2017. február 18. szombat

febr. 18
9:45
Párbeszéd: Botka lépjen be hozzánk, ha már a programunkkal haknizik (ATV)
A Párbeszéd elnöksége közleményt adott ki arról, hogy a napokban Botka Lászlóval megjelent interjúkban Szeged polgármestere rendre a Párbeszéd programját próbálja eladni sajátjaként, ezért a Párbeszéd most egy belépési nyilatkozatot küld Botka Lászlónak, lépjen a pártba.
febr. 18
9:45
Magyar foci: Korábbi sikeredzője ellen folytathatja a menekülést a Diósgyőr (Agroinform)
Jön a borsodi rangadó, Pintér helyett már Sziviccsel támad a Mezőkövesd. Nagy volt a mozgás télen mindkét csapatnál.
febr. 18
9:47
"Árulás és gyávaság", amit Orbán és Tarlós megpendített (Alternatív Energia)
A Momentum alelnöke szerint a Fidesz a saját támogatóit árulja el azzal, ha visszavonulnak.
febr. 18
9:47
Baleset Budapesten: busszal ütközött egy autó (hirado.hu)
Az ütközés a Fehérvári úton történt.
febr. 18
9:47
McCain Trumpról: Ne a szavaira, hanem a tetteire figyeljenek (ATV)
Donald Trump új amerikai elnöknél nem a szavakra, hanem a tettekre érdemes figyelni, és nem szabad "leírni" az Egyesült Államokat - mondta John McCain amerikai szenátor pénteken az 53. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia (MSC) egy pódiumbeszélgetésén, amelyen a Nyugat jövőjéről volt szó.
febr. 18
9:48
Szombati televíziós sportközvetítések (Sport365)
Totális nagyüzem! Rajtol a magyar focibajnokság is, de rengeteg más esemény is lesz.
febr. 18
9:51
Hoppá: nincs oltás, nincs gyerektámogatás (Blikk)
Ausztrália - Több mint 140,000 szülőtől vonták meg a támogatást, mert nem oltatták be gyereküket.
febr. 18
9:57
Piás motoros gázolta halálra Dávidot, mégis őt hibáztatják (Blikk)
Mélykút — Mécsesek, szobrocskák és fotók abban a szobában, amelyet nemrég még Sípos Dávid (†17) neszezése töltött meg élettel. Szülei mindennap gyertyát gyújtanak, amióta gyermekük elment: a fiatalembert tavaly júliusban, egy buli után hazafelé tartva gázolta halálra egy motoros a házukhoz közeli főúton.
febr. 18
10:03
"Nonszensz őrültség" - Az IKSZ-elnök nyílt levélben bírálta az ELTE-t (Alternatív Energia)
Az ifjúsági tagozatnak nem tetszik, hogy az egyetemen gender szakot indítanának.
febr. 18
10:03
Hoppá: Mariah Carey hatalmas keblei kiestek a ruhájából (Blikk)
Mariah Carey kissé elnézte a ruhája méretét! A sztárnak egy kosármeccsen szó szerint kibuggyantak a keblei, de ez őt cseppet sem zavarta!
febr. 18
10:03
Házasság egyenes adásban - így mondott igent az ifjú pár a Dunán (hirado.hu)
Idén immár ötödik alkalommal volt házasságkötés a közmédia élő adásában.
febr. 18
10:03
Százezrekért találtak ki sosem volt rokonokat a családfakutató cégnél (444.hu)
Igen, még ősöket is lehet hamisítani.
febr. 18
10:05
Több száz hazai növényfaj magját őrzi a Pannon Magbank (hirado.hu)
A Magyarországon vadon élő mintegy 2200 magasabb rendű növény közül majdnem 1800 lehet alkalmas a hosszú távú hűtéses tárolásra.
febr. 18
10:09
Alföldi gulyásleves csipetkével (Mindmegette)
febr. 18
10:15
Mennyi a munkanélküli fiatal hazánkban? (ProfitLine)
Munkanélküliségi ráta a 20-24 és a 25-29 éves fiatalok körében, százalék
febr. 18
10:21
Durván visszavág Trump ötlete: megvan, kik fogják meginni ennek a levét (Privátbankár)
Elemzők szerint ha az amerikai kormány komoly vám- vagy egyéb akadályokat emel az import - főleg a Kínából és Mexikóból érkező behozatal - elé, annak az amerikai gazdaság lenne az egyik legnagyobb vesztese, mivel e két fő gazdasági partnerország első számú részegység-beszállítója éppen az Egyesült Államok.
febr. 18
10:21
Súlyos büntetés vár a TV2-re (Alternatív Energia)
Totálisan sérti a versenyjogot Vajna tévéjének új plakátja.
febr. 18
10:21
Sorra nyíltak ma az új átkelők a magyar-román határon (hirado.hu)
Kilenc új határátkelőt nyitottak szombaton Magyarország és Románia között, és vasárnapi is nyílik egy. Az új pontokon alkalomszerűen lehet közlekedni a két ország között.
febr. 18
10:21
Ezen a héten csak aprópénz jutott a magyaroknak a szuperlottón (Pénzcentrum)
A következő sorsoláson bruttó 15 millió euróért izgulhatnak majd a nemzetközi játékosok....
febr. 18
10:21
Két magyar kezdett Juventus ellen - videó (Sport365)
A címvédő és listavezető Juventus házigazdaként 4-1-re legyőzte a kiesőhelyen álló Palermót az olasz labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésen.
febr. 18
10:21
Mi folyik a zárt ajtók mögött? - A szenátus bizottsági tagjaival tárgyalt az FBI igazgató (ATV)
James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója zárt ajtók mögött tanácskozott a szenátus hírszerzési bizottságának republikánus és demokrata párti tagjaival.
febr. 18
10:21
NB I: Újpest-veréssel indíthatja tavaszi szezonját a Videoton (Agroinform)
Rangadóval indul a tavaszi szezon: az első helyezett Videoton a hatodik helyen tanyázó Újpestet fogadja.
febr. 18
10:23
Vége a szmogriadónak Budapesten (Privátbankár)
Tarlós István lefújta.
febr. 18
10:23
Nyugati Moldovában visszaverték az oroszok támadását (Alternatív Energia)
Már az orosz rohamok első hullámai megakadtak a védők tüzelésében
febr. 18
10:23
Katolikusok ezrei tüntettek a halálbüntetés ellen (hirado.hu)
Római katolikusok ezrei tüntettek szombaton a Fülöp-szigeteki fővárosban a bírói eljárás nélküli kivégzések és a kormánynak a halálbüntetés visszaállításával kapcsolatos terve ellen.
febr. 18
10:33
Szabó Zsófi: "Büszke lenne rám az apukám" - eláruljuk, miért (Blikk)
Budapest — Élete első komoly szinkronszerepében próbálta ki magát Szabó Zsófi (28).
febr. 18
10:36
Akkorát húzott Orbán Viktor kedvenc lapja, hogy ha ettől nem lesz jobb a magyar foci, akkor semmitől sem (444.hu)
A miniszterelnök holnap kinyitja a Nemzeti Sportot, és azt látja majd, hogy újra jó játékosok szaladgáltak a pályán. És ehhez csak egyetlen döntés kellett.
febr. 18
10:38
Pence a NATO iránti elkötelezettségéről és Oroszország elszámoltatásáról beszélt a müncheni biztonságpolitikai csúcson (444.hu)
Az amerikai alelnök szóba hozta a 2 százalékos katonai kiadásokat is. Merkel kínosan kerülte a Trump-témát.
febr. 18
10:39
10 új határátkelőt nyitnak meg – itt van, pontosan hol (Privátbankár)
Ideiglenesen, a hétvégétől, a magyar-román határszakaszon lehet több helyen ki- és belépni.
febr. 18
10:39
A KDNP-s ifielnök nyílt levélben ment neki az ELTE-nek (Alternatív Energia)
Az ifjúsági tagozatnak nem tetszik, hogy az egyetemen gender szakot indítanának.
febr. 18
10:39
Merkel: javítani kell az EU, a NATO és az ENSZ válságtűrő képességén (hirado.hu)
Ki kell tartani a többoldalú, multilaterális együttműködés és a nemzetközi szervezetek mellett, és javítani kell hatékonyságukat - emelte ki Angela Merkel német kancellár szombaton az 53. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC) elmondott beszédében.
febr. 18
10:39
„A 2024-es olimpia hosszú távon a Fidesz Bős-Nagymarosa lehet” (ATV)
Tegnap jelentette be a Momentum Mozgalom, hogy a 2024-ben Budapesten rendezendő olimpiáról népszavazást kezdeményező akciója sikerrel járt. 266.151 aláírást gyűjtött a szükséges 138 ezer helyett. Később kiderült, hogy az egyik aktivista még négy aláírást talált a kabátzsebében. A kampányban érvek és ellenérvek csaptak össze, a legjellemzőbbeket idézzük is.
febr. 18
10:40
Kósa Lajos: A Momentum nem rendszerellenes (444.hu)
A Momentumnak nem kell szembenéznie azzal, hogy a hatóságok szétverik a rendezvényeiket, és beviszik őket a rendőrök, mint régen a Fidesznek, mondta a frakcióvezető.
febr. 18
10:41
Megszökött egy rab az állampusztai börtönből (Alternatív Energia)
febr. 18
10:41
Megszökött egy rab (hirado.hu)
Munkavégzés közben engedély nélkül távozott egy fogvatartott az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet solti részlege mellett működő fűzhalmi juhászat területéről.
febr. 18
10:41
Megszökött egy rab az állampusztai börtönből (ATV)
Munkavégzés közben engedély nélkül távozott egy fogvatartott az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet solti részlege mellett működő fűzhalmi juhászat területéről - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága szombaton az MTI-vel.
febr. 18
10:43
"Teljes őrület" - Trump twitteres támadását kritizálja a média (Alternatív Energia)
Az elnök szerint a "hírhamisítók" az amerikai nép ellenségei.
febr. 18
10:51
Magyar orvos lett Írország legjobbja (Blikk)
Drogheda — Rangos szakmai díjat zsebelt be egy magyar fogorvos Írországban. Dr. Róka Antalt az Irish Denistry Award-dal, azaz az Ír Fogászati Díjjal jutalmazták. A doki öt évvel ezelőtt döntött úgy, hogy szerencsét próbál: családostul vágott neki a nagyvilágnak.
febr. 18
10:54
Telekom Veszprém: Fontos láncszem távozik (Sport365)
A szezon végén távozik a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatától Chema Rodríguez.
febr. 18
10:57
Munka közben meglógott egy rab (Privátbankár)
Nagy erőkkel keresik az állampusztai börtön fogvatartottját.
febr. 18
10:57
Szökésben: nagy erőkkel keresik a meglépett rabot (Blikk)
Munkavégzés közben engedély nélkül távozott egy fogvatartott az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet solti részlege mellett működő fűzhalmi juhászat területéről, közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága.
febr. 18
10:57
Merkel: a terrorizmus forrása nem az iszlám (Alternatív Energia)
"Ki kell tartani a multilaterális együttműködés mellett."
febr. 18
10:57
"Árral szemben is bizonyított a magyar gazdasági modell" (hirado.hu)
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint a gazdasági növekedés tette lehetővé az adócsökkentést és a béremelést.
febr. 18
10:57
Súlyos váddal illette Törökországot Damaszkusz (ATV)
Damaszkusz azzal vádolta meg Törökországot, hogy kerítést épít Szíria északi határán - jelentette a SANA hivatalos szíriai hírügynökség.
febr. 18
10:57
Sportfogadás: Az Egerrel és az MTK-Honvéd meccsel kaszálnánk - hétvégi magyar tippek (Agroinform)
A hétvége legnagyobb profittal kecsegtető magyar vonatkozású eseményeit keresed? Itt találod!
febr. 18
10:59
Gesztesi meghökkentő vallomása: félrelépéséből született a gyereke (Blikk)
Meghökkentő vallomást tett Gesztesi Károly ötödik gyermekéről - a színész az Összezárva Friderikusszal című műsorban mesélt róla.
febr. 18
10:59
Izgalmas harcok a föld alatt (Alternatív Energia)
Az oroszok alagútja 100 méter hosszú volt, egészen a magyar árkokig ért és már elő volt készítve a fölrobbantásra
febr. 18
11:01
Késsel raboltak ki egy trafikot Karcagon (Alternatív Energia)
A férfit egy nappal később őrizetbe vették.
febr. 18
11:03
"Teljes őrület" - Trump twitteres támadására vágott vissza a média (Alternatív Energia)
A sajtómunkások nem hagyták annyiban a megjegyzést, miszerint ők a nép ellensége.
febr. 18
11:15
Halott menekültek - Előzetesbe került a furgon egyik sofőrje (Videó) (Alternatív Energia)

Keresés