2017. február 21. kedd

febr. 21
16:39
Moszul ostroma: Déli irányból tör előre az iraki hadsereg (ATV)
Biztosította elért területi nyereségeit az iraki hadsereg a Moszultól délre fekvő térségekben kedden, hogy később az Iszlám Állam dzsihadista szervezet uralta nyugati városrészek ellen vonuljon - közölte a hadműveletben részt vevő fegyveres erők parancsnokságának szóvivője.
febr. 21
16:41
Tragédia az 52-esen - Brutálisan összetört a teherautóval ütköző kocsi (Alternatív Energia)
A kocsi sofőrje azonnal meghalt.
febr. 21
16:41
Balhé a reptéren: Lindsay Lohan teljesen kiakadt (Blikk)
London - Furcsán viselkedett a biztonsági személyzet Lindsay Lohannal a Heathrow repülőtéren, állítása szerint csupán azért, mert fejkendőt viselt.
febr. 21
16:41
A magyar nemzetgazdaság igazi problémája a munkaerőhiány (hirado.hu)
A magyar nemzetgazdaság igazi problémája már nem a munkanélküliség, hanem a legtöbb ágazatot érintő munkaerőhiány.
febr. 21
16:41
Minicsúcson dönthetnek erről Merkelék (ATV)
A Római Szerződés aláírásának 60. évfordulóját megelőzően a március 6-án Versailles-ban Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia államfő, Paolo Gentiloni olasz és Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök részvételével tervezett négyoldalú találkozó egyik célja lehet a többsebességes Európa beindítása - írta kedd délután megjelent számban a Le Monde.
febr. 21
16:42
Kósa Lajos szerint megölték az olimpiai álmot (444.hu)
Szertefoszlottak az esélyek, mondta.
febr. 21
16:43
Döntöttek: magyar nyelven is ki kell írni Kolozsvár nevét (Alternatív Energia)
febr. 21
16:43
Hosszú Katinkáék beköltöztek a 22 milliárdos úszópalotába (Blikk)
Budapest — Egy tempóval közelebb került Hosszú Katinka (27), Gyurta Dániel (27) és Cseh László (31) is a vizes világbajnoksághoz. Ugyanis a legjobb maragy úszók kipróbálhatták a hazai rendezésű eseménynek otthont adó 22 milliárd forintból megépült Duna Arénát.
febr. 21
16:44
Ennél tökéletesebben még nem foglalta össze magyar klubelnök, hogy miért is érdemes hajtani a bajnoki dobogóra (444.hu)
George Hemingway igazán tudja lelkesíteni a Honvéd játékosait, ha Európa a cél.
febr. 21
16:46
Orbán az egyik legfontosabb problémának nevezte tegnap, üresek padsorok vitáztak róla ma (444.hu)
A menekültügyi őrizet általános vitája nem vonzotta tömegével a kormánypárt képviselőket.
febr. 21
16:48
Tudod, kinek énekelte Rozika néni a legendás, Orbán Viktort istenítő népdalát az Echo TV-ben? (444.hu)
Annak a D. Tamásnak, akit most ítéltek el kuruzslásért, mert magát orvosnak kiadva rákosokat „gyógyított”. D. a magyar tévék kedvence volt, a lekiiismeretlen csalót az ATV, az Echo és az RTL Klub is futtatta.
febr. 21
16:50
Meg nem épülő vegyiüzemről tartanak vasárnap népszavazást Algyőn (444.hu)
Van Magyarországnak olyan szeglete, ahol akkor is a nép kezébe adják a döntést, ha az teljesen értelmetlen.
febr. 21
16:51
Kiderült: ezért túlóráznak annyit a magyarok (Privátbankár)
Egy jó fizetésért vagy cafeteriáért dalolva és önként mondunk le a szabadidőnkről.
febr. 21
16:51
Kiszel Tündével gúnyolódik a kirúgott rádiós (Blikk)
Ők a családom - viccelődik Esperes Ákos Kiszel Tündével és lányával.
febr. 21
16:51
A PC-t alázza az Apple új reklámja (Kreatív Online)
Az iPaden nincs vírus, viszont fut rajta a Microsoft Word.
febr. 21
16:53
Megrázó fotók érkeztek a solti halálos balesetről (18+) (Blikk)
Egy személyautó és egy tehergépkocsi összeütközött Solt külterületén, az 52-es főúton, az autó vezetője a helyszínen meghalt - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kedden kora délután a rendőrség honlapján.
febr. 21
16:55
Felismerné őket? Őrületes szerelésben pózolnak a Rapülők - fotók (Blikk)
A hétvégén a Papp László Sportarénában dupla koncertet adó  Rapülők tagjai stylistok segítségével egy igazán meghökkentő időutazáson vettek részt. Legalább 30 ruha és parókák segítségével képzelték el azt, hogy milyen lett volna, ha tovább zenélnek, és a folyamatos megújulás jegyében évről-évre új stílusra kellett volna váltaniuk.
febr. 21
16:57
Kipróbálták a Duna Aréna medencéjét Hosszú Katinkáék – videó (Blikk)
Budapest – Használatba vehették a Duna Arénát legsikeresebb úszóink. A létesítmény jelképes kulcsát Tarlós István főpolgármester és Fürjes Balázs közösen nyújtotta át a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkának, aki válogatott társaival együtt ki is próbálta az uszodát.
febr. 21
16:57
Tragédia - Frontálisan rohant a kamionba egy kocsi (Sokkoló fotók!) (Alternatív Energia)
A sofőr azonnal meghalt az 52-esen történt karambolban.
febr. 21
16:57
Az 5. hely a Renault célja 2017-ben (F1világ)
A konstruktőri 5. hely megszerzését tűzte ki célul a 2017-es Forma-1-es idényre a Renault csapata. Tovább »
febr. 21
16:57
Jobbik: készüljön összeállítás a vízumkiadási gyakorlatról (hirado.hu)
A Jobbik a külképviseletek vízumkiadási gyakorlatára kíváncsi, egy ezzel kapcsolatos összeállítás elkészítésére kéri a külügyi tárcát.
febr. 21
16:57
Fordulat az olajpiacon? Emelkedni kezdtek az árak (Portfolio)
Egyértelműen az olajárfolyam emelkedésére számítanak a hedge fundok és egyéb alapok, amelyek hatalmas vételi pozíciókat éptítettek ki a nyersolaj határidős és opciós piacain. Az OPEC bejelentette:...
febr. 21
16:57
Limitált szériával ünnepli kapcsolatát az Aston Martin és a Red Bull (Auto Pult)
A sportautók világában nem ritkák a különböző limitált szériás példányok, sőt, a legtöbb gyártó esetében külön részleg foglalkozik az ilyen változatokkal. Így van ez az Aston Martinnál is, ahol a Q névre keresztelt csapat már eddig is több látványos modellt alkotott meg, ezúttal pedig a Red Bull Racinggel való együttműködésüket ünneplik, méghozzá két egyedi újdonsággal – íme, a V8 és V12 Vantage S…
febr. 21
16:57
Meg fog lepődni: Nem Bill Gates a világ leggazdagabb embere, hanem ez a férfi (ATV)
17 év hatalom után az orosz vezető vagyona 200 milliárd dollár, 58 repülőgép és helikopter, 20 palota és vidéki birtok.
febr. 21
16:59
Hadházy: "ez a törvény egy görény törvény" (Alternatív Energia)
A határzár szigorítása csak elvonja a figyelmet a valódi problémákról.
febr. 21
16:59
Apa és fia megölte egymást az autópályán (hirado.hu)
Különösen bizarr és tragikus baleset történt a hétvégén az amerikai Alabama államban, ahol apa és fia egyszerre halt meg egy közlekedési balesetben - karamboloztak egymással.
febr. 21
16:59
Exclusive néven személyre szabási almárkát indít az Opel (Auto Pult)
Eddig is volt némi mozgásterünk, ha az átlagosnál különlegesebb Opel modellbe ültük volna be (elég csak az Insignia finom indián nyár bőrkárpitjára vagy az Adam kiegészítőire gondolni), ám mindez Exclusive néven gazdagabb választékkal új magasságba emelkedik a villámos márkánál. Az Insignia Grand Sport ennek köszönhetően minden eddiginél jobban személyre szabható lesz.
febr. 21
17:01
Átadták a kiskunfélegyházi kórház új épületszárnyát (hirado.hu)
Átadták a Bács-Kiskun Megyei Kórház kiskunfélegyházi telephelyének 1,3 milliárd forintból épített új épületszárnyát.
febr. 21
17:03
Egy vagyonért adták el Hitler „legpusztítóbb ’fegyverét’” (hirado.hu)
Amerikában került kalapács alá a telefon, mellyel a háború utolsó két évében a parancsokat adta a diktátor.
febr. 21
17:09
Szavazzon, ki kezeli legjobban a pénzt – élménymotorozást nyerhet! (Privátbankár)
Több mint 5800 milliárd forintot kezelnek - de ki köztük a legjobb? Az Év Alapkezelőjéről és az Év Portfóliómenedzseréről most az ön szavazata is dönthet, ráadásul még egy Harley-Davidson élménymotorozást is megnyerhet néhány kattintással.
febr. 21
17:12
Ennyi könyvet veszünk - Ábra (ProfitLine)
Könyvforgalom Magyarországon (1997-2015)
febr. 21
17:15
Serpenyős mézes-fokhagymás csirke: szaftos vacsora 45 perc alatt (Mindmegette)
Ha gyorsan kell valami táplálót a család elé tenni, a legjobb választás - a tészta mellett - a csirke. Íme egy mézes-fokhagymás változat, amit pofonegyszerű elkészíteni, és ami mindenkinek ízlik, ráadásul csak egy serpenyő kell hozzá.
febr. 21
17:15
Őrizetbe vették az USA által is körözött milliárdost (Alternatív Energia)
Vesztegetéssel és bűnszövetkezet létrehozásával vádolják.
febr. 21
17:15
Hajmeresztő mélység felett pózólt két vakmerő tinédzser - videó (Blikk)
Hajmeresztő mutatványra vállalkozott két angol tinédzser. A vakmerő páros felmászott London második legmagasabb épületének, a One Canada Square-nek a tetejére. Az akcióról videó is készült.
febr. 21
17:15
1956-ról rendeznek művészeti konferenciát Szigligeten (hirado.hu)
Ha élni kell, ily halálos az ember - 1956 lázadó jelenléte a művészetben címmel rendeznek kétnapos konferenciát a Szigligeti Alkotóházban február 24-én és 25-én.
febr. 21
17:15
Az MNB mobiltenderét is a Telekom nyerte (Portfolio)
Közel 300 millió forintos tendert nyert el a Magyar Telekom az MNB-nél - írja a napi.hu. A Magyar Telekom nyerte el az MNB mobil távközlési szolgáltatások nyújtására kiírt 267,3 millió forintos...
febr. 21
17:15
Csak ne panaszkodj! Még a szlovákoknál is drágább az élet (Pénzcentrum)
Magyarország meg sem közelíti az élmezőnyt....
febr. 21
17:15
"A DJ pult környékén több szórakozó fiatalnak adtak el speedet, extasy-t és más kábítószereket" (444.hu)
Három dílert helyeztek előzetesbe a hétvégi razzia után.
febr. 21
17:15
Őrizetbe vették Dmitro Firtas ukrán milliárdost (ATV)
Őrizetbe vették Dmitro Firtas ukrán milliárdost az osztrák fővárosban kedden - közölte a bécsi ügyészség szóvivője.
febr. 21
17:15
Olasz foci: Végre gólt lőtt, mégis lealázta az edzője (Agroinform)
Mihajlovic lusta dögnek nevezte Maxi Lópezt, aki egy évet elvesztegetett a súlyproblémái miatt.
febr. 21
17:17
Lövöldözés - Ámokfutó száguldozott a forgalommal szemben (Alternatív Energia)
A mentálisan zavart férfit ellopott egy kisteherautót - A lerepülő gázpalackok megsebesítettek egy járókelőt.
febr. 21
17:17
Durva: vizeletben és ürülékben hagyta gyerekeit a szőregi pár (Blikk)
Új ítélet született a szőregi pár ügyében.
febr. 21
17:17
Szijjártó részvétét fejezte ki az orosz ENSZ-nagykövet halála miatt (hirado.hu)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter telefonon beszélt orosz kollégájával, Szergej Lavrovval, és részvétét fejezte ki a kormány nevében az orosz ENSZ-nagykövet halála miatt.
febr. 21
17:17
Másfél évre ítélték a földön fekvő palesztint agyonlövő izraeli katonát (444.hu)
Tizenkét évvel ezelőtt ítéltek el utoljára katonát emberölésért. Elor Azaria őrmester tette megosztotta az országot.
febr. 21
17:19
Szijjártó részvétet nyilvánított orosz kollégájának (Alternatív Energia)
Az orosz ENSZ-nagykövet szívrohamban halt meg.
febr. 21
17:19
A csepeli MSZP elnöke jogerősen bűnös (hirado.hu)
Aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, felbujtóként elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt jogerősen elítélték Szenteczky Jánost a csepeli MSZP elnökét – számolt be róla a csepel.hu.
febr. 21
17:21
Pótolhatatlannak érzi magát a világ legidősebb államfője (hirado.hu)
Robert Mugabe zimbabwei elnök 93. születésnapja alkalmával adott interjújában kizárta, hogy lemondjon tisztségéről.
febr. 21
17:23
Ez a videó mindent vitt ma - exkluzív részlet jelent meg A szépség és a szörnyetegből (hirado.hu)
Emma Watson csodásan énekel, erre ez a filmes részlet a legjobb bizonyíték.
febr. 21
17:24
Kapszulában lenyelhető kamerával végeznek vékonybélvizsgálatot (WebBeteg)
Egy újonnan bevezetett eljárás keretében kapszulában lenyelhető kameraendoszkóppal tudják diagnosztizálni a vékonybélben keletkezett vérzéseket a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban - közölte az egészségügyi intézmény főigazgatója.
febr. 21
17:25
Végül megkapja Amerika Firtast (hirado.hu)
Kiadják Amerikának Dmitro Firtas ukrán milliárdost az osztrák hatóságok. A bécsi tartományi bíróság tavaly még nem engedte ezt. Amerikában vesztegetéssel és bűnszövetkezet létrehozásával vádolják az üzletembert.

Keresés