A rezsi- és adócsökkentés politikájának megvédése, a menekültügyi őrizet intézményének visszaállítása és újabb atipikus foglalkoztatási formák bevezetése lesz többek között a legfontosabb jogalkotási feladat a parlamenti ülésszakban.
Valamennyi politikai tisztségéről lemondott Körmend KDNP-s alpolgármestere. A hivatalos indok szerint magánéleti okok és „más jellegű feladatok” állnak a döntés hátterében, de a történtek alapján az is lehetséges, hogy egy korábbi, 16 éves diákjával folytatott szerelmi viszonyról van szó, amelynek okán már rendőrségi feljelentés is született.
A jövő generáció sikeresélyeit rontaná, ha 2020-tól nem lenne az egyetemre kerülés kötelező feltétele a középfokú nyelvtudás - mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
Robbanás végzett kedden a Szomália elnevezésű donyecki oroszbarát szakadár csapat parancsnokával, a Givi néven ismert Mihail Tolsztihhal - jelentették ukrán és orosz hírforrások.
1958 áprilisában születtem. 2017 márciusában szerzem meg a 40 éves munkaviszonyhoz szükséges korkedvezményt a nyugdíjhoz, tehát márciusban már a 40 éves jubileumi jutalmat kellene megkapnom. Ennek ellenére még a 25 éveset sem kaptam meg. Kinevezésemben az állt, hogy "Jubileumi jutalomra jogosultságának megállapítása az 1995. évi XLVIII. tv. - Ktv.-t módosító rendelkezései és a 170/1992. (XII. 22.)…
Egy kötöttáru gyárban dolgozom 6-14 óra 20 percig 330 fővel együtt. Két hete volt egy termelési értekezlet. Itt bejelentették hogy pozitívan zártuk az évet. De mivel béremelést kell adniuk, ezért szankciókat vezetnek be. Ami azt jelenti, hogy volt reggeli időnk, ami 8-9-ig csoportosan 20 perc. Utána 10-kor 5 perc 12-kor 5 perc. A kétszer öt percet elvette. Avval az indokkal, hogy ez a cégnek ez…
A tőzsdék továbbra is a magasban, semmi nem rendíti meg őket, de az arany emelkedik, reakcióként a politikai bizonytalanságokra. A forint meg sem mozdul, a mexikói valuta az elnökválasztástól a beiktatásig esett, azóta erősödik. Új csúcson az Apple, ismét az egyik legnagyobb kedvenc lett.
A világon egyedülálló, időszámításunk előtti 9-7. századból származó, 160-200 millió forintra becsülhető összértékű közel-keleti műkincseket foglaltak le a Bács-Kiskun megyei nyomozók a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak felfedése alapján.
Élénkül a kiutazó turizmus, januárban megduplázódott az előfoglalások száma a Kartago Toursnál az egy évvel korábbihoz képest, nőtt az érdeklődés Egyiptom és Tunézia iránt is - mondta Füri Mihályné, a cég vezetője az MTI-nek.
A német vállalkozói réteg növekvő optimizmusát tükrözve megemelte idei gazdasági növekedési előrejelzését a német ipari és kereskedelmi kamarák képviseleti szervezete, a DIHK. A DIHK (Deutsche...
Újraforgatják Hollywoodban a Toni Erdmann című Oscar-jelölt német vígjátékot, a főszerepet Jack Nicholson alakítja, aki az utóbbi hét évben nem állt kamera elé.
Király Linda meglepő képet posztolt a Facebook oldalán: egy ultrahangos fotó, amit a nőgyógyászaton készítenek, a várandós anyukák vizsgálatakor. A kicsi már most nagyon cuki, az énekesnő pedig nagyon izgatott, hiszen hamarosan nagynéni lesz: az öccse és párja várnak babát.
A Széchenyi Kártya Programon belül felmerült egy, a fiatalok vállalkozóvá válását elősegítő program indításának lehetősége, hiszen a fiatal generáció támogatása komoly gazdaságpolitikai érdek - mondta Krisán László, a programot koordináló Kavosz Zrt. vezérigazgatója az M1 Ma reggel című műsorában.
Elsősorban politikai és nem gazdasági kockázatokkal kell számolniuk a befektetőknek 2017-ben. Miután az USA-ban és Európában is kedvezőek a gazdasági körülmények a vállalatok számára, ezért azok a...
Új lakó költözik a toszkán hegyvidék kicsiny falujába, Vagli di Sottóba: a település polgármestere egy Donald Trumpról mintázott márványszobor elkészítésére adott engedélyt, mellyel az amerikai elnök hatékonysága előtt kíván tisztelegni.