2017. február 11. szombat

febr. 11
1:15
Beiktatták a Trump-kormányzat egészségügyi miniszterét (ProfitLine)
eiktatták hivatalába a Trump-kormányzat egészségügyi és emberi erőforrások minisztériumának vezetőjét, Tom Price korábbi képviselőt és sebészorvost. Mike Pence alelnök szerint az új miniszter vezető szerepet játszik majd az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvény visszavonásában és az új egészségbiztosítási rendszer kidolgozásában.
febr. 11
1:48
Minimálbérek az EU-ban - egy ábrán (ProfitLine)
Nemzeti havi minimálbér, euró (bruttó); 2017
febr. 11
2:54
Pénteken ismét történelmi csúcson zárt a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 207,01 pontos, 0,63 százalékos emelkedéssel, 33 156,09 ponton zárt pénteken, ami újabb történelmi csúcs.
febr. 11
3:03
Te jó ég, ezek ketten vannak: ikrei születtek Bálint Ádámnak és párjának (Blikk)
Budapest — Nagycsaládos lett Bálint Ádám (35), a Budapesti Operettszínház színészének ugyanis szerdán megszületettek az ikrei! Johanna és Benjámin egyelőre még a kórházban vannak édesanyjukkal, de Ádám minden szabad percét velük tölti, míg a házaspár kétéves kislányára, Izabellre a nagyszülők vigyáznak.
febr. 11
3:21
Gerincdaganat miatt vár súlyos műtét Gidófalvyra (Blikk)
Budapest — Súlyos műtét előtt áll Gidófalvy Attila (65), de szombaton még vár rá egy koncert­ a Papp László Budapest Sportarénában.
febr. 11
3:25
Droggal átitatott levélpapírt ehetett a magyar rab, belehalt (Blikk)
Budapest — Lopás miatt ítélték el már többször is a 38 éves R. Jánost, aki kedden három cellatársával együtt rosszul lett egy fővárosi börtönben.
febr. 11
3:27
Több milliárd forintot mentett ki törvénytelenül cégéből egy testvérpár (ProfitLine)
Negyedmilliárd forintot mentett ki közműépítéssel foglalkozó cégéből törvénytelenül a gyanú szerint egy testvérpár Ózdon, a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) miskolci pénzügyi nyomozói vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást - közölte a NAV észak-magyarországi bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
febr. 11
3:39
Erre senki sem számított: plasztikai sebészhez készül Sebestyén Balázs (Blikk)
Budapest — Meglepő kijelentést tett Sebestyén Balázs (40)! – Most jött el az a pillanat, hogy elmenjek konzultáció­ra egy szépségklinikára, hogy nézzük meg, mik a lehetőségek – magyarázta a népszerű műsorvezető, aki Krizsó Szilvia (46) új beszélgetős programjában, az ATV-n sugárzott KrizShow-ban faggatta a médiasztárt.
febr. 11
3:45
Borzasztó műtét: darabokra kellett vágni az egyéves Janka szívét (Blikk)
Budapest — Mosolygós természetű, imád táncolni és futóbicajozni: Jankáról ugyan senki nem gondolná, hogy egyéves korában életmentő beavatkozáson esett át.
febr. 11
3:57
Szombathy Gyula végleg hátat fordít a színészetnek (Blikk)
Balatonalmádi — Ötvenkét év után örökre otthagyja a színpadot Szombathy Gyula (72). A Jászai Mari-díjas művészt utoljára a Thália Színház falai közt láthatták a nézők, ám egy éve úgy döntött, végleg felhagy fővárosi életével, és a vidékre költözik.
febr. 11
4:33
Minden 5. ember kínai a Földön. Lehet, hogy Te is? Megmutatjuk! (ProfitLine)
Bizonyára Te is hallottál róla, hogy Kínában hosszú évtizedeken keresztül mesterségesen - államilag szabályozottan - igyekeztek megfékezni a túlnépesedést. A Kínai Népköztársaság 1979-ben bevezette az un. egykepolitikát, melynek lényege az volt, hogy a kínai házaspárok (némi kivételtől eltekintve) csak egyetlen gyereket vállalhattak.
febr. 11
5:06
Elektromos autó töltőállomást adtak át a budapesti repülőtéren (ProfitLine)
Elektromos autók „tankolására” szolgáló ABB villámtöltőt adott át a Budapest Airport és a Főtaxi. A fejlesztés szép példája annak, hogy nemcsak az állam és az önkormányzatok, hanem a vállalkozások is sokat tehetnek a környezetbarát technológiák elterjedéséért. A taxitársaság arra számít, hogy flottájában a jövőben egyre nő majd az elektromos autók aránya.
febr. 11
5:15
Czeglédi: nem része a világnak, ami Orbánt nem érdekli (Alternatív Energia)
Enerváltság, rossz kisugárzás - A kormányfő idei produkciója minden korábbit alulmúlt.
febr. 11
5:15
Havas Henrik őszintén megrendült (ATV)
A képernyőn sem titkolta érzelmeit az ATV műsorvezetője.
febr. 11
5:17
Szürke zónában az abortusz ellen (Alternatív Energia)
A művi terhességmegszakítás szigorítása komoly társadalmi ellenállást váltana ki.
febr. 11
5:19
Szakszervezetek - Kő csobbant az állóvízbe (Alternatív Energia)
Székely nyilatkozatáról jövő héten tárgyalnak - A VDSZ elnöke szerint többen félreértették a szavait.
febr. 11
5:21
7-en a 7-ről - Magyarországon miért nem tüntetnek a korrupció ellen? (Alternatív Energia)
Fidesz politika van, meg centrális erőtér, és éljen a megbonthatatlan keleti – magyar barátság kőolajvezeték.
febr. 11
5:23
Azbeszt-ügy - Még vizsgálják (Alternatív Energia)
Az államot perlő betegek közül már csak ketten élnek.
febr. 11
5:25
Óvatosan a chiamaggal (Alternatív Energia)
A magyar nevén aztékzsályamag slágerterméknek számít.
febr. 11
5:27
Méhek helyett apró drónok (Alternatív Energia)
Talán egyszerűbb és olcsóbb megoldás lenne a méhek megóvása.
febr. 11
5:30
Ennyi dohányárut foglalt le tavaly a NAV (Adózóna)
Közzétette a NAV a 2016 januárjától decemberéig lefoglalt dohánytermékek adatait.
febr. 11
5:33
Vadászházakat, őrházat, zsilipet loptak Nógrádban (Alternatív Energia)
A Szirák külterületén található, úgynevezett Egresi tavak partjáról tűntek el a házak.
febr. 11
5:35
Zöldségek aranyáron (Alternatív Energia)
Dél-Európában a zöldségültetvényeken puszított a szokatlan hideg - Hiány és drágaság a piacokon.
febr. 11
5:37
Kétszázezer új ügyfél az Erste Banknál (Alternatív Energia)
A pénzintézet sikeresnek ítélte meg - az általuk alkalmazott kifejezéssel élve - "migránsok" átvételét.
febr. 11
5:39
Az uniós lista alján a hazai minimálbér (Alternatív Energia)
febr. 11
5:51
Abe Sinzo, Donald Trump, és a stratégiai golfparti (Alternatív Energia)
A japán miniszterelnöki párt Floridába invitálta az amerikai elnök.
febr. 11
5:53
Elnökké választják Steinmeiert (Alternatív Energia)
Angela Merkel számára fokmérő lehet a voksolás – A szociáldemokraták éve lehet 2017.
febr. 11
5:55
Menthetetlen Fillon helyzete (Alternatív Energia)
Egyre valószínűbb, hogy Emmanuel Macron kerülhet be a voksolás második fordulójába.
febr. 11
5:57
Corbyn új árnyékkormánya (Alternatív Energia)
A brit ellenzéki vezérnek pótolnia kellett azokat , akik nem voltak hajlandóak a Brexit beindítására szavazni az alsóházi voksoláson.
febr. 11
5:59
Szerb elnökválasztás bizonytalanságokkal (Alternatív Energia)
Mindenki arra vár, Alekszandar Vucic kormányfő nyilatkozzon, hogy ő maga indul-e.
febr. 11
6:01
Kijev cáfolja a terrorvádat (Alternatív Energia)
Eltemették a donyecki lázadók meggyilkolt parancsnokát, a Givi néven ismert Mihail Tolsztiht.
febr. 11
6:03
Ők versenyeznek az irodalmi díjért (Alternatív Energia)
Összeállt az egyik legjobban várt magyar irodalmi lista.
febr. 11
6:05
Szégyenből büszkeség (Alternatív Energia)
A városligeti beruházás a tervekhez képest némi csúszással, 2020-ra fejeződhet be.
febr. 11
6:07
X-aktásodott a Twin Peaks (Alternatív Energia)
Mark Frost műve jókor jelent meg, ha az álhírek megállíthatatlan terjedésére gondolunk.
febr. 11
6:09
Európa Kulturális Fővárosa - Megalakult a Tárcaközi Bizottság (Alternatív Energia)
2023-ban ismét egy magyar város viselheti a kitüntető címet.
febr. 11
6:09
Egyetlen villanás dönthet (Alternatív Energia)
Fővárosi presztízscsatával, az FTC és a Honvéd mérkőzésével folytatódik a 16 között a hazai kupasorozat.
febr. 11
6:11
Ki menti meg a könyvszakmát? (Alternatív Energia)
A szakmai-érdekképviseleti szervezet elnökhelyettese szerint bizarr a helyzet.
febr. 11
6:11
A Tottenham ellen sem lesz könnyebb (Alternatív Energia)
Sorsdöntő mérkőzésre készül a Liverpool és a Tottenham az angol bajnokság 25. fordulójában.
febr. 11
6:12
Átadta a Skypark irodaházat a Corvin Sétányon a Futureal-csoport (ProfitLine)
A Corvin Sétány legújabb tagjaként adta át a Skypark irodaházat a Futureal-csoport. A legkorszerűbb technológiákkal ellátott 25 ezer négyzetméteres épületet technológiai és kutatás-fejlesztési igényekre tervezték.
febr. 11
6:13
A röplabda is TAO-s sportág lesz (Alternatív Energia)
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár ígérete szerint 2017 második félévétől.
febr. 11
6:15
Kedvenc riválisa ellen játszik a Leipzig (Alternatív Energia)
A Dárdai Pál edzette Hertha BSC a Schalke 04 vendége lesz.
febr. 11
6:17
Újra pályán a Real (Alternatív Energia)
A Barcelona időközben bejutott a Spanyol Kupa fináléjába.
febr. 11
6:19
Javítanának Nagy Ádámék (Alternatív Energia)
Folytatódik-e a Bologna rossz sorozata, magyar szempontból ez a 24. forduló fő kérdése.
febr. 11
6:21
Pályán a TOP-bajnokság csapatai – szombati focimeccsek (Sport365)
Rangadó Angliában, de Dárdaiék is nehéz feladat előtt állnak.
febr. 11
6:21
Kemény kézis küzdelmek (Alternatív Energia)
A Veszprém a Barcelonát fogadja, Podgoricára utazik a Ferencváros.
febr. 11
6:27
Azt hitted, idén megússzuk a menetrend szerinti görög válságot? Van egy rossz hírünk (Portfolio)
Azt hitted, hogy "a görögök úgyis csődbe mennek és kilépnek az EU-ból" már lejárt lemez? A héten megint a régi slágert dúdolta Európa, ezzel pedig a közelgő francia elnökválasztás mellett egy újabb...
febr. 11
6:33
Kapcsolt vállalkozások-e? Iránytű a kérdés eldöntéséhez (Adózóna)
Közeli hozzátartozó cégtulajdonosok társaságai gyakran vannak üzleti kapcsolatban egymással. Két olvasói kérdés apropóján Erdős Gabriella adószakértő válaszai alapján ismertetjük, mikor minősülnek a vállalkozások kötelékeik alapján kapcsolt vállalkozásnak.
febr. 11
6:45
"Ez itt az én hazám..." - Márványtábla Göncz Árpád emlékére (Alternatív Energia)
Ennek az óbudai háznak a gangján, egy sámlin kormányőr ült.
febr. 11
6:45
Abortusztilalom? "Ezért folyamodik Orbán Viktor ehhez a cselhez" (ATV)
Az Együtt szerint Orbán Viktor újra a KDNP sunyi terveit váltja valóra azzal, hogy lopakodva ugyan, de bevezeti az abortusztilalmat. Lázár János csütörtökön jelentette be, hogy két budapesti kórházat majdnem nyolcmilliárddal támogat, cserébe az abortusz és a hálapénz eltörlését kéri. További részletek a videóban.
febr. 11
6:47
Lezáruló Tekintet… (Alternatív Energia)
Ejtesz velem egy könnycseppet szívemnek kedves lapomért?

Keresés