Az egyéni vállalkozóknak és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek február 27-ig kell benyújtaniuk 2016-ról szóló személyijövedelemadó-bevallásukat. Ez az evások és katások határideje is.
Mo Farah négyszeres olimpiai bajnok hosszútávfutó visszautasítja azokat a doppingvádakat, melyek a The Sunday Times című lapban megjelent cikk alapján merültek fel vele, illetve edzőpartnereivel szemben.
Nem jogerősen tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélték azt a román állampolgárságú magyar férfit, aki - máig ismeretlen társaival - brutálisan megvert és kirabolt egy idős házaspárt 2001 októberében Kántorjánosiban.
Úgy tűnik, az Újpest utánpótlás csapatánál már csak azt kell megvárni, hogy kicsit idősödjenek a labdarúgók és simán össze lehet hozni belőlük egy világverő csapatot.
A brit kormány attól tart, hogy Skócia bejelenti az újabb függetlenségi népszavazás tervét, amint Theresa May brit miniszterelnök hivatalosan elindítja a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető...
A riói karnevált jelenlegi formájában 1928-ban rendezték meg először, de ősi formája már az 1700-as években is jelen volt: az első ilyet 1723-ban tartották a portugál bevándorlók.
Folytatódhat a foglalkoztatottak számának növekedése, illetve a munkanélküliek számának csökkenése az idén, de a folyamat a szakemberhiány miatt már komolyabb akadályokba ütközhet.
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta a vízumkényszer eltörlését a grúz állampolgárokkal szemben, így Grúzia állampolgárai legfeljebb 90 napig vízum nélkül tartózkodhatnak az Európai Unió területén. Az...
Útmutatót adott ki a NAV a múlt héten a korlátozás és tilalom hatálya alá tartozó termékköröket érintő vámeljárások feldolgozásához szükséges alapvető igazoláskódokról.
A kiadott építési engedélyek száma alapján arra lehet következtetni, hogy az idei év a lakásépítések éve lesz - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetség (ÉVOSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Hétfői tárgyalásán kellett volna megjelennie egy házi őrizetben lévő vádlottnak, ehelyett azonban lefeszítette a nyomkövetőjét és megszökött. Nagy erőkkel keresik.
Nem jogerősen tizenhárom év fegyházra ítélte a Nyíregyházi Törvényszék hétfőn azt a román állampolgárságú magyar férfit, aki - máig ismeretlen társaival - brutálisan megvert és kirabolt egy idős házaspárt 2001 októberében Kántorjánosiban. Az idős férfi a helyszínen, felesége a kórházban halt bele sérüléseibe.
Elindult a 3. Magyar Filmhét! A filmes ünnep március 5-ig tart, és idén ezzel párhuzamosan rendezik a 2. Magyar Filmdíj ünnepélyes díjátadóját is. Az NMHH támogatásával megvalósuló rendezvénysorozaton első alkalommal nemcsak Budapesten, hanem tíz vidéki nagyvárosban is levetítik a filmeket. A szervezők célja ezzel, hogy növeljék a filmhét népszerűségét.
A 2018-ban életbe lépő új szabályozás, a MiFID II.-vel kapcsolatban nagy kihívást jelent az alapkezelőknek, hogy az ügyfelek pénzéből vagy a saját zsebükből fizessék ki a munkájukhoz sok esetben...
Egy durva ütközés következtében lenyelte a nyelvét egy kapus, majd elveszítette az eszméletét. Életét többek között annak köszönheti, hogy az ellenfél csatára egyből benyúlt a szájába és szabaddá tette a légutait.
Egy generáció nőtt fel a dalain, diszkókirálynőként emlegették. Vajon milyen az élete mostanában? Mi történt vele az elmúlt időszakban? Szűcs Judith lesz a vendégünk kedden, február 28-án.
Február eleje óta képtelen tartósan kimozdulni a 308-310-es szűk sávból a forint az euróval szemben, és most is komolyabb mozgás nélkül kezdi a hetet. A főbb devizák közül az angol font mutat...
Mintegy száz városnéző programot szerveztek az idegenvezetők világnapja alkalmából országszerte. Ilyenkor olyan helyszíneket is bemutatnak, amelyről az ott élőknek is kevés az ismerete. Budapesten, a Bálnában pedig ünnepséget tartottak.
Az MSZP frakcióvezető-helyettese sürgeti a Fideszt, hogy támogassa annak a vizsgálóbizottságnak a létrejöttét, amely a Matolcsy György jegybankelnök által leírt, az ország pénzügyi rendszere, szuverenitása elleni támadást vizsgálná.
Donald Trump kemény dió a politikát szisztematikus ideológiákként értelmezők számára; nekik jelenthet némi biztonságérzetet az új fehér házi adminisztráció egyik első embere, az elnök stratégiai főtanácsadójaként tevékenykedő heurisztikus, vagyis Steve Bannon.
Budapest – Marko Djuricin (24) és Kleinheisler László (22) kakaskodását csak Amadou Moutari (23) parádés alakítása tudta überelni a Videoton elleni bajnokin.
Az egyéni vállalkozóknak és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek február 27-ig kell benyújtaniuk 2016-ról szóló személyijövedelemadó-bevallásukat. Ez az evások és katások határideje is.