Ötmilliárd forintos tőkekivonásról döntött a McDonald's magyarországi leányvállalatánál - derült ki a napokban. A cég közölte a hír kapcsán, hogy ez csak átmeneti és heteken belül visszaemeli az...
A brit miniszterelnök csütörtökön gyakorlatilag kizárta az újabb skóciai függetlenségi népszavazás engedélyezését a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló tárgyalások végéig. Theresa May...
Brit sajtóértesülések szerint megkereste korábbi motorpartnerét, a Mercedest a McLaren, miután az előszezoni teszteken ismét komoly gondok támadtak a Honda erőforrásaival. Tovább »
Az X-faktorban feltűnt zenekar, a Jaggers tagjai az első pillanattól kezdve a zsűri és a lányok kedvenceivé váltak, így nem is meglepő, hogy bár elsőként estek ki a tehetségkutatóból, azóta is megállás nélkül koncerteznek.
Alkotmányosnak találta csütörtökön a lengyel alkotmánybíróság az ellenzék, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és a lengyel legfelsőbb bíróság által is vitatott gyülekezési törvényt, amelyet Andrzej Duda államfő küldött el előzetes normakontrollra a taláros testületnek.
Nagyon fontos, hogy az Egyesült Államok szövetségeseivel, Japánnal és Dél-Koreával együttműködve szembeszálljon az észak-koreai nukleáris és rakétaprogram jelentette fenyegetéssel - mondta Rex Tillerson, amerikai külügyminiszter csütörtökön Tokióban.
A háztartások a szükségesnél többet fizetnek a fűtésért, mert nem fordítanak kellő figyelmet arra, hogyan lehetne gazdaságosabban működtetni meglévő fűtési rendszerüket - közölte a Honeywell fűtéstechnológia gyártó cég a legfrissebb kutatási eredmények alapján csütörtökön az MTI-vel.
Napirenden Petro Porosenko elnök törvénymódosító indítványa, ami szerint a kettős állampolgársággal rendelkezőknek választaniuk kell: vagy az ukrán vagy a másikról mondanak le.
Péntek még oké, 12-18 fok max, szombaton már jön a szél, az eső, a zápor, vasárnap pedig már csak keleten süt ki a nap, ha egyáltalán kisüt, és 8-13 fok lesz legfeljebb. Időjárást jelentettem, most sport.
A kormány szokás szerint nem jeleskedett abban, hogy a szakértők segítségét kérje az új javaslatainak kidolgozásában, a szakmai szervezeteket is meglepetésként érték a tervezett változások. Az Országos Kereskedelmi Szövetség ezért most közleményben cáfolt rá Lázár Jánosék javaslataira, tesszük hozzá jogosan.
A svájci Sporttudományok Nemzetközi Központjának friss kutatásából kiderült, a magyar labdarúgók átlagosan 20,6 évesen mennek ki külföldre játszani, ezzel pedig a világ élmezőnyében van Magyarország.
A brit miniszterelnök csütörtökön gyakorlatilag kizárta az újabb skóciai függetlenségi népszavazás engedélyezését a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló tárgyalások végéig.
Az érelmeszesedés (arteriosclerosis, atherosclerosis) folyamatában az ütőerek (artériák) belső falán lipidek rakódnak le plakkokat képezve. Az elmeszesedő erek megkeményednek, belső átmérőjük pedig egyre szűkül (érszűkület). Az érelmeszesedés bármely ütőeret érintheti, így például a szívkoszorúereket, a nyaki verőereket vagy a perifériás artériákat is.
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt nem jogerősen kilenc év börtönre és kilenc év közügyektől eltiltásra ítélte a Kecskeméti Törvényszék azt a férfit, aki megölte az édesanyját.
Megérkezett Kárpátaljára csütörtökön annak a 20 ezer adag kanyaró elleni oltóanyagnak az 5 ezer dózis vakcinát tartalmazó első szállítmánya, amelyet a magyar kormány ajánlott fel humanitárius segélyként egy hónapja az ukrajnai megyének, hogy megakadályozható legyen a fertőző kór átterjedése a területére a szomszédos Romániából.
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt nem jogerősen kilenc év börtönre és kilenc év közügyektől eltiltásra ítélte a Kecskeméti Törvényszék azt a férfit, aki megölte az édesanyját - közölte a törvényszék.
Megkapta Kárpátalja annak a 20 ezer adag kanyaró elleni oltóanyagnak az 5 ezer dózis vakcinát tartalmazó első szállítmányát, amelyet a magyar kormány ajánlott fel humanitárius segélyként.
A tavasz beköszöntével többeknek eszébe juthat, hogy milyen jó lenne egy saját nyaraló a Balatonnál, ezt azonban a magas árak és fenntartási költségek miatt csak kevesen engedhetik meg maguknak....
Telki — A magyar labdarúgó-válogatott kilencvenegy éve nyeretlen Portugália ellen, tizenkettedik nekifutásra, március 25-én viszont muszáj lenne felülmúlni az Európa-bajnokot vébéselejtezőn.
Havas Henrikre úgy tűnik, rájár a rúd: nemrég a TV2 egyik műsorába szóló meghívását mondták le, most pedig közölték vele, hogy nem kell többé írnia abba a magazinba, ahol eddig tárcái jelentek meg.