A csütörtöki Orbán Viktor-Vlagyimir Putyin találkozó elé időzített két jelképes forrásátcsoportosítást az idei költségvetésből a kormány. A Magyar Közlöny legfrissebb, szerdai számában megjelent...
Lemondott tisztségéről Bienerth Busztáv turisztikai kormánybiztos, ezt a 25. Turisztikai Díjátadó Gála és Évadnyitó Fogadáson szerdán Budapesten jelentette be.
Ismét tüntetőkkel telt meg a kormánypalota előtti tér Bukarestben. Az emberek két olyan törvénymódosítás ellen tiltakoznak, amely szerintük lehetővé teszi a korrupt politikusoknak, hogy kibújjanak a felelősségre vonás alól. Több romániai nagyvárosban is az utcákra vonultak.
Zuglói irodaház-vásárlással folytatja ingatlanportfóliójának bővítését az Appeninn. A több mint 3200 négyzetméteres B kategóriás irodaház adottságai kedvezőek, kihasználtsága 95 százalékos. A BÉT-en jegyzett vállalat terve, hogy 2017-ben a tavalyinál is nagyobb ütemben bővíti a tulajdonában lévő ingatlanok körét, és amennyiben a jogszabályok lehetővé teszik, akkor SZIT-ként, azaz Szabályozott…
Trump tegnap találkozott a gyógyszergyártók képviselőivel, és elmondta, hogy a gyógyszerárak a csillagos egekben vannak, ez ellen tenni kell valamit. Elsődlegesen a piaci versenyt hívná segítségül az árak rendezésére, és akkor határozna meg hatósági árakat a Medicare és Medicaid keretében, ha ez nem működne.
A londoni alsóház a várakozásoknak megfelelően jóváhagyta szerdán azt a kormányzati határozattervezetet, amelynek parlamenti elfogadása a legfelsőbb bíróság januári döntése alapján szükséges ahhoz, hogy hivatalosan is elindítsák a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamatot.
Rálőttek egy ukrán katonai teherszállító repülőgépre szerdán a Fekete-tenger felett az Oroszország által elcsatolt Krím félszigetnél egy fúrótoronyból.
Az alapanyagok titkos élete - egy sorozat az alapanyagok energiáiról és mélyebb jelentéséről. Most megmutatjuk, mi mindenre használhatod cikóriát, ami egy igazi csodaszer, ha megfelelően bánunk vele!
A londoni alsóház jóváhagyta azt a kormányzati határozattervezetet, amelyben hivatalosan is elindíthatják a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamatot.
A brit parlament alsóháza meggyőző többséggel elfogadta a Brexit-törvénynek nevezett kormányzati indítványt, ezzel felhatalmazást adott a Theresa May vezette kabinetnek az EU-ból való kilépésről...
Elfogadhatatlannak nevezte szerdán a legnagyobb szíriai ellenzéki tömörülés, hogy az ENSZ határozza meg az ellenzéki delegációk összetételét a béketárgyalások következő fordulójára.
Tarlós István szerda esti rádióműsorban fejtette ki véleményét az olimpiáról, népszavazásról és felhőkarcolókról. Felhőkarcoló Tarlós István a Magyar Katolikus Rádióban szerda esti műsorában...
Az amerikai szenátus helyi idő szerint szerdán délután jóváhagyta Donald Trump elnök jelöltjét, Rex Tillersont a külügyminiszteri tisztség betöltésére.
A kezdeti lendület gyorsan alábbhagyott az amerikai tőzsdéken, a Fed nem okozott nagy meglepetést, de a vége így is szép lehet.Minden főbb index a pozitív tartományban 2017.02.01 21:30Dow: +0,14%S&P...
Az amerikai szenátus helyi idő szerint szerdán délután jóváhagyta Donald Trump elnök jelöltjét, Rex Tillersont a külügyminiszteri tisztség betöltésére.
Washingtoni idő szerint szerda délután távozott a Fehér Házból a Marine One elnöki helikopterrel Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke - jelentette a CNBC. A híradások szerint az úticél...
Lányok százai menekülhetnek meg 2017-ben - és talán tartósan is - nemi szervük megcsonkolásától egy számbabona miatt Kenyában, mivel a kuria etnikum tagjai elátkozottnak, balszerencsét hozónak tartják a 7-es számot.
Madrid – A téli átigazolási időszak utolsó napján állt el Roman Vjacseszlavovics Zozulja (27) szerződtetésétől a spanyol másodosztályban szereplő Rayo Vallecano együttese és visszadobták a focistát a Real Betisnek.
Az általa vártnál "jóval nagyobb" a háborús pusztítás mértéke Aleppóban - fejezte ki megdöbbenését az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát vezető Filippo Grandi a szíriai városban tett szerdai látogatása után.
Lányok százai menekülhetnek meg 2017-ben - és talán tartósan is - nemi szervük megcsonkításától egy számbabona miatt Kenyában, mivel a kuria etnikum tagjai elátkozottnak, balszerencsét hozónak tartják a 7-es számot.
Ma tette közzé első negyedéves eredményét a Siemens, és bár árbevétel tekintetében elmaradt a várakozástól, de eredménysoron már jelentősen felülteljesítette azokat, sőt a 2017-es várakozásokat is megemelte, így pozitív árfolyam reakcióra számítunk ma - írják az ERSTE elemzői.
Budapest - Pénteken tudják hazaszállítani a veronai buszbaleset áldozatainak holttestét Budapestre -mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mai sajtótájékoztatóján.