CeeLo Green, amerikai rapper mindenkit sokkolt a Grammy-díjátadón. Teljes aranyban érkezett, mindenki azt találgatta, mit akar jelképezni ez a különös jelmez.
Könnyű, finom, egyszerű és igazán tavaszi. Ugyan gyökerei Ázsiába nyúlnak, azonban a megújulás jegyében a tavaszi tekercs a mi asztalunkon is megjelenhet.
Jól hangulatban indul a hét a tőzsdéken, reggel még a pénteki záróértékük közelében nyitottak a főbb részvényindexek, azonban a délelőtti órákban beindult a némi erősödés Nyugat-Európában. A magyar...
A korábbi napok csupán néhány ezer fős megmozdulásihoz képest vasárnap ismét nagyobb számban vonultak tüntetők a bukaresti kormány székháza elé, ahol helyi idő szerint 22 órakor egyes becslések szerint több mint harminc ezren követelték a szociálliberális Grindeanu-kabinet lemondását. Az ország más nagyvárosaiban is ezrek tüntettek.
Ha megválasztanák a világ legértelmetlenebb autóját, akkor új győztest avatnánk. A Mercedes-Maybach G 650 Landaulet megérkezett, vele pedig olyan modellt köszönthetünk, amely mindent kínál, de valójában semmire sem jó, legfeljebb méregdrága státusszimbólumnak.
A Schroders, a Fidelity International, a JP Morgan, a Henderson és az Amundi neve is felkerült arra a 80 alapkezelőből álló listára, amelyeknél fennáll a gyanú, hogy indokolatlanul magasabb díjakat...
Csak rövid ideig tartó és összességében enyhe kockázatkerülés jelei mutatkoztak hétfő hajnalban a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon arra a vasárnapi hírre, hogy újabb sikeres rakétatesztet hajtott...
Asztrahán – Életének 47. évében elhunyt a Dinamo Asztrahán kétszeres olimpiai bajnok orosz kézilabdázója, Vaszilij Alekszandrovics Kugyinov - írja a Nemzeti Sport.
Menekültek forgattak dokumentumfilmet a menekült-lét borzalmairól ahogy elhagyják otthonukat, tanúi lehetünk az alkudozásoknak az emberkereskedőkkel, láthatjuk a férfiakkal, nőkkel és gyermekekkel túlzsúfolt csónakokat, részeseivé válhatunk a végeláthatatlan tengeri utazásnak a biztonságosabbnak remélt élet felé.
Az orosz szövetségi Nyomozó Bizottságnak (SZK) bizonyítékai vannak arra, hogy az ukrán hadsereg harcászati rakétákat vetett be polgári lakosság ellen a Donyec-medencében - közölte hétfőn Szvetlana Petrenko, az SZK szóvivője.
Elszállhatnak a gabonaárak, vagy legalábbis az olajár közelmúltban látott emelkedése ezt vetíti előre. A korábbi mezőgazdasági inflációs ciklusokban az olajár emelkedése mintegy fél évvel előzte meg...
Az elmúlt évben az építőipari termelés volumene 18,8 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál, amikor 3,0 százalékos növekedést ért el. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent 2015-höz képest, az épületeké 3,7, az egyéb építményeké 33,0 százalékkal. A legnagyobb visszaesés az út- és vasútépítő vállalkozások termelésében volt - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A német Deka ingatlanalap, a Brexit óta az egyik legnagyobb ingatlanbefektetési tranzakciót hozta tető alá a londoni piacon azzal, hogy megvásárolta a Facebook leendő londoni székházának is helyet...
Drónok, automatizálás, szenzorok - a precíziós mezőgazdaság Magyarországon is csodákat tenne. Egyelőre azonban még drága, és a tudásunk sem elég hozzá.
Legalább két tűzoltó megsérült, és mintegy másfél tucat ház pusztult el a hét végén az Ausztrália legnépesebb államának számító Új-Dél-Wales területén kitört erdőtüzekben - tudatták az ausztrál hatóságok hétfőn.
Ma reggel publikált angol nyelvű Magyar Telekom elemzésünkben az 560 forintos célárunkon nem változtattunk, ugyanakkor a korábbi vételi ajánlásunkat tartásra csökkentettük, mivel az elmúlt hónapok árfolyam emelkedésének hatására már csak 8-9%-os felértékelődési potenciál van a részvényekben célárunk eléréséig - olvasható az ERSTE mai szakértői írásában.
A még meglévő jogi kiskapuk bezárását célozza a magyar idegenrendészeti szabályok módosítása - hangoztatta a Kossuth rádió 180 perc című műsorában hétfőn reggel Szántó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója.
Részben megváltoztatta a tévészékház 2006-os ostroma miatt megvádolt egykori rendőri vezetők büntetőperében hozott első fokú ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa.
Korábban nem voltak megrendelések, nem indultak projektek, idén viszont már a munkaerőhiány és a kapacitáskorlát lesz a két fő kihívás a hazai építőiparban. A KSH legfrissebb számai azt mutatják: bár 2016 még a 2015-ösnél is gyengébb év volt, a gödör alját már elhagytuk. Temérdek uniós pénz zúdul hirtelen a vállalkozások nyakába - de ki fogja meg a malteroskanalat?
Az elmúlt évben az építőipari termelés volumene 18,8 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál, amikor 3 százalékos növekedést ért el. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent 2015-höz képest, az épületeké 3,7, az egyéb építményeké 33 százalékkal. A legnagyobb visszaesés az út- és vasútépítő vállalkozások termelésében volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Egy XV. kerületi vasúti átjárónál támadott meg és akart megerőszakolni egy nőt egy 25 éves férfi. Az ügyészség most emelt vádat a még tavaly ősszel történt brutális támadás ügyében.