A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a budapesti olimpiai pályázat visszavonásával kapcsolatban közölt írást pénteki számában.
A Fidesz szerint a szocialisták kormányzásuk alatt egyetlen tollvonással elvettek egy havi nyugdíjat, havi 16 ezer forintos nyugdíjadót akartak bevezetni, és a magas inflációban hagyták elértéktelenedni a nyugdíjakat.
A tudósok még sosem láttak korábban a Trappist-1 csillagéhoz hasonló naprendszert - mondta el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában Kiss László csillagász.
Magyar idő szerint hajnali 02:30-kor kezdetét veszi a 89. Oscar-gála, ahol a legjobb rövidfilmek között Deák Kristóf Mindenki című alkotása az egyik esélyes.
Miért is jó a dopamindiéta? Ez a fogyókúra amellett, hogy segíthet leadni a felesleges kilókat, a hangulatunkat is javítja, mivel olyan élelmiszereket ajánl, amelyek serkentik az agy dopamin-, azaz boldogsághormon-termelését.
Az MNB összességében mintegy félmilliárd forintnyi bírságot szabott ki az elmúlt bő egy évben a jogosulatlan követelésvásárlások visszaszorítása érdekében lefolytatott vizsgálatsorozata keretében, emellett több büntetőfeljelentést is tett. A vizsgálatok zárásaként egy-egy hazai és szlovákiai székhelyű engedély nélküli társasággal szemben intézkedett a jegybank.
Nyolcmilliárd forintos pályázati keretösszeggel hirdettek meg közösségfejlesztésre használható pályázati forrást az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban.
Izgalmas gif-ben mutatjuk be, hogy milyen elképzelt stációi voltak a nemrég átadott Duna Arénának. Ha jobban belegondolunk és tüzetesen megvizsgáljuk a látványterveket, akkor beláthatjuk, hogy a...
Várhatóan jövő szerdai rendkívüli ülésén dönthet a 2024-es budapesti olimpiai pályázat visszavonásáról a Fővárosi Közgyűlés - közölte Tarlós István főpolgármester pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Országos középiskolai dalfeldogozó pályázatot hirdetett a Müller Péter Sziámi AndFriends zenekar az egyik daluk kapcsán.A Szeretni még szám bármilyen formában történő, videóra rögzített feldolgozását várják a diákoktól.
Nyolcvan ország delegáltjainak részvételével Budapesten tartja XI. csúcstalálkozóját a Családok Világkongresszusa. Az amerikai kezdeményezés egy globális családvédő szövetség létrehozásának egyik állomásaként tekint a nagyszabású eseménysorozatra, amely több civil és egyházi szervezet mellett a magyar kormány támogatását is élvezi.
Tavaly decemberben sajtótájékoztató keretében hetedszer indították el a szervezők Az év praxisa a Kárpát medencében pályázatot, amelyben keresik a tavalyi év legjobb, a betegeivel legtöbbet törődő háziorvosát, nővérét, egyszóval praxisát.
A közeljövőben ünnepélyes keretek között aláírják az egészségügyi ágazati kollektív szerződés azon fejezeteit, amelyekben eddig megállapodás jött létre a sztrájktárgyalások során - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága pénteken az MTI-vel.
A nándorfehérvári csatáról mindenki hallott már – de lehet, hogy nem tudod, hol található ma Nándorfehérvár maga, és hogy hívjuk újabban. Belgrád megvan? Na, a két város egy és ugyanaz.
Jelentősen nőtt idén a csecsemőknél a járványos hörgőgyulladásos esetek száma, sok kisgyermeket Debrecenben ápolnak - tudta meg az MTI a Debreceni Egyetem (DE) gyermekklinikájának igazgatójától.
A 2024-es budapesti olimpiai pályázat sportigazgatója, Mizsér Attila kijelentette, hogy a jelentkezés visszavonása ellenére a magyar sportinfrastruktúra és a sportágak fejlesztése nem áll le.