Észak-Korea - Hivatalosan még mindig nem ismerte el Kim Dzsongun, hogy a Kuala Lumpur-i nemzetközi repülőtéren idegméreggel megölt férfi a féltestvére, Kim Dzsongnam lenne, akit észak-koreai titkosügynökök gyilkoltak meg.
Csak egy hete indult meg az iraki Moszul város nyugati felének ostroma, és az ostromló erők máris egy kilométerre vannak a belvárostól. Ha így haladnak, hamarosan búcsút mondhat Irak az Iszlám Államnak, és amerikai parancsnok szerint fél éven belül Szíriában és hasonló sorsra jutna a dzsihádista szervezet.
Kalandvágyó, szabálykövető, entellektüell vagy érzelmes típus vagy? Ha megtalálod a személyiségedhez leginkább passzoló diétát, a törekvéseidet siker koronázza, meglátod!
Budapest - Személygépkocsi és egy kisteherautó ütközött kedd hajnalban az M5-ös autópályán, Kecskemét térségében, egy ember a helyszínen életét vesztette, az érintett szakaszt lezárták - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon.
Személygépkocsi és egy kisteherautó ütközött kedd hajnalban az M5-ös autópályán, Kecskemét térségében, egy ember a helyszínen életét vesztette, az érintett szakaszt lezárták - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon.
A 2018-as választási évben sem várható lazább költségvetés, a 2024-26 közötti időszakban pedig Magyarország elérheti az Európai Unió által elvárt, hatvan százalék körüli adósságszintet - mondta el a Magyar Hírlap keddi számában a Költségvetési Tanács elnöke.
Donald Trump amerikai elnök szerint a vasárnapi Oscar-gála díjátadóján amiatt támadt zűrzavar, mert a rendezvény résztvevői túlságosan a politikára összpontosítottak.
A magánszemélyek nemcsak bankoktól, pénzügyi vállalkozásoktól juthatnak hitelhez, hanem a polgári jog (Ptk.) szabályai szerint – nem üzletszerűen folytatott tevékenység keretében – bármely cégtől, szervezettől, magánszemélytől is bárki bármire kaphat kölcsönt.
Mintegy 12 százalékkal, 605,4 milliárd forintra csökkent a Mol csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 2016-ban az előző évi 687 milliárd forintról - közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Több kilométeres forgalmi dugók alakultak ki kedd este Kijev központjában, miután részlegesen leomlott egy forgalmas közúti felüljáró - jelentette a kijevi média.
Pár éve még „csak” százezer dollár, 2015-ben egy egyedi festésű Porsche, idén pedig egymillió dollár és egy saját sziget a nyereménye annak, aki a február 28. és március 6. között zajló NFL Combine-on megdönti a 40 yardos sprint rekordját.
Lakott területre zuhant hétfőn egy kisgép a kaliforniai Riverside településen, a balesetben négyen meghaltak, ketten megsérültek - közölte Michael Moore helyi tűzoltóparancsnok.
Személygépkocsi és egy kisteherautó ütközött kedd hajnalban az M5-ös autópályán, Kecskemét térségében, egy ember a helyszínen életét vesztette, az érintett szakaszt lezárták - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon.
Donald Trump amerikai elnök szerint a vasárnapi Oscar-gála díjátadóján amiatt támadt zűrzavar, mert a rendezvény résztvevői túlságosan a politikára összpontosítottak.
A magyar autósok átlagosan 78 ezer forintért kötöttek teljes körű casco biztosítást tavaly, ez csaknem kilenc százalékos emelkedést jelent 2015-höz viszonyítva - ismertette a Netrisk.hu adatait keddi számában a Világgazdaság.
Donald Trump amerikai elnök szerint a vasárnapi Oscar-gála díjátadóján amiatt támadt zűrzavar, mert a rendezvény résztvevői túlságosan a politikára összpontosítottak.
Az ország nyugati és északi megyéire figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat az erős, helyenként akár 90 km/h feletti széllökések miatt.