A külföldi munkáltatók igényeihez szabnák az oktatást, és olcsóbban is kínálják a munkaerőt, mint a szomszédos országok, így több befektetőben is reménykednek a jövőben Szerbiában, írja a Magyar Szóra hivatkozva a Napi.hu.
Pontosan milyen az a jelölt, aki ha ma elkezdene nálunk dolgozni szívesen maradna több évig? Mit mond el mindez a cégről? - ezeket a kérdéseket kell feltenniük a cégeknek maguknak, mondja Tóth Fanni Karolina, a Wanari szoftverfejlesztő cég partnere.
Kaotikus hétkezdésre kell számítani a berlini repülőtereken, miután a földi kiszolgáló személyzet mintegy kétezer tagja hétfő hajnalban újabb sztrájkot kezdett bérkövetelésekkel.
Vízágyúval oszlatta fel a holland rendőrség a török államfő, Recep Tayyip Erdogan mellett tüntetők egy csoportját vasárnap este Amszterdamban, miután a felvonulók számos utat elzártak, és petárdákat, valamint tűzijáték-lövedékeket robbantottak.
Legkevesebb 652 gyermek, az előző évinél 20 százalékkal több halt meg Szíriában a harci cselekmények miatt 2016-ban, amely ezzel az ország felnövekvő nemzedékének legrosszabb éve lett - közölte hétfőn az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF.
Nagyon bejönnek a 2017-es versenyautók a kétszeres világbajnok Fernando Alonsónak – még ha olyan sok örömét egyelőre nem is leli abban, hogy a McLaren versenygépével körözhet. Tovább »
Nagyszabású átalakítást tervez Katalin hercegné (35) és Vilmos herceg (34)! A királyi család egy hatalmas pincehelyiséggel bővíti ki a Kensington Palotát.
A Lánchíd felújításának kérdése egyre aktuálisabb téma, a szigetelések, a dilatációs szerkezetek és az út burkolatai is felújításra szorulnak. A várható felújításról múlt héten többféle információ is...
2 db cukkini 1 db vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 20 dkg tészta (spagetti, v. házi metélt) 3-4 db tojás só őrölt bors petrezselyemzöld 10 dkg sajt (reszelt) 2 ek olívaolaj Sajtmártás hozzávalói: 15 dkg edami sajt 5 dkg vaj 1,5 ek liszt 3 dl tej só őrölt bors
Hosszan tartó betegség után elhunyt Bodor Pál író, újságíró. Publicisztikái mellett több verseskötete is megjelent, és fordítóként is jelentőset alkotott.
A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) 2016. évi jelentése szerint tavaly Magyarországon 97 befektetésen keresztül 87 vállalat részesült összesen 12,1 milliárd forint összértékű kockázati-...
A legendás popikon, George Michael (†53) a húgára hagyta londoni házát. Különös, hogy még el sem temették, Melanie Panayiotou (55) máris beköltözött bátyja otthonába.
Életének 87. évében, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Bodor Pál író, újságíró vasárnap este - tájékoztatta hétfőn az MTI-t Bodor Johanna, Bodor Pál lánya.
A török elnök Európát már saját hátsó udvarának tekinti, ahol despotizmusa mellett szabadon kampányolhat és amelyet iszlamista ügynökeivel sűrűn behálózhat. Kontinensünknek ki kell szabadulnia Merkel és Erdogan paktumából és egyben meg kell akadályoznia, hogy Törökországban intézményesüljön a despotizmus. Európának külpolitikailag végre két lábra kell állnia.