Pénteken bemutatta a nagyközönségnek 2017-es versenyautóját a Ferrari Forma-1-es csapata. Az új technikai szabályok miatt az idei versenygép jelentősen eltér elődjétől. Tovább »
Az úthibák okozta autós károknak a tapasztalatok szerint csupán a felét bírálják el pozitívan, a kártérítés esélyét azonban jelentősen növelheti a kár körültekintő dokumentációja és a kátyúbiztosítás - mondta a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) Gépjárműszekciójának vezetője az MTI-nek.
A sorsdöntő népszavazás előtt Erdogan gyakorlatilag kiiktatott egy ellenzéki pártot, miközben vaskézzel irányítja a médiát. De a törvényesség aláásása visszaüt, hiszen a munkanélküliség hét éves csúcsra ugrott, a török líra pedig folyamatosan üti a mélypontokat. Közben a német és az osztrák politikának elege lett a török imámok hírszerző tevékenységéből és keményebb fellépés mellett döntöttek.
Már jó ideje folynak a pletykák egy, a 462 lóerő rendszerteljesítményű Panamera 4 E-Hybridnél is izmosabb konnektoros hibrid Porsche Panamera megjelenésével kapcsolatban. Jelentjük, a híresztelések nem voltak alaptalanok, ma reggel ugyanis a Porsche bejelentette a várva-várt modellt.
A javaslat egy svéd kistelepülés tanácsosától származik, aki úgy képzeli a dolgot, hogy a dolgozók munkaidőben egyórás fizetett eltávot kapnának, hogy hazamenjenek párjukhoz - írta a HVG.
Októberben indult kezdetben rejtélyesnek tűnő útjára az orosz északi flotta legnagyobb hajója, az Admiral Kuznyecov anyahajó több fregatt társaságában.
Balog Zoltán csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, korábban zömmel svábok lakta Hercegkúton tartott megemlékezésen jelentette be, hogy hatvan százalékkal emeli a kormány mindazok nyugdíját, akik megjárták, megszenvedték a Gulág poklait az egykori Szovjetunióban.
Sokan nem szeretik, hogy elmennek egy étterembe és amikor a számla fizetésére kerül sor, akkor szembesülnek a 10-15 százalékos szervizdíjjal. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy ez miért nincs beépítve...
Öngyilkos merényletet követtek el pénteken Jemenben a hadsereg egyik tábora ellen, és legalább öt katona meghalt, további három pedig megsebesült - közölték helyi tisztségviselők és lakosok.
Lakóépületek energetikai korszerűsítésére is kaphatnak ingyenhitelt a pályázók, a most megjelent Innovációs Operatív Program (GINOP), illetve a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében.
A német bankok megelégelték, hogy az ATM-eiket sorra repítik a levegőbe, ezért most olyan robbantásbiztos bankautomatákat terveznek, amelyeket nem lehet többé olyan könnyen kifosztani. A német...
Speciális képzések, Kárpát-medencei körút és kutatás is szerepel a külhoni magyar családi vállalkozások éve programelemei között - mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár.
Bővültek a Széchenyi Programiroda térítésmentes szolgáltatásai, a vidékfejlesztési forrásokra pályázók ingyenes tájékoztatást és fejlesztési tanácsadást kaphatnak - közölte a Miniszterelnökség.
1955. február 24-én, a kaliforniai San Franciscoban látta meg a világot Steven Paul "Steve" Jobs, a számítástechnika egyik úttörője és az elmúlt évtizedek egyik legmeghatározóbb személyisége.
Az egymilliomodik látogató fogadására készül az idén a Tisza-tavi Ökocentrum, ahol új programok várják a látogatókat - közölte a poroszlói létesítményt üzemeltető Tisza-tavi Ökocentrum Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
A J.D. Power intézet hagyományosan már évtizedek óta végzi az amerikai autópiac monitorozását, így a legfontosabb vevőelégedettségi és megbízhatósági információk is tőlük jönnek. A Lexus már évek óta kibérelt helyen áll a kutatásban, a japán prémium gyártó mellé pedig ezúttal is felzárkózott a Porsche.
Egy olaszországi szupermarket dolgozói egy utcai hulladéktároló ketrecbe zártak két roma asszonyt, akik a hulladék között kutattak, és interneten megosztott videót forgattak róluk. Hatósági eljárás indult - jelentette az olasz sajtó pénteken.
Egy olaszországi szupermarket dolgozói egy utcai hulladéktároló ketrecbe zártak két roma asszonyt, akik a hulladék között kutattak, és interneten megosztott videót forgattak róluk.
Közel 10 ezer új lakás épült, és az építési engedélyekre vonatkozó adatok szerint ez a dinamikus növekedés folytatódik az idén is - mondta Balogh László, az NGM pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára.
Tekintve az új generáció ritkaságát, bárki, akinek sikerül egy új Ford GT-t birtokolnia, igazán szerencsés embernek vallhatja magát. Akár befektetésnek, akár használati tárgynak vettük a 656 lóerős modellt, a Competition csomag által kínált alkatrészekre érdemes lesz ránéznünk, ha készek vagyunk kompromisszumot kötni a fokozott dinamika érdekében.
Magyarország - Öt százalékosra csökkentené a zöldség-gyümölcs, a péksütemények, és a méz forgalmi adóját a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A szervezet az olajos magvak és gabonafélék adókulcsát is csökkentené, amennyiben a fordított adózás nem tartható fenn 2019-től.
Két uniós program jelent meg pénteken, a magyar lakosság számára összesen 115 milliárd forint fejlesztési forrás áll rendelkezésre kölcsön formájában a lakóépületek energetikai korszerűsítésére - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Már jó ideje folynak a pletykák egy, a 462 lóerő rendszerteljesítményű Panamera 4 E-Hybridnél is izmosabb konnektoros hibrid Porsche Panamera megjelenésével kapcsolatban. Jelentjük, a híresztelések nem voltak alaptalanok, ma reggel ugyanis a Porsche bejelentette a várva-várt modellt.
Még a kormányzati sajtóbirodalmon belül is ritkaság az ilyen abszurd, viccesen hazug címadás. Ómolnár és Orbán azt képzelik, hogy ennyire debilek az olvasók és a választók? Talán igazuk van.