Utoljára érkezik Magyarországra a legendás zeneszerző, aki október 18-án, 20 órakor lép fel a Pap László Budapest Sportarénában. Ha felcsendül egy szerzeménye, azt biztosan te is felismered, de vajon magáról a mesterről mennyit tudsz? Íme 12 érdekes tény az életéről.
Szabó Győző nem akármilyen autó mellett feszít. Természetesen nem ezzel a szolgálati kocsival jár a színész, csupán A mi kis falunk című sorozatban kapott új járgányt Stoki rendőr.
A biztonságos internetes vásárláshoz nyújt segítséget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjának új információs felülete, amelyen egyebek mellett a külföldről rendelt áruk esetében fizetendő vámokról és egyéb közterhekről tájékozódhatnak a vásárlók - közölte a NAV csütörtökön az MTI-vel
Egyes állam által nyújtott támogatások és ösztöndíjak adómentességének törvénybe iktatását, illetve egyes ösztöndíjban részesülők egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságának rendezését kezdeményezi kedden benyújtott törvényjavaslatában Rétvári Bence
180 fokot fordult a munkaerőpiac: két éve a munkanélküliséget felváltotta a munkaerőhiány. Eddig a munkáltatók válogathattak, ma a munkavállalók. És meg is teszik. Kritikus szintre emelkedett a dolgozók elvándorlása, a fluktuációs számok az egekbe szöktek. Közben megjelent a munkaerőpiacon a Z generáció, új igényeket támasztva. Mindez szemléletvált
Számos hibát talált a halrudacskák legfrissebb terméktesztje során a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), 15 esetben hatósági eljárást indítottak - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
Bár alapvetően a legtöbb, boltban kaphatő panírozott, elősütött halrudacska átment az élelmiszerbiztonsági vizsgálaton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) talált azért néhány igen lényeges apróságot, úgyhogy 15 esetben hatósági eljárás is indult.
Ugyan mérsékelten, de kitart az emelkedés az európai tőzsdéken, ami közül is a magyar tőzsde kiemelkedik a Mol és a Richter teljesítményének köszönhetően. Mindeközben az OTP tovább kúszik mindenkori csúcsa felé.Ki ne szeretne egy...
A Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke szerint kiemelten kell segíteni a kisforgalmú vidéki gyógyszertárakat. Hankó Zoltán az InfoRádió Aréna című műsorában a homeopátiás készítményekről is beszélt.
Szárnyal az üzletember meghatározó tulajdonába került legfrissebb cég, az Appeninn papírja. Kisebbet emelkedik az Opus, a három elhíresült papír közben uralja a forgalmi listát. A nagyok közül a Mol drágul, a Telekom esik. Erősödik az arany, gyengül a dollár, Amerika csúcson, mint mostanában mindig.
A világ legnagyobb vasúti fékgyárát adják át Budapesten jövő héten - derül ki az eseményre szóló meghívóból. A Knorr-Bremse Rail Systems Budapest október 17-én felavatja új gyártócsarnokát és bemutatja új tanműhelyét. Az...
Orbán Viktor miniszterelnök szerint Európa olyan bevándorláspolitikát erőltet, amely beengedi a veszélyes szélsőségeseket az unióba, Magyarország azonban azt vallja: nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget kell odavinni, ahol arra szükség van. Közölte: Magyarország segíti az üldözött keresztények hazatérését.
Négy japán várost borított be vulkáni hamuval a szigetország Mijazaki prefektúrájában egy tűzhányó, amely második napja lövell ki magából füst- és hamufelhőt - közölte a japán meteorológiai intézet csütörtökön.
Négy japán várost borított be vulkáni hamuval a szigetország Mijazaki prefektúrájában egy tűzhányó, amely második napja lövell ki magából füst- és hamufelhőt - közölte a japán meteorológiai intézet csütörtökön.
A Mapei Kft. harmadik negyedévi forgalma 27%-kal haladta meg a 2016-os szintet. A megnövekedett belföldi igények zavartalan kiszolgálása érdekében a vállalat leállította az exportját.
Megvette a CTP a Nokia korábbi épületét Komáromban. A közel 53 ezer négyzetméteres épület a 137 ezer négyzetméteres komáromi ipari park területén található. A komplexum 1999 és 2004 között három fázisban épült. A park kedvező...
A Kossuth-díjas művész egyetért a plakátok üzenetével, de zavarja a jelenlétük. Szerinte van egy világmegváltó terv, amire Soros zsebében lapul a pénz.
Erősíteni kell a kis- és középvállalkozások versenyképességét, termelékenységét és rugalmasságát, továbbá enyhíteni kell a magyar gazdaság függőségét a járműipartól – mondta Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium NGM) iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, az Ipar 4.0 Mintagyár kiemel
Ausztria szerint diszkriminatív a tervezett német autópályadíj, ezért az Európai Bíróságra viszik az ügyet Az osztrák kormány szerint jók az esélyek, hogy az EB a jelenleg tervezett formában elkaszálja a tervezett díj bevezetését ...
30 különböző halrudacskát ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH), ebből 15-nél talált hatósági eljáráshoz vezető hibát. A konyhakész termékeket hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálatoknak...
Egy floridai tinédzsermaszkkal eltakarta az arcát, majd átment a szomszédjához és késes fenyegetés mellett megerőszakolta azt. Ezután felajánlotta a nőnek, hogy cserébe kerti vagy egyéb házimunkával kiengesztelné.