Ha szeretnék 55 év feletti nőt alkalmazni teljes munkaidőben, középfokú végzettséggel, akkor milyen munkabér- és járulékkedvezményt tudok elérni a 2017. évben? Vendéglátással foglalkozó kft-ről van szó.
Még szorosabbra fűzik Magyarország és Oroszország együttműködését a nehézipari fejlesztési együttműködésben a technológia-intenzív ágazatokat illetően - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Négy éve még Schmidt Mária látta vendégül Vlagyimir Putyin egyik legkeményebb kritikusát, akinek filmjét az ukrán tüntetők is levetítették. Azóta minden megváltozott.
Budapest – "Mi a rendőrállam, ha nem az, amikor politikusokat vesznek körbe rendőrök, amikor a politikai véleményüket akarják kifejezni?" – kérdezi Juhász Péter, az Együtt politikusa, akit társaival együtt 16 rendőr igazoltatott, amikor Putyin konvoja elhaladt mellettük.
A Legfelső Bírói Tanács (CSM) után a román államfő is alkotmánybírósághoz fordult amiatt, hogy a bukaresti szociálliberális kormány kedden sürgősségi rendelettel, a CSM véleményezése nélkül enyhített...
Többfelé plusz 10 Celsius-foknál is melegebb lehet a hétvégén, de északon, északkeleten inkább csak pár fokkal fagypont felett alakulnak a maximumok. Emellett napsütés és eső is várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzésből.
Vegyes a kép ma az európai tőzsdéken, reggel még mérsékelt mínuszban nyitottak a főbb európai részvényindexek, azonban a délelőtt folyamán a német tőzsde kivételével elkezdtek fölfelé csordogálni a...
Csütörtökön kora délután érkezett Budapestre Vlagyimir Putyin orosz elnök és delegációja, a program szerint fél négy előtt közös sajtótájékoztatót tartanak Orbán Viktor magyar kormányfővel. A rövid...
A nemzetközi terrorizmus elleni harcban nemzetközi megegyezésre van szükség - hangsúlyozta Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön Ankarában, Angela Merkel német kancellárral közösen tartott sajtótájékoztatón.
Magánszemélyek pénzt, ékszereket, aranyat és még lovakat is felajánlottak Mongóliában, hogy segítsenek a kormánynak kifizetni a következő hónapban körülbelül 600 millió dollárt (171,6 milliárd...
Többfelé plusz 10 Celsius-foknál is melegebb lehet a hétvégén, de északon, északkeleten inkább csak pár fokkal fagypont felett alakulnak a maximumok. Emellett napsütés és eső is várható - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Több intézkedéssel is lehetne motiválni az új autóvásárlásokat, ami által csökkenthető lenne egyebek között a légszennyezés is - mondta a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Sokan vesznek önvédelmi eszközöket a Vajdaságban, vagyis fogy a paprikaspray. Néhány hónapja Szerbiában legálisak ezek az eszközök, és azóta rengetegen vásárolják is.
A Mercedes-Benz személygépkocsik eladási sikereinek köszönhetően, az alacsonyabb tehergépjármű értékesítések ellenére is növelte forgalmát és nyereségét tavaly a Daimler AG konszern.
Megkezdte első külföldi útját az Egyesült Államok új védelmi minisztere. James Mattis a távol-keletre utazott, hogy Dél-Koreát és Japánt is biztosítsa Amerika elkötelezettségéről a katonai szövetségesei iránt. Közben letette esküjét az új amerikai külügyminiszter is.
Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön közzétett rendeletével felmentett tisztségéből 16 tábornokot, akik a belügy- és a rendkívüli helyzetek minisztériumában, valamint a szövetségi Nyomozó Bizottságnál (SZK) dolgoztak - derült ki a dokumentumból, amelyet az Oroszországi Föderáció hivatalos közlönyének honlapján tettek közzé.
Tizenheten sérültek meg az elsődleges információk szerint egy autóbuszban, amely árokba borult csütörtökön Kisláng térségében, a 6301-es út 14-es kilométerszelvényében - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Budapest – A magyar csapatok közül a Ferencváros kapta a legtöbbet, majdnem egymillió eurót az Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA) kompenzációként a tavalyi Európa-bajnokságon, s annak selejtezősorozatában szerepelt játékosaiért.