Nem minősül közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek, ha egy vállalkozás belső szabálya a munkahelyen megtiltja minden politikai, filozófiai vagy vallási jelkép látható viselését - mondta ki ítéletében az Európai Unió Bírósága kedden.
A vadonatúj Volvo XC60 éppen egy hete mutatkozott be, és már a leleplezés napjától lehetőségük van megrendelni a vásárlóknak – akár hazánkban is. Ennek megfelelően természetesen már a részletes árlista is rendelkezésre áll, amit mindenképpen érdemes megvizsgálnunk, ugyanis a nagyobb testvérek tudását egy az egyben átvevő közepes SUV bizony joggal pályázik kategóriájának trónjára. A kérdés már csak…
Bánki Erik szerint nem derült ki, hogy a volt miniszterelnöknek milyen szerepe volt abban a tanácsadói cégben, amelynek neve felmerült az Európai Csalás Elleni hivatal jelentésében.
A 2-es típusú cukorbetegség egyre több ember érint manapság, melynek hátterében legtöbbször a helytelen életmód és a genetikai hajlam áll. Sokan, amikor szembesülnek a diabetes diagnózisával, úrrá lesz rajtuk a pánik, mivel úgy gondolják, nehezen kordában tartható a betegség, és az életük gyökeresen felborul.
Az erdőtörvény módosításával a fenntartható gazdálkodás mellett növekedhet az erdőterület Magyarországon, miközben javulhatnak a természeti, környezeti állapotok is - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kedden az M1 aktuális csatornán.
Éppen egy hete fogadta el a parlament, hogy minden menedékkérőt a szerb határon lévő tranzitzónába kell zárni. Két bangladesinek most 5,8 millió forint kártérítést ítéltek, mert oda zárták őket.
Az eredeti tervek szerint a parlamentben fogadta volna az ATV stábját Majtényi László, a köztársasági elnökválasztás után azonban el kellett hagynia az épületet.
A baloldali ellenzéki párt így reagált arra, hogy a kormány megtiltaná az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú felhasználását, ezzel nehéz helyzetbe hozva a Heinekent vagy a San Pellegrinót.
Negyvenkilenc, főként külföldi turista megsérült kedden egy hőlégballon-balesetben a közép-törökországi Nevsehir tartomány Göreme településénél, Kappadókia történelmi régióban - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
A parlament gazdasági bizottsága támogatta a két jelöltet az MNB Monetáris Tanácsába - derül ki az Index tudósításából. Így gyakorlatilag az utolsó akadály is elhárult, hogy Parragh Bianka legyen a...
A Volkswagen már két hete közzétette az előzetes 2016-os számait, a mai konferencián viszont a részletes számokba is beleláthattunk. Ezekből sok érdekes dolog kiderül, a lenti ábra gyakorlatilag...
Hétfőn este debütált a közmédia nagy sikerű webes sorozata a Petőfi televízióban. A nézettségi számok azt mutatják, a Holnap Tali gyorsan megtalálta fiatalos célközönségét.
Ashley 13 éves kora óta próbálta titkolni, hogy pigmenthiányos a bőre. A sokat bántott lány azóta megtanulta elviselni és jó dologra használni állapotát és bátran meg is mutatja.
A munka törvénykönyve szerint a munkáltató köteles megtéríteni a munkavállalónak a munkaviszony teljesítésével indokoltan felmerülő költségeit. Ennek mértéke azonban nincsen meghatározva, így gyakori vita forrása lehet. A belföldi, valamint a külföldi kiküldetés szabályai ráadásul gyakran változnak és egymással sok tekintetben nincsenek összhangban. Ezt tetézi, hogy az egyes kormányrendeletek a…
Az atv.hu száguldó riportere arra volt kíváncsi, hogy a járókelők közül mennyien tudják pontosan, mit is ünneplünk március 15-én. Meghökkentő válaszok érkeztek.
Marc Surer szerint egy „briliáns” újítással rukkolhat elő az évad első versenyhétvégéjén a Red Bull Racing csapata, illetve annak főtervezője, Adrian Newey. Tovább »
Európában több millió fiatal van, aki már nem tanul, de még nem is dolgozik, és mégis a szüleivel él nagyon sokáig. Szakértők beszéltek a "mamahotel" jelenségről.
A betegfelvilágosítás érdekében tett munkájáért kapott díjat a minap Dr. Novák Hunor orvos, akit szókimondása és az orvosi, gyógyászati tévhitek elleni harca miatt sokan támadnak is. Az orvos pénzdíjat is kapott a tevékenységéért, de a 200 ezer forintot nem tartotta meg: a kórházi fertőzések elleni küzdelemhez ajánlottam fel.
Tengerbe zuhant egy mentőhelikopter segítségére siető helikopter Írország partjainál keddre virradón. A négy fős személyzet három tagja eltűnt, a negyedik válságos állapotban került kórházba.
A jegybank az utolsó pillanatig hiperoptimista volt a tavalyi gazdasági növekedéssel kapcsolatban, az azonban mégis messze a várakozások alatt alakult. Ezért most részben a kormányt okolják - és még igazuk is lehet.