2017. február 21. kedd

febr. 21
13:27
Nyolc év börtön a médiamágnásnak (Alternatív Energia)
febr. 21
13:29
Elkészült a Duna Aréna (Alternatív Energia)
A létesítmény a szerződésben vállalt határidő előtt és költségkereten belül készült el.
febr. 21
13:30
Új vezérigazgató a Kulcs-Soft Nyrt. élén (HR Portál)
Február elsejétől Szabó Ervin tölti be a Kulcs-Soft Nyrt vezérigazgatói pozícióját. A szakember 20 éve dolgozik gazdasági és IT területen, belépésével Kulcsár Tibort váltja a vezérigazgatói székben, aki elnöki pozícióját továbbra is megtartja. Az új vezető egyik kiemelt célja a vállalat nemzetközi szerepének erősítése.
febr. 21
13:32
MSZP: Pénztáros Lőrinc fél óra alatt többet keres, mint egy kezdő orvos (HR Portál)
Szakács László (MSZP) elkésettnek és elégtelennek minősítette a béremelést az egészségügyben, ami nem tudja megállítani és nem is lassítja az orvosok elvándorlását - írta az MTI.
febr. 21
13:33
Csalók vadásznak a NAV nevében – ennek a levélnek ne dőlj be! (Privátbankár)
Hamis értesítéseket küldenek, az adatainkra vadásznak.
febr. 21
13:33
Stadionbezárást értek a szerb csapat szurkolóinak rasszista megnyilvánulásai (Blikk)
Rasszista inzultus miatt bezárta hétfőn az FK Rad stadionját a szerb labdarúgóliga.
febr. 21
13:34
KDNP: emelni kell a kisnyugdíjakat (HR Portál)
Szükséges lenne a legkisebb nyugdíj összegének emelése - mondta Harrach Péter (KDNP) kedden az Országgyűlésben.
febr. 21
13:35
Borkai kivár: "A MOB lesz a legutolsó, aki visszamondja pályázatot" (Blikk)
A 2018-as pjongcsangi téli olimpia egyéni sportolói ösztöndíjai mellett a 2024-es budapesti olimpia témája is megjelent a Magyar Olimpiai Bizottság keddi sajtótájékoztatóján.
febr. 21
13:36
Hamarosan új pályázati felhívások jelennek meg a tehetséggondozás területén (HR Portál)
A Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum hétfői ülésén egyhangúlag elfogadták a Nemzeti Tehetség Program keretében 2017-ben kiírásra kerülő pályázatok forrásfelosztásának és ütemezésének javaslatát. Ebben az évben a hazai költségvetési források keretében - a 2015. és 2016. évhez hasonlóan - ismét 2,8 milliárd forint áll rendelkezésre a Nemzeti Tehetség Program céljainak megvalósítására - áll a…
febr. 21
13:37
Elviszik Magyarországról a titokzatos iraki férfit, akit egy kislány megerőszakolásával gyanúsítanak (Blikk)
Átadják a német hatóságoknak a Hamburgban egy 13 éves kislányt megerőszakoló Kiskunhalason elfogott iraki férfit - közölte a Főváros Főügyészség.
febr. 21
13:39
Igazi energiabomba - Christina Ricci vadóc gyerekből lett híres színésznő, majd üzletasszony (Blikk)
Vadóc gyereklányból nagyszerű színésznővé, majd komoly üzletasszonnyá érett a 155 centi magas energiabomba. Christina Ricci amerikai színésznő februárban ünnepli a 37. születésnapját, és huszonöt év telt el azóta, hogy az Addams Family-filmek fekete ruhás, copfos, gonoszkodó leányzójaként megismerte a világ.
febr. 21
13:39
Újabb halálos baleset - Teljes útzár az 52-esen (Kripto Akadémia)
Ezúttal is egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze.
febr. 21
13:39
Videó: Verstappen megmutatta idei sisakját (F1világ)
Megmutatta 2017-es sisakját a rajongóknak a Red Bull Forma-1-es csapatának ifjú tehetsége, Max Verstappen. Tovább »
febr. 21
13:39
Halálos baleset történt Solt közelében, teljes útzár (hirado.hu)
Az arra közlekedők fokozott figyelmét kéri a rendőrség.
febr. 21
13:39
Fontos ügyekben tárgyal Lázár Brüsszelben (Portfolio)
A paksi beruházás előtt tornyosuló utolsó uniós akadály elhárítását, és az EU-támogatások folyósítása terén meglévő viták elsimítását célozzák főként Lázár János mai brüsszeli tárgyalásai, amelyekről...
febr. 21
13:39
Olimpia 2024: megszólalt a MOB elnöke (Sport365)
Borkai: csak akkor van esély, ha konszenzus van a támogatásban
febr. 21
13:39
Molnár: Gyurcsány 25 százalékban hazudott (ATV)
Molnár Gyula szerint nem bontotta ki a teljes igazságot Gyurcsány Ferenc, amikor a vele folytatott telefonbeszélgetésre hivatkozott Lengyel László úgynevezett királycsinálós sztorijában. Az MSZP elnöke egyébként tudta, mit fog mondani Botka László, aki beleszállt a DK elnökébe.
febr. 21
13:39
Bajnokok Ligája: Komoly "néptipp" lett a Man. City győzelme (Agroinform)
A Tippmixpro adatai szerint a szerda esti Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőt illetően nagy az egyetértés a fogadók körében.
febr. 21
13:41
Mit csinálhatott együtt Hajdú Péter, Kiss Ramóna és Vadon Jani? - fotó (Blikk)
Hajdú Péter, Vadon Jani és Kiss Ramóna estéje igazán jól telhetett.
febr. 21
13:41
Orbán Viktor fogadta a FINA általános igazgatóját (Kripto Akadémia)
"Minden adott ahhoz, hogy a magyarországi legyen minden idők egyik legjobb vizes világbajnoksága."
febr. 21
13:41
Orvvadászok tizedelik a gaboni erdei elefántokat (hirado.hu)
Közép-Afrika 100 ezresre becsült erdeielefánt-állományának közel fele él Gabonban.
febr. 21
13:41
A NAV nevében trükközők csapolják meg a bankszámlákat (Portfolio)
Csalók küldenek a NAV nevében hamis értesítéseket, melyekkel bizalmas ügyféladatokat és kártyaadatokat akarnak megszerezni - olvasható a NAV közleményében. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nevében...
febr. 21
13:41
Újra vízbe szállnak a pólósok (Sport365)
A középszakasz első fordulójának mérkőzéseivel szerdától folytatódik a 16 csapatos E.ON férfi vízilabda ob I.
febr. 21
13:43
Átment a román parlamenten a közfelháborodást okozó rendelet törlése (hirado.hu)
Megerősítette a bukaresti képviselőház a büntetőjog módosításáról február elsején kiadott kormányrendelet hatálytalanítását. A jogi kálvária azonban még nem ért véget.
febr. 21
13:43
Tovább emelkedik az OTP (Portfolio)
A nyitást követően még iránykeresés jellemezte a piacokat, azonban a délelőtti órákban beindult némi erősödést, jelenleg fél százalék körüli pluszban állnak a főbb európai részvényindexek. Tovább...
febr. 21
13:51
Hosszú Katinkáék felavatták a vizes-vb többmilliárdos medencéjét - videó (Blikk)
Fürjes Balázs kedden bejelentette, hogy a szerződésben vállalt határidő előtt és költségkereten belül elkészült a nyári vizes világbajnokság központi létesítménye, amelyet Duna Arénának kereszteltek el.
febr. 21
13:53
Először beszélt George Clooney születendő gyermekeiről (Blikk)
Végre megtörte a csendet és mesélt a babavárásról a hollywoodi sztár.
febr. 21
13:54
Milyen lakást kaphatsz 15-20 millió forintért? (ProfitLine)
A használt lakások piaca továbbra is élénk, az áremelkedés pedig kisebb-nagyobb megingásokkal közel három éve folyamatos. A drágulás azon is tetten érhető, hogy az országos átlagok alapján idén 15 millió forintért Budapesten 43 négyzetméteres lakások voltak elérhetőek a kínálati piacon, míg 2016 elején valamivel nagyobb, 48 négyzetméteres lakásokat kínáltak ennyiért. A vidéki nagyvárosokban…
febr. 21
13:55
Az agy gyógyulását segítő új idegsejttípust fedeztek fel a Semmelweis Egyetem kutatói (Blikk)
Az agysérülés gyógyításának lehetőségeit segítheti a Semmelweis Egyetem kutatóinak felfedezése, akik olyan új idegsejtcsoportot írtak le az agyvelőben, amelyek arra szolgálnak, hogy egy adott célterület felé irányítsák az újonnan képződő sejteket - közölte az egyetem és az MTA kedden az MTI-vel.
febr. 21
13:57
Halálos baleset történt Solt közelében, teljes útzár (Blikk)
Budapest - Egy személyautó és egy tehergépkocsi összeütközött Solt külterületén, az 52-es főúton, az autó vezetője a helyszínen meghalt - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kedden kora délután a rendőrség honlapján.
febr. 21
13:57
Ámokfutó teherautósra lövöldöztek a barcelonai rendőrök - gázpalackokkal hajtott forgalommal szemben (Blikk)
Barcelona - A rendőrség tüzet nyitott egy lopott, üzemanyagot szállító teherautó sofőrjére, amiért az szembe hajtott az autópályán.
febr. 21
13:57
Mozgósítanának a kéményseprők - Ne csak "lájkhuszárkodjunk"! (Alternatív Energia)
Létrehozzák a "hagyományos szakszervezeti struktúrán túlmutató" Magyar Munkavállalókért Mozgalmat.
febr. 21
13:57
Megint rosszul járt a hírhedt román médiamágnás (hirado.hu)
Újabb nyolc év letöltendő börtönre ítélték a több százezer kisbefektetőt kifosztó közismert médiatulajdonost, Sorin Ovidiu Vantut.
febr. 21
13:57
Ezzel a képpel adta ki a hírt az MTI, hogy határidő előtt készre jelentették a vizes világbajnokság uszodáját (444.hu)
Kész.
febr. 21
13:57
Halálos baleset történt Solt közelében, teljes útzár (ATV)
Egy személyautó és egy tehergépkocsi összeütközött Solt külterületén, az 52-es főúton, az autó vezetője a helyszínen meghalt - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kedden kora délután a rendőrség honlapján.
febr. 21
13:59
Rákosnak állították be a bárányhimlős kisfiút, hogy lájkokat gyűjtsenek (Blikk)
A Facebookon használták fel a kisfiú képeit.
febr. 21
13:59
Hatmillió menekült akar bejutni Európába (hirado.hu)
A német biztonsági szervek szerint csaknem hatmillió menekült áll készenlétben arra, hogy a Földközi-tengeren keresztül bejusson az Európai Unióba - írta a Bild című német lap.
febr. 21
13:59
A német szélsőjobb vezetője Putyin tanácsadójával tárgyalt Moszkvában az együttműködés további lehetőségeiről (444.hu)
Az AfD vezetőjének nem volt kedve beszámolni arról, miről beszélgettek pontosan.
febr. 21
14:01
Janinak neveznék el a tiszacsegei kompot (hirado.hu)
Tiszacsegén a múlt héten új szólás született: sodródunk, mint Jani a komppal. egy hete a jeges ár ugyanis elragadta a település kompját a rajtalévő éjjeliőrrel együtt. A férfi szerencsére sérülés nélkül megúszta a kalandot, azóta a kompot is visszavontatták Tiszacsegére. A jármű felújítása is megkezdődött, a tervek szerint a jövő hónap végén már újra szállíthat utasokat.
febr. 21
14:03
Felmentési idő alatt megbízási szerződéssel lehet dolgozni? (HR Portál)
Köztisztviselőként dolgoztam, de létszámleépítés miatt jelenleg felmentési időmet töltöm. A munkavégzés alól felmentettek. Jelenleg felajánlottak egy munkát megbízási szerződéssel. Elmondásuk szerint azért megbízási jogviszonnyal, hogy a felmentési időre járó juttatásomtól se essek el. Fentiekre hivatkozva azt szeretném megtudni, hogy a megbízási jogviszony valóban nem üti a felmentési időre járó…
febr. 21
14:06
Ismét elfogadta az Országgyűlés a közigazgatási perrendtartási törvényt (Adózóna)
Módosítva ismét elfogadta a parlament az Alkotmánybíróság (Ab) által korábban alaptörvény-ellenesnek minősített közigazgatási perrendtartási törvényt. A képviselők 127 igen, 31 nem szavazattal, 22 tartózkodás mellett szavazták meg a jogszabályt.
febr. 21
14:09
Ismét nő a feszültség: Amerika kihúzta Kínánál a gyufát (Privátbankár)
Anyahajókat küldtek a Dél-kínai-tengerre.
febr. 21
14:09
Több tízmillió forintot zsarolt ki egy családtól a nyírmihálydi férfi (Blikk)
Debrecen - Folyamatosan fenyegetett egy családot és hatvanmillió forintot zsarolt ki tőlük egy nyírmihálydi férfi 2013 végétől tavaly márciusiág, a gyanúsított ellen vádemelést javasolnak a rendőrök.
febr. 21
14:11
Öt pályázat jelent meg: erre lehet pénzt nyerni (Privátbankár)
Közel 100 milliárd forint a keretösszeg.
febr. 21
14:11
Íme a válasz az égető kérdésre: perverz-e ön, vagy sem? (Blikk)
Makai Gábor klinikai szakpszichológussal beszélgettünk a szexualitásról, szexuális fantáziákról. Íme a 2. rész, melyből megtudhatja, mit jelent az, ha valaki perverz.
febr. 21
14:12
Vergne idén már nem lesz a Ferrari tagja (F1világ)
Idén már nem lesz a Ferrari Forma-1-es csapatának tagja Jean-Eric Vergne, aki a jövőben kizárólag a Forma-E-ben való szereplésre kíván összpontosítani. Tovább »
febr. 21
14:12
A 2018-as téli olimpiára készül a MOB (Sport365)
63 millió forint ösztöndíjat kap 19 magyar sportoló
febr. 21
14:14
Kerékpár: A fél világ nálunk kerekezik majd (Sport365)
Tizenkét ország 160 versenyzője indul a magyarországi szakaszon.
febr. 21
14:15
Frankfurti leves (Mindmegette)
febr. 21
14:15
Deutsch Tamás Enyedi Ildikó után a Momentumnak is beszólt (Blikk)
Deutsch Tamás Facebook-bejegyzésében támadta a Momentumot a 2024-es budapesti olimpiáról szóló népszavazás kezdeményezése kapcsán.

Keresés