A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) hat afgán alkalmazottját ölték meg szerdán fegyveres támadók, gyaníthatóan az Iszlám Állam tagjai Afganisztán északi részén.
Lányom 2016. április 4-e óta van táppénzem. Synoviális szarkomája van, műtét, 33 sugár, 4 kemo után már most is táppénzen van. Elindult a leszázalékolás. A táppénz lejárata előreláthatólag április 20-a körül várható. Valahol azt olvastam, hogy mivel rajta kívülálló okokból nem tudta kivenni a szabadságát a tavalyi évre, ezért a munkáltatónak ki kell ezt fizetni. Ez így igaz, vagy nem? A másik…
Nigériában idén várhatóan mintegy 11 millió ember súlyos élelmiszerhiányban fog szenvedni, köztük több mint 120 ezer embert „katasztrofális” éhínség fenyeget majd a Boko Haram iszlamista terrorszervezet miatt – figyelmeztetett az ENSZ szerdán kiadott jelentésében
Jelentősen csökkentette jegyárait a labdarúgó OTP Bank Liga tavaszi idényére az MTK Budapest, a hírt maga Deutsch Tamás elnök jelentette be. Az indoklás parádés, hiszen a cél a nézőszám növelése, ami...
A Strabag konzorciuma nyerte az M2-es Budapest-Vác déli csomópont közötti szakaszának gyorsforgalmi úttá fejlesztésére kiírt nyílt közbeszerzési eljárást, a kivitelezés nettó értéke 32,975 milliárd...
Az MVM vállalatcsoport az anyavállalata által ingyen végzett menedzsment-tevékenység után nem vonhat le áfát – állapította meg az Európai Unió Bírósága szerdán közzétett ítéletében.
Romániát egyre nehezebb jogállamnak nevezni, a hatalmi ágak szétválasztása pedig illúzió - jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerdán a román parlamentben, a kormány ellen beterjesztett bizalmatlansági indítvány vitáján
Elutasította a román parlament az ellenzék bizalmatlansági indítványát, amelyet azért terjesztettek be a kormány ellen, mert az sürgősségi rendelettel módosította január 31-én a büntető törvénykönyvet és a perrendtartást.
Filmet forgatnak Horvátországban a korábban háborús bűnökkel vádolt Ante Gotovina nyugalmazott tábornokról Goran Visnjiccsel, a Vészhelyzet horvát orvosaként ismer Kovac doktorral a főszerepben
Elromlott a kezdeti jó hangulat a tegnapi nap folyamán az európai piacokon és a vezető indexek végül vegyesen zárták a kereskedést. A DAX 0,34%-ot, az FTSE 100 0,2%-ot emelkedett, míg a CAC 40 0,49%-ot veszített értékéből.
Jogszerűen intézkedő rendőrökre támadt egy család három tagja Miskolcon, a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt folytat nyomozást két férfi és egy nő ellen.
Az Európai Unió elítéli az izraeli telepekről elfogadott új törvényt, amely e szervezet szerint veszélyes határt lép át azzal, hogy legalizálja a megszállt palesztin területeken található magánterületek lefoglalását - jelentette ki Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője nyilatkozatában kedden Brüsszelben
Stanley Druckenmiller, a milliárdos befektető újra aranyba fektetett Trump adópolitikájával kapcsolatos bizonytalanság az egyik érv az aranyvásárlás mellett Érdekes dolog belelátni sikeres és...
A balkáni útvonal ellenőrzése és az illegális embercsempészet megelőzése érdekében közös biztonsági tervet dolgoznak ki a közép- és délkelet-európai országok - jelentette be Hans Peter Doskozil osztrák védelmi és Wolfgang Sobotka belügyminiszter az érintett európai országok belügy- és védelmi minisztereinek szerdán Bécsben tartott találkozóját követően.
Sokan még mindig abban reménykednek, hogy nem érte el a piac a csúcsot. Míg Budapesten egyenletesen növelik a kínálati árat az eladók, noha az áremelés mértékéből visszavettek az elmúlt három-négy hónapban. A vidéki nagyvárosokban viszont jobban alkalmazkodnak az eladók a kereslethez, ott inkább stagnálnak vagy enyhén csökkennek a kínálati átlagárak.
Varsó - Lengyel tudósoknak sikerült megállítaniuk a szklerózis multiplex (SM) súlyosbodását a betegségben szenvedő egérben bélparazitával fertőzött társából nyert fehérvérsejtekkel.
Ohio - Alyssa McDonald kétévesen forró vajjal teli seprenyőt rántott magára, arcbőrének 75 százaléka megégett a baleset során. Több mint 100 műtét után úgy döntött, hogy nem veti alá magát újabb korrekciós beavatkozásoknak, mivel imádja sebeit.
Ohio - Alyssa McDonald kétévesen forró vajjal teli seprenyőt rántott magára, arcbőrének 75 százaléka megégett a baleset során. Több mint 100 műtét után úgy döntött, hogy nem veti alá magát újabb korrekciós beavatkozásoknak, mivel imádja sebhelyeit.
A Századvég Alapítvány legfrissebb közvélemény-kutatásának adatai szerint a Fidesz-KDNP februárra tovább növelte előnyét az ellenzéki pártokkal szemben mind a teljes népesség, mind pedig a biztos szavazó pártválasztók körében; az elemzés szerint tovább gyengült a Jobbik.
A WTI 51,7 dollárra esett, miután a tegnap megjelenő API jelentés 14,2 millió hordós készlet emelkedésről adott számot, jelentősen meghaladva a piaci konszenzust.
Lady Gagát nagy hasa miatt kritizálták a közösségi médiában. Sokan úgy vélik, a sztár igencsak elhagyta magát. A díva azonban nem szabadkozik, hanem büszke a testére.
Ismeretlen tettesek megvertek egy 18 éves iraki menedékkérőt a horvátországi Károlyvárosban (Karlovac), a fiatalembert súlyos sérülésekkel kórházba szállították - jelentette a helyi sajtó szerdán
2016 harmadik negyedéve során mintegy 5,9 százalékkal nőtt a hazai lakások átlagos ára az előző negyedévhez képest, ami gyorsuló dinamikát jelent a második negyedévi 1,9 százalékos növekedéshez viszonyítva – közölte az MNB.
Rekordméretű veszteség a dán nem pénzügyi cégek között Az elemzők által várt 960 millió dolláros profit helyett 1,9 milliárd dolláros veszteség Részben egy 2,7 milliárd dolláros egyszeri leírásnak...