Olguta Vasilescu román munka- és családügyi miniszter arra figyelmeztette a demonstrációkon részt vevő szülőket, hogy ha gyermekeiket is elviszik, törvénytelenséget követnek el, és emiatt a rendőrség tízezer lejig (hétszázezer forint) terjedő bírsággal sújthatja őket - közölték csütörtökön a román lapok.
Kiel - A Telekom Veszprém két játékosa, Nagy László és Schuch Timuzsin a szurkolókkal együtt különleges módon ünnepelte meg a Kiel ellen aratott Bajnokok Ligája-győzelmet.
Közel azonos Orbán Viktor és Botka László népszerűsége, a bizonytalanok körében pedig egyértelműen az MSZP miniszterelnök-jelöltje vezet – derül ki a Republikon Intézet közvélemény-kutatásából, amely ezúttal a pártok népszerűségén túl a vezető politikusok népszerűségét is mérte.
Az első ingyenes középfokú nyelvvizsga lehetőségét jó kezdeményezésnek tartják a szakemberek, de kérdés, hogy a felkészülésben mennyire egyenlő esélyekkel indulnak a diákok, írja a Magyar Idők.
Nem véletlen, hogy külföldről finanszírozott jogvédők és a magyar ellenzék erőteljesen támadja az Alkotmánybíróságot, hiszen kiemelt szerep jut a testületnek a nemzeti identitás és az alkotmányos önazonosság kérdése szempontjából – jelentette ki ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 Ma reggel című műsorában.
Lesodródott az útról és fáknak ütközött egy teherautó a X. kerületben. Egy fát kiszakított gyökerestől, majd egy másiknak hajtott. Komolyan összetört a jármű, szerencsére senki nem sérült meg.
Az MNB fogyasztóvédelmi vizsgálatot folytat az Invest and Trade Kft. befektetési függő ügynöknél, és soron kívül információkat kért a társaság itthon határon átnyúló szolgáltatást nyújtó megbízójáról...
Üzleti modellt vált a magyar Aberdeen, a jövőben a magyar eszközökbe fektető alapjai helyett elsősorban a luxemburgi és írországi alapjaikat, valamint a nemzetközi útlevéllel rendelkező...
Túlzottnak tartja a Donald Trump gazdaságélénkítési próbálkozásaival kapcsolatos várakozásokat a Pioneer Alapkezelő, az amerikai részvények túlárazottak, ezt a piacot már nem ajánlja. Európában a politikai kockázatok ellenére is jobbak a kilátások. A kelet-közép-európai térséget pedig változatlanul felülsúlyozza, de nem Magyarországot.
Az ALTEO Group a Domaszék2MW Kft. megvásárlásáról írt alá magállapodást az EOGEN Csoporttal. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett energetikai társaság ezzel megteremtette a feltételeit annak, hogy az első zöldmezős fotovoltaikus fejlesztését elindítsa az év első negyedévében. A négy, egyenként 495 kilowattos naperőmű-egység a Szeged melletti Domaszék külterületén épül meg. A…
Washington - A CNN hírtelevízió értesülései szerint a Pentagon azt fontolgatja, hogy javasolja Donald Trump amerikai elnöknek szárazföldi csapatok küldését Szíriába, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelemhez.
A Belügyminisztériumtól a Start mintaprogramban 188 millió forintot nyertek rá. Mellette nemrég 135 millió forintos BM-támogatásból készült el egy vágóhíd.
Újabb fiktív számlákkal üzletelő bűnszervezetet buktattak le a NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói. A több mint 600 millió forintos kár teljes egészében megtérülhet a zárolt vagyontárgyakkal.
Budapest – Rezsicsökkentésről, migránsok őrizetbevételéről, és a közös adópolitika ellen hirdethet többek között nemzeti konzultációt a kormány a közeljövőben.
2017. január 1-jétől jelentősen változott a minimálbér, illetve a garantált bérminimum összege. Sok esetben azonban nehezen dönthető el, hogy mi jár az érintett munkavállalónak, így az illetékes szervtől állásfoglalást is kértünk.
Nem mindennapi élményben volt része kolléganőnknek: rabomobillal vitték a börtönbe, megbilincselték és cellába rakták. Flóra azonban teljesen ártatlan, ezt garantáljuk. Annyi biztos: ilyen fotókat még soha nem láthattak olvasóink.
Megindult a kiskörei tározóban Tiszanána-Dinnyéshát térségében a feltorlódott jég csütörtök reggel. A torlasz előtt megindult mintegy 800 méter hosszú, százszázalékos jégzaljással vonuló jégtömeg áthaladt a kiskörei vízlépcsőn, elérte a Kisköre és Tiszaroff közötti folyószakaszt - közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) az MTI-vel.
ATM-ek, jegyautomaták, önkiszolgáló pénztárak, drón "postások" és raktárosok, és még sorolhatnánk azokat a munkaköröket, ahol már átvette az ember helyét az automatizáció. A Portfolio a McKinsey kutatása alapján térképezte fel a helyzetet.