Közel 170 százalékot emelkedett az OTP árfolyama 2015 eleje óta. Van olyan mutató, amely alapján Európa egyik legdrágább bankja a magyar pénzintézet. De nem a legdrágább. Az ABN Amro...
Az egyéni vállalkozóknak és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek februárban kell benyújtaniuk 2016-ról szóló személyijövedelemadó-bevallásukat. A határidő február 27-én jár le, az elszámolás pedig – az eddig megszokottak szerint – a 16SZJA jelű bevallás benyújtásával teljesíthető.
A kormánynak kiemelten kell foglalkoznia azzal, hogy a multinacionális élelmiszergyártók a nyugat-európainál gyengébb minőségű termékeket árulnak Magyarországon – mondta a kancelláriaminiszter. Lázár János szerint az elmúlt időszak egyik legnagyobb botránya előtt állunk.
Kötelezettségszegési eljárást indított szerdán az Európai Bizottság Magyarországgal szemben, mert úgy látja, hogy a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kiskereskedelmére vonatkozó nemzeti szabályok ellentétesek az uniós joggal. Egy másik eljárásban a testület a városi zajártalommal szembeni megfelelő fellépést hiányolja.
Sűrű, választásokkal teli év lesz Európában az idei. Az első érdekesség március 15-én a holland választás lesz, azonban a piacokat már most az április-májusi francia elnökválasztás tartja izgalomban, hiszen szélsőséges esetben akár az eurózónának is búcsút inthetnek a franciák.
30%-os béremelés lesz 3 év alatt az állami cégeknél - ismertette a kormány döntését Lázár János a szokásos Kormányinfón. Azt is elárulta, hogy június végén szavazhat a jelenlegi tervek szerint a...
Sokan kérdezték, vajon Botka László, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje az előválasztásról beszélt-e, amikor megjegyezte, hogy „szükség van 106 képviselőjelöltre, akiket úgy kell kiválasztani, hogy előzetesen megkérdezzük a választópolgárok véleményét.” A válasz kirajzolódik az alábbi összeállításból.
Folyamatosan hallgatja meg a rendőrség a tanúkat az M43-as autópályán szerdán történt, négy halálos áldozattal járó tömegbaleset nyomozása során - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t
Intézményi befektetők számára százmilliárdos nagyságrendben bocsát ki új jelzáloglevelet az OTP Jelzálogbank - közölte a társaság. A vonatkozó MNB-rendelet alapján csak korlátozottan számíthatók bele...
Az elmúlt 27 év legsúlyosabb bűncselekménye, a baloldalhoz köthető legnagyobb lopássorozat, ami a 4-es metró körül történt - mondta Lázár János a kormányinfón.
Parkoló autókba hajtott egy személykocsi a 4-es főúton, Monor belterületén, a baleset miatt lezárták a fél útpályát - tájékoztatta a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője pénteken az MTI-t.
A román országos audiovizuális tanács megbírságolta a Román Televíziót (TVR), mert a pártatlan tájékoztatás szabályát megsértve tudósított a Beatrice együttes tavalyi kolozsvári koncertjéről.
Kétszáz járatot töröltek Berlin két repülőterén csütörtökön a béremelést követelő, délután kezdődő sztrájk miatt, amelyet a szolgáltatószektor munkavállalóit tömörítő szakszervezet, a Verdi hirdetett meg.
A két évvel ezelőtti adatokhoz képest több mint 31 százalékkal csökkent a regisztrált bűncselekmények száma 2016-ban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte évértékelő sajtótájékoztatóján a megyei rendőrfőkapitány csütörtökön, Nyíregyházán.
Jelenleg nincsenek meg a szükséges feltételek az Oroszországgal folytatott katonai együttműködéshez - jelentette ki az új amerikai védelmi miniszter a NATO csütörtöki brüsszeli ülését követő sajtótájékoztatóján.
A hétvégén változékony idő várható, kezdetben eső, ónos eső, havazás is lehet, vasárnap már napsütés is elképzelhető. Lassan enyhül a hideg, helyenként már a leghidegebb órákban is 0 fok körül alakul a hőmérséklet, napközben 10 fok körüli meleg lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez eljuttatott csütörtöki országos középtávú előrejelzéséből.
Nincs szükség az Európai Parlament (EP) azon döntésének felfüggesztésére, amelynek értelmében a francia Nemzeti Front (FN) három képviselőjének, köztük Jean-Marie Le Pen korábbi pártelnöknek vissza kell fizetnie az asszisztenseik után jogtalanul felvett uniós pénzeket - mondta ki csütörtökön az Európai Unió Bírósága.
Meghaladta az ötezret azok száma, akik a hamarosan megépülő új büntetés-végrehajtási intézetekben szeretnének dolgozni - mondta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) szóvivője csütörtökön Budapesten, a szervezet oktatási, továbbképzési és rehabilitációs központjában tartott sajtótájékoztatón.
Jelenleg nincsenek meg a szükséges feltételek az Oroszországgal folytatott katonai együttműködéshez - jelentette ki James Mattis amerikai védelmi miniszter.
Törökországból 10 ezer, Szerbiából 3,5-5 ezer euróba kerül az út Németországig az illegális bevándorlóknak - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda illegális migráció elleni osztályának vezetője az M1 Ma reggel című műsorában.