A Porsche a sikeres Cayenne luxus-SUV következő, immár harmadik generációját bármikor bejelentheti, hiszen a Cayenne jelenlegi szériája már hosszú-hosszú évek óta piacon van, és a vérfrissítés elkerülhetetlen, hiszen hiába remek autó még mindig, a kategóriában óriási a harc, és azért már érződik rajta a kor. Egyesek a napokban is tartó Genfi Autószalonra várták a leleplezést, azonban a Porsche…
Egy innovatív, kereskedelmi szempontú kísérleti program eredményeként a Dell bejelentette, hogy a technológiai iparágban elsőként készített óceáni műanyaghulladékból csomagolást.
A Telekom Veszprémet és a magyar férfi kézilabda-válogatottat majd 2017 nyarától irányító Ljubomir Vranjes fegyelmet követel a játékosaitól, de emberséges is, és nem gázol át hullákon a győzelemért. Tanácsként annyit mond, tudni kell nevetni a kudarcokon is, még ha nem is azonnal a vereség után. A tréner ezekről is beszélt a Sport TV-nek adott exkluzív interjújában.
Metallica-koncert lesz a Papp László Budapest Sportarénában 2018. április 5-én. A legendás amerikai heavy metál zenekar nyolc év után tér vissza Magyarországra, ahol hatodszor lép fel története során.
A decemberi osztrák elnökválasztás után a hollandiai választás eredménye is megmutatta, hogy nem elkerülhetetlen a populista erők térnyerése Európában - írta a Le Soir című belga napilap csütörtökön, a szavazás másnapján.
Nem kis meglepetés fogadta New Yorkban azokat az utasokat, akik a Rhinecliff állomáson a peronon az érkező Amtrak vonatot várták. Egy felvétel rögzítette, ahogy a várakozók arcába berobban a hócunami.
Új elnököt választott rendkívüli közgyűlésén a BÉT. A tulajdonosok döntése szerint a tőzsde vezérigazgatója, Végh Richárd lesz az igazgatóság elnöke. A Budapesti Értéktőzsde 2017. március 16-án...
Az Európai Bizottság év végéig megjelenő javaslata korlátozná a határon átnyúló lakossági pénzforgalmi műveletek, így például a külföldi készpénzfelvétel során felszámított díjakat. Rossz hír ez a...
Izgalmas napokon vagyunk túl. Lezajlottak a holland választások és megemelte az irányadó rátát a Fed, ami úgy tűnik, hogy megnyugvást hozott a tőzsdéken. Az európai részvénypiacokon 1 százalék körüli...
A húsgombóchoz: 50 dkg darált hús ( tetszés szerint: sertés, marha, vagy vegyesen, illetve pulyka) 1 db tojás 3 ek zabpehely 1 dl tej a zabpehely áztatásához (helyettesíthető vízzel) só bors kakukkfű csombor (borsikafű) rozmaring 3-4 ek olívaolaj a sütéshez A zöldségtálhoz: 3 db kisebb sárgarépa 3-4 db édesburgonya (hosszúkás) 2-3 db kisebb cukkini 1 db póréhagyma 50 dkg brokkoli…
Havas támadás elől menekültek szerda reggel a New York-i vonatra várakozók. A legtöbben megpróbáltak elugrani az érkező hótömeg elől, de pára előkapták telefonjukat és megörökítették a nem mindennapi látványt.
A Reuters információi szerint robbanás történt, amikor kinyitottak egy csomagot az IMF párizsi irodájában. Sajtóinformációk szerint egy ember megsérült az incidensben. További részletek hamarosan.
Törvényerőre emelkedett csütörtökön az a felhatalmazás, amelyet a héten a londoni parlament adott a brit kormánynak a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat elindítására.
Tegyünk igazságot! szlogennel országos politikai kampányt, országjárást indít az MSZP – jelentette be a párt elnöke és miniszterelnök-jelöltje csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Mától lehet pályázni a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara által hirdetett „Megbízható Munkaadó“ elismerő címre. A minősítéssel a Kamara segíteni kívánja a vállalatokat a szakember-utánpótlás hosszú távú biztosításában.
Vajon kiterjed-e a munkáltató utazásiköltség-térítési kötelezettsége a munkavállaló hétvégi hazautazásához vásárolt repülőjegyre? Mi minősül lakóhelynek és mi tartózkodási helynek? Le kell-e adni a bérletről szóló számlát a munkáltatónak a bérlet árának megtérítéséhez? Megtéríthető az 1. osztályú vasúti menetjegy is? Cikkünkből megtudhatja.
Kelet-Európában minden adottság megvan arra, hogy elkezdjenek nőni a bérek, de ezt maguktól nem fogják megtenni, hanem harcolni kell érte, mondta az Eurologusnak Marianne Thyssen, a foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős uniós biztos.
Az utóbbi években megerősödtek a visegrádi együttműködés négy tagállamának kapcsolatai, ezért mostantól csak a V4-eket érintő, napi tematikus híradóval is találkozhatnak az M1 Aktuális nézői.
Továbbra is tart a MIPIM Cannes-ban, ahová a fejlesztők, városok a legnagyobb, legfontosabb, legkülönlegesebb projektjeiket hozzák el. Budapest is nagy összefogásban van jelen, hirdetve a LIGET...
Robbanást okozott egy boríték felbontása a Nemzetközi Valutaalap (IMF) párizsi irodájában - jelentette csütörtökön a BFM TV francia hírtelevízió. A detonációban egy ember könnyebben megsérült.
Ez emberség a javából! A szegény aranyhal képtelen volt felúszni az akváriumban., folyton csak az alján volt és lehetetlen volt számára bármilyen ficánkolás. Ám ekkor jött a segítség!