Nagyszalontán Áder János köztársasági elnök jelenlétében ünneplik ma Arany János születésének kétszázadik évfordulóját, és egyben itt nyitják meg hivatalosan az Arany-emlékévet.
Jeff Sessions amerikai igazságügyi miniszter még szenátorként kétszer is találkozott Oroszország washingtoni nagykövetével az elnökválasztási kampány idején, de erről hallgatott a miniszteri kinevezése előtti szenátusi meghallgatáson - értesült a The Washington Post című amerikai napilap.
Moszkva/Washington - Az orosz védelmi minisztérium tagadja, hogy az orosz légierő szerdán tévedésből olyan fegyvereseket támadott Észak-Szíriában, akik az Egyesült Államok által alakított koalíció tagjaként az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ellen harcolnak.
Még a tavaszi ülésszakban benyújtja a Fidesz a választási törvény módosítását, amelyről előtte ötpárti egyeztetést kezdeményez a kormánypárt - tájékoztatta a Magyar Időket Gulyás Gergely.
Nem egyszerű botlások nélkül megúszni a különböző jogszabály-módosítások értelmezését. Ezúttal a kisadózási és a társadalombiztosítási szabályok közötti döccenőkre hívjuk fel a figyelmet.
Egy évvel a következő parlamenti választás előtt. Gulyás Gergely szerint "technikai jellegű" változások jönnek, de az ördög pont az ilyen részletekben szokott rejtezni.
Csütörtökön először egy melegfront, majd az éjszakai órákban egy gyenge hidegfront alakítja időjárásunkat. Számottevő csapadék nem várható, csak a Dunántúlon, és délkeleten lehet elszórtan kisebb eső, zápor.
Pajor Tamás és az Ámen, Rúzsa Magdi, a Jónás Vera Experiment, a Hősök, Palya Bea és a Lóci játszik is Fonogram-díjat kapott szerda este a Várkert Bazárban rendezett gálán, amelyet az ATV élőben közvetített. Életműdíjjal Fenyő Miklóst és Nemes Lászlót ismerték el.
Az Európai Unió jövőjével és a nemzetközi nagyvállalatok által forgalmazott élelmiszereknek egyes régi és új uniós tagországokban tapasztalható eltérő minőségével foglalkoznak többek között V4-ek kormányfői.
Ez az idézet volt olvasható Orbán mögött, amikor beszédét tartotta a Nemzeti Örökség Intézete által szervezett Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapján.
Félidejéhez érkezik az idei Filmhét, de még számtalan izgalmas magyar játék- és dokumentumfilmmel, az alkotókkal tartandó közönségtalálkozókkal várja a filmrajongókat.
Jeff Sessions az elnökválasztási kampányban kétszer is összeült Szergej Kiszljakkal, de kongresszusi meghallgatásán még direkt kérdésre se árulta ezt el.
Az Oscar-díjátadón a legjobb film kategória kihirdetésekor történt hiba miatt jövőre már nem dolgozik a díjkiosztón a PwC két alkalmazottja, jelentette be szerdán a Filmakadémia elnöke. A cég két partnere évek óta töltötte be ezt a különleges szerepet. Bizalmi feladat volt az övék, csak ők tudták a győztes borítékok tartalmát egészen azok színpadi kinyitásáig.
A Lego Ideas új szettje a NASA-ban dolgozó nőket fogja mintázni. A szettben öt figura lesz, a témát pedig a rajongók ötleteiből választotta ki a játékgyártó cég, írja az Index.
A 174 telephelyen összesen több mint 8000 megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztat a Kézmű, a Főkefe és az Erfo. A három állami céget a hatékonyabb működés érdekében, fél éve egy ügyvezető irányítja, írja a Magyar Idők.
A nyilvántartott álláskeresők száma 19,7 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a januári zárónapon 288 300 álláskereső szerepelt, több mint 70 ezerrel kevesebb, mint egy éve. Januárban közel 120 ezer álláshely várt országszerte munkavállalókra, ebből 63 ezer betöltetlen maradt.
A Rainbow Üzletlánc Kft. által üzemeltetett 56 Alexandra-könyvesboltból 27 technikai okok miatt március 1-jétől zárva tart. Az üzletek egy részének működtetését könyvkiadókhoz köthető cégek veszik át. A Rainbow Kft. 362 dolgozójából 180 munkavállaló esetében kezdeményezték a munkaviszony megszüntetését.
A választás előtti évben módosítana a kormány a választási törvényen. A változtatások érintik a kampányfinanszírozást is: a rosszul szereplő pártoknak vissza kellene fizetniük az állami támogatásokat.
Mintegy 230 milliárd forintnyi támogatást fizetett ki az Európai Bizottság az elmúlt kilenc hónapban a Magyarországról kiküldött számlák alapján – írja csütörtöki számában a Világgazdaság a Miniszterelnökségtől kapott tájékoztatás alapján.
Az etióp hatóságok meghiúsítottak egy szabotázsakciót a Níluson, a szudáni határ közelében épülő hatalmas duzzasztógát ellen - jelentette az FBC etióp közszolgálati televízió csütörtökre virradóra.