2017. február 8. szerda

febr. 8
9:27
Keményen kikezdte Trumpék muszilmtilalmát a bíróság (Privátbankár)
Meghallgatták a tiltás mellett és ellen szóló érveket. Csak napok múlva derül ki, hogy ki utazhat az Egyesült Államokba.
febr. 8
9:27
Hoppá: Nyárra minden automatás kávé drágulhat (Blikk)
A Magyar Közlönyben jelent meg nemrég, hogy az étel- és italautomatákat üzemeltetők 1,8 milliárd forint állami támogatást kapnak majd az online pénztárgépek beszereléséhez.
febr. 8
9:29
Kivetik magukból a terroristákat – hamarosan nem lesz állampolgárságuk? (Privátbankár)
Meglepő és vitatott javaslatot fogadtak el Hollandiában.
febr. 8
9:29
Így vitték a kislányt halálra éheztető szülőket a bíróságra - Kezdődik a gyomorforgató gyöngyösi ügy tárgyalása (Blikk)
Szerdán reggel kilenc órakor elkezdődött az Egri Törvényszéken J.Médea és férje, K. Gusztáv büntetőpere. A  gyöngyösi hazaspárt azzal vádolják, hogy halálra éheztették egy éves kisgyermeküket.
febr. 8
9:30
Gyurcsány zsarolásáról beszél a Nézőpont (Kripto Akadémia)
febr. 8
9:30
63 ezer cégnél sürget a határidő (Adózóna)
Már csak néhány hét van hátra a kft.-knek a tőke emelésére kapott haladékából, a jelenlegi állapot szerint még 63 ezer cégnek kell sürgősen intézkednie – közölte az Opten Kft.
febr. 8
9:30
Nincs bizonyíték orosz befolyásolására Németországban (hirado.hu)
A német hírszerzés nem talált egyértelmű bizonyítékot arra, hogy Oroszország célzott dezinformációs kampányokkal próbálná befolyásolni a német közéletet.
febr. 8
9:30
Újra esik a Richter (Portfolio)
Jellemzően emelkednek az európai tőzsdék a kora reggeli kereskedésben, egyelőre azonban markánsabb elmozdulásokat nem láthatunk. A múlt heti kiábrándító EIA adatok után az olaj ára meredeken esik...
febr. 8
9:30
Brutális drágulás a boltokban: több zöldségféle is luxustermék lett (Pénzcentrum)
Vannak zöldségek, amelyeknek háromszorosára nőtt az ára....
febr. 8
9:30
Visszavonul a híres német válogatott futballsztár (ATV)
Philipp Lahm bejelentette, hogy a szezon végén befejezi a pályafutását. A Bayern München labdarúgócsapatának kapitánya sportigazgatóként sem marad a klubnál.
febr. 8
9:31
Közeleg a határidő 63 ezer cégnek – te is köztük vagy? (Privátbankár)
Ennyi vállalatnak kell tőkét emelnie március 15-ig.
febr. 8
9:32
Fejvesztve menekült a rendőrök elől a cigarettacsempész (Portfolio)
Az autópálya rendőrség ellenőrizni szeretette volna egy - az M3-as autópályán haladó - kisteherautó kötelező biztosítását. A sofőr úgy tett, mintha lehúzódna, majd kiugrott az autóból, és elfutott az...
febr. 8
9:32
Telefonon beszélt egymással Trump és Erdogan (ATV)
Főként a szíriai helyzetről egyeztetett szerda hajnalban Donald Trump amerikai és Recep Tayyip Erdogan török elnök telefonon - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség a török elnöki hivatalra hivatkozva.
febr. 8
9:33
Kamerával nézné a munkavállalóit? - így tegye jogszerűen (HR Portál)
A munkáltató a munkavállalót a munkaviszonnyal összefüggő magatartása körében ellenőrizheti. A munkáltató ellenőrzése és az annak során alkalmazott eszközök, módszerek nem járhatnak azonban az emberi méltóság megsértésével. Ezen túlmenően a munkavállaló magánélete nem ellenőrizhető. Ezeknek az elveknek a gyakorlati alkalmazását a munkahelyi kamerás megfigyeléssel összefüggésben az alábbiakban…
febr. 8
9:34
Simán verik a Teslát, csak néhány perc lesz az autótöltés (Portfolio)
A német E.ON partnerségi megállapodást kötött a dán Cleverrel annak érdekében, hogy villámtöltő-hálózatot fejlesszenek elektromos autók számára Európában. A mostani bejelentés két dolog miatt...
febr. 8
9:36
Sikeres erőfeszítések az európai értékpapírpiac hatékonyságáért (ProfitLine)
Mostantól a KELER Zrt. is az egységes európai értékpapír-elszámolási rendszer (a Target2-Securities – T2S) résztvevője. A csatlakozásra a nemzetközi projekt negyedik csatlakozási hullámának tagjaként került sor, a február 3-5. közötti átállási feladatok sikeres végrehajtását követően. A T2S célja, hogy az európai elszámolási rendszerek egységesítésével biztonságosabbá és gazdaságosabbá tegye az…
febr. 8
9:36
Ijesztő nyugalom a tőzsdéken, kilövésre felkészülni! (Portfolio)
Legalább 1970 óta nem volt olyan nyugalom az amerikai tőzsdéken, mint most Érdemes nagyobb mozgásokra felkészülni Tavaly november 8-án sokak meglepetésére Donald Trumpot választották az...
febr. 8
9:38
Ide menekül a pénz, ha nagy a baj (Portfolio)
1050 dollár fölött a Bitcoin ára Január 4-e óta új csúcson az árfolyam A geopolitikai feszültségek és a kínai tőkekorlátozások segítik az emelkedést Múlt hét csütörtökön a Bitcoin - vagyis a világ...
febr. 8
9:42
Hihetetlen hajrá után lett döntős a Barcelona – videó (Sport365)
A katalánok is sokat veszítettek az elődöntőben.
febr. 8
9:42
Erdogan telefonon kérte Trumptól, hogy ne támogassák tovább a szíriai kurdokat (444.hu)
A két elnök átbeszélte, mi legyen Szíriával.
febr. 8
9:44
A rendőrök szerint ők nem az aláírásgyűjtést akadályozták, hanem körözött személlyel szemben intézkedtek (444.hu)
A Határ úti aluljáróban felállított együttes olimpiai aláírásgyűjtő pultnál.
febr. 8
9:45
Bajban a feketézők? "Kreatív" ötletei vannak a NAV-nak (Privátbankár)
Az adóhivatal idén is fejlesztene a beszedésen. Kinek fog fájni a legjobban?
febr. 8
9:45
Börtönbe vonul a Cristiano Ronaldóval összehozott marokkói harcos (Blikk)
Cristiano Ronaldo barátja - akit korábban megvádoltak azzal, hogy egy párt alkotnak a Real Madrid sztárjával - megkezdi börtönbüntetésének letöltését.
febr. 8
9:46
Schóbert Norbertnek köszönhetően egy ország lett kémiaszakértő (444.hu)
Mindenki azt szeretné tudni, hogy mi is az a vegyjel.
febr. 8
9:47
A népszerű hazai tévés elárulta titkát: volt már szeretője (Blikk)
Meglepő beismerést tett egy tévéshow-ban Szekeres Nóra: a népszerű műsorvezetőnő ugyanis elmondta, hogy bizony neki volt már szeretője!
febr. 8
9:48
Titkosan nyomoztak korrupt állami tisztviselők tucatjai ellen (Alternatív Energia)
A Nemzeti Védelmi Szolgálat vizsgálata 624 esetből 122 alkalommal zárult feljelentéssel.
febr. 8
9:48
Tuzson: Vissza kell fizetniük a "metrópénzt" a felelősöknek (hirado.hu)
Ki kell deríteni, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a 4-es metró beruházásával kapcsolatos jelentésében megfogalmazottakért ki a felelős - erről a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában beszélt.
febr. 8
9:48
Megnehezítené a nagybankok életét az új amerikai szabályozás (Portfolio)
Ha a bankok tőkepufferei is a stressztesztek részévé válnak, a nagy pénzintézeteknek több tőkét kell majd tartaniuk az amerikai felügyeleti szervek elemzői szerint. A nagybankok, mint a Goldman...
febr. 8
9:48
Gyermekálom – Morgan 3-Wheeler kicsiknek (Auto Pult)
Mindenki életében eljön az a pont, amikor rájön, hogy a felnőttek nem mások, mint gyerekek, akik régebb óta élnek. Erre tökéletes példa sok más sportautó mellett a Morgan Three-Wheeler létezése – a háromkerekű, orrmotoros apróságért nem lehet nem lelkesedni. Most pedig itt a kistestvér, hogy már gyerekkorban is átélhessük a vezetés színtiszta élményét.
febr. 8
9:48
Halálos tömegszerencsétlenség: 11-en megsérültek, elítélték a román sofőrt (ATV)
Jogerősen két év, végrehajtásában három évre felfüggesztett fogházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék szerdán azt a romániai férfit, aki 2015 őszén okozott halálos tömegszerencsétlenséget Pusztaszeren.
febr. 8
9:48
Tipp: Francia és olasz meccsekkel nyernénk (Agroinform)
Lássuk, hogy hétközben mely tippeket érzik a legerősebbnek tippmestereink, szerkesztőink!
febr. 8
9:50
Megint alkotott a kerítésszaggató szamár (hirado.hu)
Oreste most a társainak segített meglépni.
febr. 8
9:52
Sok balesettel indult a nap (hirado.hu)
Két autó ütközött Solymáron, egy busz koccant autóval, illetve egy kocsi kamionnal Budapesten, a 4-es főúton pedig árokba borult egy kisbusz szerda reggel. Az M5-ösön két baleset is történt.
febr. 8
9:54
Főként a török helyzetről tárgyalt Erdogannal Trump (hirado.hu)
Szóba kerültek a szíriai biztonsági övezetek.
febr. 8
9:56
Orvosi vényekkel üzletelő nők ellen emeltek vádat (hirado.hu)
Legalább harminc alkalommal kereskedtek orvosi receptekkel.
febr. 8
10:03
Demjén Rózsi a kórházban látogatta meg a V'Moto-Rock zenészét (Blikk)
Lerch István, a V'Moto-Rock zenésze még január elején lett rosszul az otthonában, azóta pedig kórházban van.
febr. 8
10:05
Monica Bellucci áttetsző felsőben villantott - fotó (Blikk)
Monica Bellucciról szinte senki nem hinné el, hogy már 52 éves. Legalább 15 évet letagadhatna, s ez nem csak a külsejének köszönhető, hanem annak is, hogy milyen fotózásokat, filmszerepeket vállal el.
febr. 8
10:06
Túrós tiramisu (Mindmegette)
febr. 8
10:06
Bajban a Palóc - Nem tudják eladni a CBA bezárt üzleteit (Alternatív Energia)
Több száz hitelezőnek tartozik a cég, a VG szerint több mint 5 milliárd forinttal.
febr. 8
10:06
Újabb határvédő kontingens tért haza (hirado.hu)
A rendőrök egy hónapot töltöttek Macedóniában.
febr. 8
10:06
A barátok jobban dolgoznak és hosszú távon maradnak a cégnél (HR Portál)
Kutatók szerint a barátkozást nem támogató munkahelyeken sokkal gyakoribbak a konfliktusok, nehézkes a kommunikáció, a munkateljesítmény összehasonlíthatatlanul rosszabb, mint ahol a kollégák egyben barátok is - írja a Mindset pszichológiai szaklap.
febr. 8
10:06
8% feletti béremelést hajt végre a magyar vegyesvállalatok többsége (Portfolio)
A Joint Venture Szövetség tagvállalatai többsége legalább 6 százalékos fizetésemeléssel számolt januárban - mondta a szervezet elnöke egy belső felmérésre hivatkozva az Info Rádiónak. Tálos Péter...
febr. 8
10:06
Hatalmas a gond a sürgősségi osztályokon (Pénzcentrum)
34 kórház sürgősségi osztálya működik elégtelen körülmények között....
febr. 8
10:06
Klórgáz miatt fuldokolnak Katinka növendékei a Komjádiban (ATV)
Többen is hánytak a Komjádi uszodában, több edzést törölni is kellett a klórgáz miatt - számolt be a Blikk.
febr. 8
10:08
Lovashuszárok a Bika szállóban (Alternatív Energia)
Hívatlan vendégek a debreceni bálteremben - Botrányos közjáték szakította meg az elegáns rendezvényt
febr. 8
10:08
Már 70 ember halt meg a brazíliai zavargásokban (hirado.hu)
Több mint ezer katonát kellett az utcákra vezényelni a brazíliai Vitoria városába, miután a rendőrség sztrájkolni kezdett és az emiatt elharapódzó erőszak több tucat ember halálához vezetett.
febr. 8
10:08
Több munkaerő-kölcsönző is megszűnhet (Portfolio)
Egy tavaly decemberi kormányrendelet módosítás következtében több munkaerő-kölcsönző is befejezheti tevékenységét, mert 2 millióról 5 millió forintra emelték a kötelező vagyoni biztosítékot. A...
febr. 8
10:09
Így áll a gázolaj ára (ProfitLine)
Emelte bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a 95-ös benzin ára nem változott.
febr. 8
10:10
Megszűnhet a cége, ha erre nem figyel (hirado.hu)
Már csak néhány hét van hátra a kft-knek a tőke emelésére kapott haladékából.
febr. 8
10:10
Olcsó kínai napelemek áraszthatják el Európát (Portfolio)
Az Európai Bizottság puhított a kínai napelemekre kivetett dömpingvám ügyében kidolgozott javaslatán, miután az EU-tagországok zöme az alacsonyabb importárak mellett állást foglalva ellenezte az...

Keresés