Olaszország az Iszlám Állam harcosainak menekülési útvonala lehet Európa felé, és egyre konkrétabb a veszélye az olaszországi terrorista támadásoknak is - hangsúlyozta az olasz titkosszolgálatoknak a római parlamentben hétfőn bemutatott éves jelentése.
A tagállamok energiaügyi minisztereinek tanácsa megvitatta az Európai Bizottság tavaly novemberben közzétett, „Tiszta Energia Minden Európainak” című javaslatcsomagját.
A munkahelyvédelmi akció 2013-as indulása óta mintegy 500 milliárd forint maradt a munkaadóknál, 2016-ban a programban körülbelül 900 ezer munkavállaló dolgozott - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért és képzésért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
A Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontja az Országos Közegészségügyi Központtal, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Agrártudományi Kutatóközpontjával és a Smaragd GSH Kft.-vel közösen 693,13 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el az öntözővíz minőségének kutatására, a növénytermesztés optimalizálására - közölte az MTA az MTI-vel hétfőn.
Németh Lajos tavaly szeptember óta élvezi a nyugdíjas mindennapokat. Az időjós azóta új kedvenc hobbijának hódol, ami miatt már türelmetlenül várja a tavaszt.
Warren Buffett sosem titkolta, hogy kifejezetten optimista az amerikai gazdaság kilátásaival kapcsolatban, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy 20 milliárd dollár értékben zsákolt be részvényekből,...
Elégedetlenek a nyugdíjasok a szociális támogatások szűkítése, a nyugdíjemelés technikája, és a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségének megszűnése miatt – derült ki az ATV Start reggeli beszélgetéséből.
A fideszesek azt mondják, a magyar családok érdekében módosítanának, de nem látni, mi lenne jó ebben a magyar családoknak. Mészáros Lőrinc és Szíjj László élete viszont biztosan egyszerűbb lenne.
A szóvivő az M1 aktuális csatornának azt mondta az uniós parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) hétfői ülése kapcsán, hogy "magukat civilnek valló", alapvetően a bevándorlást segítő szervezetek, illetve politikusok érvelnek a magyar kormány ellen.
Csehország azt javasolta, hogy az Európai Bizottság illetékes képviselője is vegyen részt a négy visegrádi ország rendkívüli kormányfői csúcstalálkozóján, amelynek témája az a gyakorlat, hogy a nagy...
Ötezer eurós pénzbüntetésre ítélte hétfőn a dél-franciaországi Aix-en-Provence fellebbviteli bírósága Jean-Marie Le Pent, a radikális jobboldali Nemzeti Front alapítóját és tiszteletbeli elnökét, aki 2013-ban becsmérlően beszélt a kelet-európai romákról.
A vízummentesség visszavonhatóságára vonatkozó szabályozást fogadott el hétfőn az európai uniós országok belügyminisztereinek tanácsa, a mechanizmus révén az Európai Bizottság és az európai uniós tagállamok szükség esetén a jelenleginél gyorsabban visszaállíthatják a vízumkötelezettséget az Európai Unión (EU) kívülről érkezőkkel szemben.
Csaknem 87 milliárd forinttal 1889 milliárd forintra emelkedett a Takarék Csoportnál kezelt vállalati és lakossági megtakarítások állománya tavaly - közölte a Takarékbank hétfőn az MTI-vel.
Az Eurostatnak, az Európai Unió közös statisztikai hivatalának amellett, hogy a tagállamok gazdaságát vizsgálgatja, arra is van ideje, hogy csilivili grafikonokat gyártson. Ezekből válogattunk néhány érdekesebbet, nézegessetek velünk úszkáló buborékokat a mamahotelben lakó fiatalokról és az elfogyó magyar népességről!
Sorozatunkban, hétről-hétre, minden hétfőn összegyűjtjük azon recepteket, amelyeket a legtöbben kerestek a Mindmegette.hu-n, like-oltatok vagy osztottatok meg a Facebookon az elmúlt 7 napban. Aki valamelyiket kihagyta volna, most pótolhatja, mellényúlni nem lehet!
Az izraeli légierő öt légicsapást hajtott végre a Gázai övezetben hétfő délután, válaszul a Gázából Izraelre kilőtt rakétatűzre, négy gázai járókelő megsebesült - jelentette a helyi média.
Az alapvető újságírói etikához hozzátartozik, hogy a médiumok csak forrásmegjelöléssel vesznek át egymástól tartalmakat. Az index.hu és a 24.hu mindig nagyon kényes az újságírói etikára – ha róluk van szó. Azonban ha ők lopnak másoktól, az nem zavarja a kényes ízlésüket. Szintén nem jogtiszta tartalmakat tett közzé az origo.hu és a 888.hu is, melyet később eltávolítottak és javítottak.
Ki, mikor hogyan mehet nyugdíjba, mi a nyugdíjkorhatár és hogyan lehet megállapítani a szolgálati időt? Mit lehet tenni, hogy ne nyugdíj előtt derüljön ki, hiányoznak bizonyos szolgálati évek? Ezzel a témával is foglalkozott a Napközben.
Újabb uniós csatlakozási fejezeteket, az oktatásról és művelődésről szóló 26., valamint a vállalkozás- és iparpolitikával foglalkozó 20. fejezeteket nyitotta meg Szerbiával az Európai Unió hétfőn.
Ha a rövidesen megjelenő adócsomagban a külkereskedelmi adójavaslatot is bejelenti Donald Trump, akkor az gazdaságilag visszafelé sülhet el, mert 1930 óta nem látott globális megtorló lépéssorozat...
Kibékültek a szombat hajnalban egy kolozsvári belvárosi utcán történt összetűzés érintettjei, és a fejbe vert székelyföldi fiatal visszavonta a vasárnap tett feljelentését - közölte Carmen Jucan rendőrségi szóvivő a a Krónika című napilap honlapján közölt beszámoló szerint.
Cserélik a burkolatokat, felújítják a víziközműveket és korszerűsítik a közvilágítást Sopron belvárosában. A hétfőn kezdődött munkálatokra csaknem 2 milliárd forint állami támogatást kapott a város - tájékoztatott közleményében az önkormányzat.