egy kabrió. Az új vászontetős elődje nyomán a világ egyik legkényelmesebb kabriója kíván lenni, akár négy főnek átadva a szabad száguldás érzését.
Az Atlético Madrid támadója egy ütközés után elveszítette az eszméletét, így fejjel csapódott a földbe. Torrest hordágyon, nyakmerevítőben vitték le. Jobbulást kívánunk neki!
Tiltakozások és botrányok kísérik a Momentum Mozgalom országjárását. A szegedi és a komáromi állomás után Győrben is viták voltak: a mozgalom alelnöke szolidaritásról, teljesítményelvűségről és pozitív nemzetképről beszélt, a tiltakozók pedig ezúttal is a vidékellenességet kérték számon – számolt be az M1 Híradójának esti kiadása.
A repülőgépiparban jelentős szereplőnek számító RUAG Aerostructures március 1-jén Egerben nyitotta meg új gyárát. A terjeszkedést a növekvő igények, elsősorban legnagyobb partnere, az Airbus megrendelései indokolják. A gyár megnyitásával egyidejűleg a vállalat bejelentette együttműködését a magyar kormányzattal, melynek keretében a RUAG Aerostructures új munkahelyek teremtését vállalja a régióban.
Építési kivitelezési szerződések tárgyalása és a kivitelezés folyamata során sokszor tapasztalt probléma a többletmunka és a pótmunka fogalmának félreértett alkalmazása, amely hosszú, parttalan viták forrása lehet. A félreértések jellemzően abból fakadnak, hogy az új Polgári Törvénykönyv a gyakorlat igényeihez igazodva és a bírói gyakorlat során formálódott fogalom meghatározásokat követve,…