Nem előírás, de jól jöhet a sofőrnek, ha magánál hordja a kötelező biztosítása megkötését és rendszeres fizetését igazoló dokumentumokat. Néha ugyanis előfordulhat, hogy gond van központi nyilvántartásban szereplő adatokkal. Két perc ráfordítással biztosan elkerülhetők a rendőrrel folytatott viták.
Budapest - Öt rezidens is felmondott a közelmúltban a János Kórház felnőttsebészeti osztályán. A fiatal orvosok azért nem akartak többé az intézményben dolgozni mert a hálapénzre hajtó főorvosok miatt alig operálhattak.
Nem csak a január, az egész téli évszak hidegebb volt a szokásosnál, pedig az utolsó téli hónap mintegy 2 Celsius-fokkal melegebb volt, mint egy átlagos február - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez eljuttatott elemzéséből. Az ezredforduló óta a második leghidegebb volt az elmúlt tél.
Nagyot zuhant a vállalkozások beruházási hajlandósága, jelenleg a cégek mindössze 42%-a tervez valamilyen fejlesztést a következő egy év során – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. A célokat tekintve némi átrendeződés történt, jelenleg elsősorban informatikai beruházásokra készülnek a cégek, amit a gépjárműflotta fejlesztése követ, miközben az elmúlt fél évben élen…
Tizenhét gyerek lett rosszul csütörtök délelőtt az iváncsai tanuszodában, klórgáz mérgezés történt - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Ártatlannak minősítette az egyiptomi semmitőszék csütörtökön hozott jogerős ítéletében Hoszni Mubarak volt elnököt, akit bűnrészességgel vádoltak a mintegy 30 éves hatalmának megdöntését eredményező, 2011-es Tahrír téri tüntetések több száz résztvevőjének erőszakos halálában.
Ma debütál a tőzsdén a Snap, melyet iszonyatosan drágán bocsátottak ki, meglovagolva a szinte mániákus amerikai tőzsdei hangulatot. A cég által üzemeltetett Snapchat remek játék a tiniknek, de készpénzre még nem sikerült váltani a jópofaságot, csak veszteség van. Ehhez képest máris jóval többet ér, mint a Twitter, úgy gondoljuk, kissé túlárazták.
Az Oscar-díjat nyert Mindenki című rövidfilmben szereplő Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola kórusa közös éneklésre invitálta az érdeklődőket a Magyar Filmhét keretében, a Cinema City Aréna moziba csütörtök délután.
mert akkor lesz róla egy szavazás a szervezetben, de valójában már eldőlt, mert kb. tudják, hogy ezt akarja mindenki. Szombaton választják meg a négytagú elnökséget is. (Index)
Hosszabb távon még évekig kitarthat a bika piac az Egyesült Államokban, azonban az idei elképesztő emelkedést látva rövid távon bölcs döntés lehet egy kicsit félreállni - véli Jeffrey Saut, a Raymond...
Van egy iszonyatosan menő kísérlet, amivel a megállíthatjátok, vagy akár vissza is fordíthatjátok a víz folyását. Hogyan lehetséges? Szükség van hozzá egy speciálisan szigetelt hangszóróra, egy a hangszórón átvezetett műanyag csőre, némi vízre és egy 24 fps rögzítésére képes kamerára.
Súlyos likviditási gondokat okoz a magyar könyvszakmának, hogy az Alexandra csoporthoz tartózó Könyvbazár Kft. több mint 3 milliárd forinttal tartozik a kiadóknak és a nyomdáknak, így áttételesen a szerzőknek is - mondta Kocsis András Sándor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az iváncsai tanuszodában történt klórgázmérgezés azonnali kivizsgálását rendelte el Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter - közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel.
Az amerikai tőzsde a szerdai száguldás után korrigál, az európai indexek viszont nagyjából helyben topogtak, kivéve a BUX-ot. Itthon az OTP gyorsjelentése előtt egy nappal emelkedni tudott, a többi nagyobb részvényünk esett. Erősen gyengültek az árupiaci termékek, az olaj, arany, ezüst, réz. A Snapchat kibocsátása óriási siker lett, a papírt valóssággal széttépik.
Valóra vált a lila-fehérek álma: közel egy év után újra bajnoki mérkőzést lesz a Szusza Ferenc Stadionban, nem is akármilyen ellenféllel. Az NB I 22. fordulójában a Ferencváros elleni örökrangadón elért sikerrel örvendeztethetné meg híveit az újpesti csapat.
A világszerte kedvelt Yahoo-t szinte porig rombolták a hackerek. A támadások miatt Marissa Mayer vezérigazgató 2 évre visszamenőleg sem több milliós bónuszát, sem prémiumát nem kapta meg.
A Gazdasági Versenyhivatal 2017 januárjától immár a vállalatok összefonódásának ellenőrzésekor is végrehajthat előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatokat, vagyis meglepetésszerű rajtaütéseket. A friss esetek is azt mutatják, az idei évtől még fontosabb, hogy a vállalkozások és vezetőik tisztában legyenek a rajtaütések szabályaival, amikor a GVH hívatlanul kopogtat az ajtajukon.
Jóllehet az egészségügyben dolgozók Nyugat-Európába való elvándorlása nem tekinthető magyar sajátosságnak (egy friss, a csehországi orvostanhallgatók körében készült felmérés szerint 27 százalékuk külföldön készül munkát vállalni), mindez aligha vigasztalhat bennünket azért a helyzetért, amely a hazai gyógyítás terén alakult ki az orvosok és ápolók tömeges külföldre távozásának „köszönhetően”.
Szabó Tünde nagyon sikeresnek minősítette az első ütemét a Hiszek Benned! elnevezésű programnak, amelyet tavaly ősszel indított a sportért felelős államtitkárság az utánpótlás-nevelés és tehetséggondozás támogatásának érdekében.
A MÁV-START a nyári turisztikai főszezonban gyakoribb és gyorsabb utazást biztosít a balatoni vonalakon, amelyeken több légkondicionált járművet és bicikliszállító kocsit állít forgalomba, a...
A várakozásnak vége: a bőven mért előzetesek után végre kiteljesedett az E-osztály palettája, a tavasz langy szellőin pedig mi más is érkezhetne, mint egy kabrió. Az új vászontetős elődje nyomán a világ egyik legkényelmesebb kabriója kíván lenni, akár négy főnek átadva a szabad száguldás érzését.
Az iváncsai tanuszodában történt klórgázmérgezés azonnali kivizsgálását rendelte el Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter - közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel.
Budapest — Vissza kell fizetniük az állami támogatást azoknak a pártoknak, a 2018-as választásokon nem érnek el egy bizonyos százalékot a Fidesz legújabb törvénymódosítása szerint.
Ön szerint jól tette? Nem tette jól? Helyes az, hogy mások vitatkoznak azon, hogy egy nő megmutatja a melleinek egy részét? Nem helyes? Ezen se szabadna vitatkozni? Vagy mégis?
Ezt csak azért mondom, mert szerdán lépett tőzsdére a cég, és azóta 41 százalékot emelkedett a részvényeik árfolyama. Ennek megfelelően a cég alapítói, akik már eddig is elképzelhetetlenül gazdagok voltak, most még kevésbé elképzelhetően gazdagok lettek. Ja, és mindezt úgy, hogy előre leírták, hogy lehet, sosem lesznek nyereségesek. Mondjuk úgyis jön majd a forradalom, ezzel nyugtatgatom magam.
Három ember életet vesztette és többen megsebesültek csütörtökön egy lavina miatt, amely a francia-olasz-svájci hármashatáron található Courmayeur közelében, a Plan de la Grabba síterepén zúdult le, egy másik hózuhatag azon a környéken két síelőt sodort el, de ők sértetlenül megmenekültek.
Meglehetősen furcsa interjút hozott le a CNBC, amelyben egy francia politikai elemzőt, Thomas Guénolé-t kérdezték a közelgő francia elnökválasztással kapcsolatban. A szakértő olyannyira nem tart Le...