2017. február 8. szerda

febr. 8
12:12
Öngyilkosságot kísérelt meg a fekete ruhás nővér (ATV)
A 168óra csütörtökön megjelenő számának előzeteséből kiderül, hogy Sándor Máriát magára hagyták a társai, állandosuló konfliktusai miatt öngyilkosságot kísérelt meg.
febr. 8
12:13
Ciki: egy napig se járt a Széll Kálmán téri óra (Blikk)
Kedden elindították, ám szerda reggelre már nem járt jól a Széll Kálmán téri óra.
febr. 8
12:14
Busztragédia - Hazaszállíthatják a kómából felébresztett férfit (Alternatív Energia)
Tamás Róbert: állapota javult, és a szüleivel is tudott kommunikálni.
febr. 8
12:14
Súlyos éhínséget okozhat Nigériában a terrorszervezet (hirado.hu)
Hiába szorítják vissza a radikális iszlamistákat, még elég nagy kárt tudnak okozni Afrika egyik legnagyobb gazdaságának.
febr. 8
12:16
Fa Nándor befutott (Alternatív Energia)
A magyar hajós szerdán délben ért célba a Vendée Globe-on.
febr. 8
12:18
4 órára jelent be a munkáltatóm, mert túl sok lenne a minimálbér-emelés (HR Portál)
Azt kérdezném, hogy hogyan lehet olyan, hogy a január elsejei béremelést-minimálbér emelést a munkáltatónk úgy oldja meg, hogy aki nem éri el a minimálbért keresetben azt ezután csak négy órára jelenti be és ezzel le van tudva a béremelés? Kb. 30-40 dolgozó dolgozik a munkahelyen, de ebből legalább 20 nyugdíjas vagy bejelentés nélküli feketemunkás. Ellenőrzéseket egyszerűen megoldják, mert egy…
febr. 8
12:20
Van változás a gyed alatti munkavégzés szabályozásában? (HR Portál)
Szeretnék tájékoztatást kérni, hogy a gyed folyósítása alatti munkavégzésnek mi volt a szabálya 2016-ban és mi a változás az idei évre vonatkozóan.
febr. 8
12:21
Új műszaki felsőoktatási szakképzés Óbudai Egyetemen (ProfitLine)
A következő tanévben - az országban egyedüliként - műszaki felsőoktatási szakképzést indít az Óbudai Egyetem, a Rejtő Sándor könnyűipari és környezetmérnöki kara koordinálásában.
febr. 8
12:24
Három hónap után ismét szárazföldön Fa Nándor (Sport365)
A magyar versenyző szerda délben érkezett meg a célba.
febr. 8
12:27
Készülj: jön a menzás Bocuse d’Or (Privátbankár)
A neves szakácsok után a közétkeztetőknek is versenyt írna ki a Nébih.
febr. 8
12:27
Felvágta az ereit Sándor Mária, a fekete ruhás nővér (Blikk)
Sándor Mária nem ment fel a Tanítanék Mozgalom vasárnapi tüntetésének színpadára, nem működteti honlapját, egyesületét, nem járja a vidéket - írja a 168óra.
febr. 8
12:27
A szülők szerint Körmend KDNP-s alpolgármesterének viszonya volt a 16 éves lányukkal (444.hu)
Feljelentést is tettek az ügyben.
febr. 8
12:29
Rajta vagy a listán? Azoknak is kell adóbevallást csinálni, akik nem is gondolták volna (Privátbankár)
Nem ússzák meg a kiegészítő tevékenységet végző egyéni vállalkozók sem.
febr. 8
12:29
6 és fél éve nem volt ennyi elégedett ember Magyarországon (444.hu)
A Fidesz továbbra is toronymagasan a legnépszerűbb párt, viszont a biztos pártválasztók 2 százaléka a pártként nem is létező Momentumra szavazna.
febr. 8
12:30
"A Fidesz-közelinek tartott oligarchák" számláin a gázár különbözete (Alternatív Energia)
Újra gázárcsökkentést követel a DK.
febr. 8
12:30
Elsőként nézhetjük meg a Berlini Nemzetközi Fesztivál vörös szőnyeges helyszínét (hirado.hu)
A Twitterre feltöltött videó megelőlegezi a holnapi nyitó ceremónia pillanatait.
febr. 8
12:30
2,28 másodperc! Félelmetesen gyorsul az új Tesla (Portfolio)
Soha nem tesztelt még a MotorTrend csapata olyan autót, amely olyan gyorsan érte volna el a 60 mérföldes sebességet, mint a Tesla Model S P100D. Az autó 2,2755 másodperc alatt gyorsult 60 mérföldes...
febr. 8
12:30
Földkerülő vitorlásverseny: 93 nap után célba ért Fa Nándor is (ATV)
Fa Nándor a nyolcadik helyen végzett a Vendée Globe szóló földkerülő vitorlásversenyen; a magyar hajós szerdán délben ért célba a franciaországi Les Sables d,Olonne-ban 93 napos út után.
febr. 8
12:32
Csúnya baleset - Belehalt sérüléseibe a fának csapódó autó sofőrje (fotók) (Alternatív Energia)
A jármű utasa - hihetetlen, de - csak könnyebben sérült meg.
febr. 8
12:32
Gittegyletre emlékezteti a baloldal Kósát (hirado.hu)
"A gittegylet szó jutott az eszünkbe, a semmit csinálják nagyon elszántan magukat rendkívül komolyan vevő urak" - mondta Fidesz-frakcióvezetőjea a sajtóhírek szerint Lengyel László szervezésében tartott ellenzéki egyeztetésről.
febr. 8
12:32
Visszavonul az olimpiai bajnok magyar úszó (ATV)
Risztov Éva exkluzív interjút adott Hajdú Péternek az ATV-n.
febr. 8
12:34
Megbénult a légi közlekedés: 100 német járatot töröltek (hirado.hu)
Berlinben, Hamburgban és Stuttgartban is sztrájkba kezdett a reptéri dolgozók szakszervezete.
febr. 8
12:39
Katás bevallás és adatszolgáltatás: kinek, mikor, mit kell tennie? (Adózóna)
A kisadózó vállalkozásoknak az adóévet követő év február 25-éig (2017-ben február 27-éig) van nyilatkozattételi kötelezettségük az állami adóhatóság felé az adóévben adóalanyként megszerzett bevételükről. A nyilatkozattételt és az adatszolgáltatást a 2016. évről a 16KATA nyomtatványon kell teljesíteni.
febr. 8
12:39
Wolff azt mondja, látványos az új Mercedes (F1világ)
Határozott célokat tűzött ki a 2017-es évre tervezett versenyautóját illetően a Mercedes Forma-1-es csapata. Tovább »
febr. 8
12:45
Hasznos vagy veszélyes lépés megszüntetni a közmunkát? (Privátbankár)
A kormány bejelentette, hogy átgondolja a közmunkarendszer működését. A közmunka egyes területeken a munkaerőhiány egyik okozója, míg máshol az egyenlőtlenség generálója. Politikailag ugyanakkor nagyon nehéz visszavonulót fújni.
febr. 8
12:45
Felgyújtották az elnök autóit az olasz csapat ultrái (Blikk)
Igazán nehezen viselték az olasz élvonalban szereplő Pescara futballfanatikusai az újabb bajnoki vereséget.
febr. 8
12:47
Ezzel nem számolt a NAV, amikor egyszerűsíteni akarta az adóbevallást (Privátbankár)
A központi megoldás nem feltétlen egyszerű és nem veszi figyelembe a helyi adómentességet a szakértők szerint.
febr. 8
12:47
Gázos volt a helyzet Solymáron, evakuálták a lakókat (Blikk)
Gázvezetéket vágott el egy munkagép Solymáron.
febr. 8
12:48
Kit-Kat sushit dobtak piacra Japánban (Kreatív Online)
Az édességmárka az új tokiói boltját ünnepli a limitált kiadással.
febr. 8
12:48
Elképesztő dekoltázst villantott Sarka Kata (Blikk)
Megfázott Sarka Kata, mégis a meleg helyett inkább szexi ruhát választott: mélyen dekoltált felsőben és rövid szoknyában posztolt facebookjára.
febr. 8
12:48
Fa Nándor befutott - Videó! (Alternatív Energia)
A magyar hajós szerdán délben ért célba a Vendée Globe-on.
febr. 8
12:48
A lengyel kormánypárt szerint a kétsebességes Európa elmélyítené az ellentéteket (hirado.hu)
Szerdán Varsóban tárgyalt egymással a német és a lengyel kormányfő.
febr. 8
12:48
Fontos NAV határidő közeleg! A nyugdíjasokra is vonatkozhat (Pénzcentrum)
Nekik a hatóság nem készít szja-bevallási tervezetet....
febr. 8
12:48
Kitört a pánik a londoni vonaton egy robbanás miatt, magyar is volt a szerelvényen (ATV)
Feltételezések szerint egy utasnál lévő akkumulátor robbanhatott fel egy kelet-londoni vonaton. Egy magyar utas is volt a szerelvényen.
febr. 8
12:48
Német foci: Dárdai olyanra készül, amire még nem volt példa (Agroinform)
Még nem nyert a BvB ellen. A Német Kupa nyolcaddöntőjében a Hertha a Borussia otthonába látogat.
febr. 8
12:49
Felháborító: receptekkel üzletelt az asszisztens (Blikk)
Ellopta a szakorvosok előre aláírt receptjeit, és vényköteles gyógyszereket árult az interneten.
febr. 8
12:50
Nicki Minaj megdöbbentő fotót osztott meg magáról: valóban terhes lenne? (Blikk)
Nicki Minaj rapper egy igen érdekes fotót osztott meg magáról a közösségi oldalán, a képen ugyanis hatalmas hassal pózol.
febr. 8
12:50
Vízumgyár - Büntetőfeljelentést tesz az LMP (Alternatív Energia)
"A rendszer működtetése jelentős részben a konzulátus dolgozóinak megfélemlítésén alapult."
febr. 8
12:50
LMP: A sportban is működik a tanulmányírás, mint "lopástechnika" (hirado.hu)
A párt társelnöke a Magyar Sportmenedzsment Társaság egy általa visszásnak ítélt, 376 millió forintos költéséről számolt be.
febr. 8
12:52
Újra gázárcsökkentést követel a DK (hirado.hu)
A Demokratikus Koalíció szerint legalább negyven százalékkal kell mérsékelni a gázárat.
febr. 8
12:54
Menedzserbetegség - Több mint mítosz? (ProfitLine)
A nagy stressznek kitett és túlhajszolt munkavállalók, vezetők egészsége tipikus tüneteket mutatva rendül meg. A "menedzserbetegség" miatt rendszerint tele vannak a fül-orr-gégészeti rendelők.
febr. 8
12:54
Mráz: bomlasztani próbálják a visegrádi egységet a németek (hirado.hu)
Angela Merkel sosem volt csatározós típus, mindig a kompromisszumokat kereste, igaz, ezeket próbálta erőből megkötni – jelentette ki Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
febr. 8
12:56
Halálos baleset Tatabányánál (hirado.hu)
Fának ütközött egy autó.
febr. 8
12:57
Jótékonysági teremtorna a veronai buszbaleset áldozatainak (Sport365)
Pályára lép a Fradi, az Újpest, a Honvéd és az MTK.
febr. 8
13:00
Elítélte a bíróság az orosz ellenzék vezetőjét, így jövőre nem indulhat Putyin ellen az elnökválasztáson (444.hu)
Alekszej Navalnij korábban sokat foglalkozott az orosz állami cégeknél zajló korrupcióval, most sikkasztással vádolták meg.
febr. 8
13:02
Komplett múzeumot találtak egy kamionban az M5-ösön (444.hu)
A világon egyedülálló, az időszámításunk előtti 9-7. századból származó, 160-200 millió forintra becsülhető összértékű közel-keleti műkincseket Isztambulból csempészték Magyarországra.
febr. 8
13:03
Elbukott egy ügyet az MVM az Európai Bíróságon (Privátbankár)
Nem vonhatnak le áfát az anyavállalata által ingyen végzett menedzsment-tevékenység után.
febr. 8
13:03
Reszkethet az RTL Klub? Előzni akar a TV2 (Blikk)
Budapest - A TV2 Csoport vezérigazgatója szerint "hamarosan, valamikor az idei évben" behozhatják a kereskedelmi célcsoportban meglévő hátrányukat az RTL Magyarországgal szemben.
febr. 8
13:04
Visszavonul Risztov Éva (444.hu)
A 31 éves olimpiai bajnok szerint elérte az álmát, ma már más érdekli.
febr. 8
13:05
Dagad a botrány - Megszólalt az apa a körmendi KDNP-s politikus és a 16 éves lány ügyében (Blikk)
Megszólalt az ATV-nek az apa, akinek 16 esztendős lányát hírbe hozták a napokban Körmend 56 éves, KDNP-s alpolgármesterével, aki azóta le is mondott a tisztségéről, de önkörmányzati képviselői posztját megtartja.

Keresés