2017. október 12. csütörtök

okt. 12
1:36
A Kiskegyed összehozta a párokat (Kreatív Online)
A sok-sok Kiskegyed-rendezvény közül az egyik legsikeresebb volt az 1993-as Szerelemhajó. A jelentkezők szingliként érkeztek, nem kevesen párként távoztak – a szerelmes jövő ígéretével.
okt. 12
1:36
445/2013. (XI. 28.) Korm. rendelet a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának nem összevont kérelmezési eljárás alapján történő… (HR Portál)
AZ ÁLLAMI FOGLALKOZTATÁSI SZERVKÉNT ELJÁRÓ FŐVÁROSI ÉS MEGYEI KORMÁNYHIVATALNAK A HARMADIK ORSZÁGBELI ÁLLAMPOLGÁROK MAGYARORSZÁG TERÜLETÉN VALÓ TARTÓZKODÁSÁRA ÉS MUNKAVÁLLALÁSÁRA VONATKOZÓ ÖSSZEVONT ENGEDÉLY KIADÁSÁVAL ÉS MEGHOSSZABBÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS SZAKHATÓSÁGI KÖZREMŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK
okt. 12
1:36
Jó úton járunk a gyermekkori elhízás megelőzésében (ProfitLine)
Magyarország jó úton jár a gyermekkori elhízás megelőzésében, hiszen 2010 óta nem nőtt a túlsúlyos és elhízott gyermekek aránya, de minden ötödik magyar kisiskolás még mindig túlsúlyos vagy elhízott - közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) az elhízás szerdai világnapja alkalmából az MTI-vel.
okt. 12
2:06
A Fed-ülés jegyzőkönyve alapján akár csúszhat is a következő kamatemelés (ProfitLine)
A Fed szeptemberi kamatdöntő ülését követő tájékoztatóból levont piaci következtetésekhez képest csökkentette egy újabb idei kamatemelés valószínűségét a tanácskozás szerdán nyilvánosságra hozott jegyzőkönyve.
okt. 12
2:12
445/2013. (XI. 28.) Korm. rendelet a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának nem összevont kérelmezési eljárás alapján történő… (HR Portál)
A MUNKABÉR MEGTÉRÍTÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK
okt. 12
2:24
445/2013. (XI. 28.) Korm. rendelet a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának nem összevont kérelmezési eljárás alapján történő… (HR Portál)
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
okt. 12
2:36
Elhízottak aránya a világszerte - ábrán mutatjuk (ProfitLine)
Elhízottak aránya a 15 éves és annál idősebb lakosság százalékában (2015 vagy a legközelebbi évből származó adatok); túlsúlyos: testtömegindexe (BMI) 25-29,9; elhízott: testtömegindexe (BMI) 30 vagy több; BMI = testsúly osztva a testmagasság négyzetével
okt. 12
3:06
Hárommilliárd forintos foglalkoztatási program indult Miskolcon (ProfitLine)
Hárommilliárd forintos foglalkoztatási program indult Miskolcon - közölte a borsodi megyeszékhely polgármesteri hivatala szerdán az MTI-vel.
okt. 12
3:54
Kordáék elárulták: milliárdos tétel a rózsadombi villájuk (Blikk)
Derűvel töltötte meg szerkesztőségünket a Korda házaspár! A Blikk-sztárchat alatt szinte végig csörgött a telefon, Korda György (78) és Balázs Klári (65) alig győzték megválaszolni az online érkező kérdéseket – ám helytálltak mindkét fronton.
okt. 12
3:58
Keresi Viktória, kiben dobog rokona szíve (Blikk)
Egy szerettünk elvesztése az egyik legfájdalmasabb dolog az életben. Dönteni arról, hogy szervei más tes­tében tovább éljenek, minden bizonnyal emberfeletti erőt kíván. Ezt a mérhetetlen fájdalmat élhette át P. Viktória és családja is, amikor közeli hozzátartozójuk szívének sorsáról kellett dönteniük.
okt. 12
4:06
Trump erőteljesen növelné az Egyesült Államok atomfegyverzetét (ProfitLine)
Az NBC televízió meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt állította szerdán, hogy Donald Trump amerikai elnök a nyáron az Egyesült Államok nukleáris fegyverzetének erőteljes növelését vetette fel.
okt. 12
4:36
Halálos veszélyre figyelmeztet a katasztrófavédelem (Hírklikk)
De mi vezethet a szén-monoxid jelenlétéhez és miként előzhetőek meg ezek a helyzetek? A katasztrófavédelem tanácsai:A szabálytalan kivitelezés miatt az égéstermék visszaáramolhat, a tüzelő-, fűtőberendezés meghibásodhat. A zárt térbe visszajutó gázok már alacsony koncentrációban is komoly veszélyt jelentenek az emberekre és a háziállatokra. A rossz
okt. 12
4:48
Öt évet kapott a rendőrökkel dulakodó afgán (HírTV)
Tavaly a BÁH épületében elvette egy rendőr fegyverét, majd dulakodás közben, megharapta az őr ujjait.
okt. 12
5:06
Stabilizálódik a hagyományos számítógépek piaca (ProfitLine)
A prognózisoknál jóval kisebb 0,5 százalékos csökkenéssel stabilizálódott a harmadik negyedévben a hagyományos számítógépek világpiaci forgalma az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat legfrissebb elemzése szerint.
okt. 12
5:09
Putyin komoly kádercserét hajtott végre (Infostart)
Tíz kormányzót cserélt le Oroszországban Putyin elnök.
okt. 12
5:12
Kevés, amit kedden Varga bejelentett! (Menedzsment Fórum)
A kedden benyújtott törvénymódosító javaslat szerint 2018-tól nem a korábban meghatározott 20 százalék lesz a szociális hozzájárulási adó (szocho) mértéke, hanem "csak" 19,5 százalék. Mivel ezt a közterhet a munkaadó fizeti a munkavállaló bruttó bére után, így közvetlen hatással nem lesz a pénztárcánkra, nem fogunk ezzel többet hazavinni. Ugyanakko
okt. 12
5:15
Új földesurak a tokaji borvidéken (Alternatív Energia)
Legfeljebb tíz forintot fizet kilónként a szőlőért az állam - A helyiek földmutyit sejtenek, de a síráson kívül nem sokat tehetnek.
okt. 12
5:17
Hiába vitatják az új gyógyszertendert (Alternatív Energia)
Az onkológiai medicinák körében a világon sehol nem mondták még ki két készítményről, hogy ugyanazt tudja, azaz egymással versenyeztethető.
okt. 12
5:18
Már jövőre elkezdődhet a felcsúti kisvasút meghosszabbítása (ATV)
Továbbra is napirenden van a felcsúti kisvasút vonalának meghosszabbítása Bicskéig, illetve Lovasberényig – erről Mészáros Lőrinc beszélt az ATV híradójának. Felcsút polgármestere azt reméli, hogy már jövőre elkezdődhet az építkezés. Mészáros Lőrinc szerint összességében nem lehet veszteséges a felcsúti kisvasút. Az Átlátszó oknyomozó portál azonba
okt. 12
5:19
Kitiltott roma politikusok (Alternatív Energia)
okt. 12
5:21
Balparti túlélési technikák (Alternatív Energia)
Szinte az egész országot maga alá gyűrte a Fidesz, de akadnak községek és városok, ahol a demokratikus ellenzék irányít.
okt. 12
5:23
Kiárusítanák Pécs vagyonát (Alternatív Energia)
A város 7 és félmilliárdos adósságot halmozott fel, a szocialisták úgy tudják, eléri a 20 milliárdot.
okt. 12
5:24
Mi van az élelmiszercímkén? E-számok, adalékanyagok, tápérték... (WebBeteg)
Mennyiség, származási ország, tápérték, adalékanyagok, E-számok - folytathatnánk a sort. Milyen információkkal kell ellátni az élelmiszerek címkéjét? Mit jelentenek a rövidítések? Kell-e tartanunk az E-számoktól? Részletesen az élelmiszercímkék kötelező elemeiről és azok jelentéséről.
okt. 12
5:25
Megússza az uszító tanácsadó (Alternatív Energia)
A városháza alkalmazottja maradhat, ám többé nem nyilatkozhat a médiának a menekülthelyzetről.
okt. 12
5:30
Jövőre vezető nélküli autók közlekedhetnek Kaliforniában (Menedzsment Fórum)
Jövő évtől vezető nélküli autók is közlekedhetnek Kaliforniában - döntöttek szerdán az illetékes kaliforniai hatóságok.
okt. 12
5:30
Újabb bérhullám érkezik (Kripto Akadémia)
Járulékcsökkentéssel „alapozott” a kabinet a versenyszféra és a kormány mai egyeztetésére.
okt. 12
5:32
Olcsóbb lakáshiteleket hoz a bankok versenye (Kripto Akadémia)
okt. 12
5:33
Észak-Korea a végső számlát az amerikaiakkal tűzviharral rendezné (Infostart)
A phenjani kormány nem akar tárgyalni nukleáris fegyvereiről.
okt. 12
5:36
Veszélyes közlekedési és sporteszközöket vontak ki a forgalomból (ProfitLine)
Gyermekkerékpárok, kerékpáros gyermekülések, gördeszkák, görkorcsolyák és rollerek műszaki vizsgálatát végezte el a fogyasztóvédelem, az eszközök közül a hatóság 26-ot kivont a forgalomból - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán az MTI-vel.
okt. 12
5:36
300 ezres fizetés, ingyenes szállás és étkezés: házvezetőnőt keresnek! (Pénzcentrum)
Egy háromgyermekes család keres házvezetőnőt, kiadásai nemigen lesznek, és még ezer eurós fizetést is adnak neki. Ezért a lehetőségért viszont Svédországba kell költözni. Nem kell sokáig kutatkodni az interneten, hogy jó...
okt. 12
5:48
Chirac mauzóleuma, könyvtéglákból (Alternatív Energia)
Ő volt az egyik legnépszerűbb francia elnök.
okt. 12
5:50
Nincs B terve a brit kormánynak (Alternatív Energia)
Theresa May alaposan felborzolta a kedélyeket.
okt. 12
5:51
Csökkennek a terhek, nőhetnek a fizetések (AQUA)
Üdvözölték az érdekképviseletek, hogy jövőre 2,5 százalékponttal, 19,5 százalékra csökken a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó. Az intézkedés ugyanis hozzájárul a bérek további felzárkóztatásához, valamint a vállalkozások fejlesztéseihez. A munkaadók további tehercsökkentést szorgalmaznak, a szakszervezetek pedig a munkavállalói terhek
okt. 12
5:52
Tiltott alagút - Horrorbírság (Alternatív Energia)
Az észak-írországi Bregagh Road a Trónok harca című filmsorozatban szerepelt.
okt. 12
5:54
Patthelyzet gyomirtófronton (Alternatív Energia)
Brüsszelben tovább folyik a vita arról, meghosszabbítsák-e a glifozát engedélyezését.
okt. 12
5:56
Michael Haneke - Az abszolút optimista (Alternatív Energia)
"Annyira el vagyunk foglalva az egónkkal, hogy a körülöttünk lévő világot már nem is fogjuk fel."
okt. 12
6:03
Happy End - Megértünk a halálra (Kripto Akadémia)
Michael Haneke legújabb filmje, a Happy End egy francia család belső viszonyait mutatja be.
okt. 12
6:03
Adóprémiumot kellene adni a munkavállalóknak (AQUA)
A nyugdíjasok mellett a legális keretek között munkát vállaló polgároknak is járna prémium az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerint. Domokos László a Magyar Időknek adott interjújában arról beszélt, a kormány azonnal csökkenthetné a dolgozók munkaerőpiaci járulékát, ezzel havonta nagyjából kétezer forint maradna az átlagosan keresők zsebében. –
okt. 12
6:05
Gyáván elszökünk (Kripto Akadémia)
A Katona József Színház Háztűznézője néhol harsány, de képes több réteget is megmutatni.
okt. 12
6:06
Hosszú Katinka totális döbbenete - fotó (Infostart)
Ilyen arckifejezést ritkán látni Hosszú Katinkától.
okt. 12
6:06
Gyengébb az idei körtetermés (ProfitLine)
Augusztus közepén kezdődött és októberig tart a körte betakarítása, a jelenlegi kilátások szerint az idei termés 25 ezer tonna körül várható, amely gyengébb egy átlagos év terméséhez képest is - közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács Gyümölcstermelői Főbizottságának elnöke az MTI megkeresésére.
okt. 12
6:07
Feltárt rejtélyek (Kripto Akadémia)
Nem szabad hallgatnunk arról, amiről eddig nem beszéltünk – üzeni a Spektrum TV új sorozata.
okt. 12
6:09
Kaliforniai álom Budapesten (Kripto Akadémia)
A hat Oscar és hét Golden Globe-díjat elnyert La La Land jelenik meg ma este a Sportarénában.
okt. 12
6:09
Ösztöndíjak adómentességét kezdeményezi Rétvári Bence (AQUA)
Egyes állam által nyújtott támogatások és ösztöndíjak adómentességének törvénybe iktatását, illetve egyes ösztöndíjban részesülők egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságának rendezését kezdeményezi kedden benyújtott törvényjavaslatában Rétvári Bence.
okt. 12
6:11
Felújított Fábri-filmek (Kripto Akadémia)
Négynapos nemzetközi archívfilm-fesztivált rendez a Filmarchívum.
okt. 12
6:12
Miért nem alakult meg a független Katalónia? (Privátbankár)
Nagy várakozások előzték meg kedd este a katalán parlament ülését, a nép lelkesen várta, hogy kikiáltsák a függetlenséget. Ez elmaradt, de ennek megvolt az oka: a katalán elnöknek több tényezőt kellett mérlegelnie, és nem akart népének a kelleténél nagyobb károkat okozni. Vajon maradt-e még esélye a függetlenségnek?
okt. 12
6:13
Eminem nekiment Trumpnak (Kripto Akadémia)
A rapper többek közt rasszista nagypapának nevezte az amerikai elnököt.
okt. 12
6:15
Turistaparadicsommal egybekötött rakétakilövő állomást fejleszt Kim Dzsong Un (ATV)
Turistaparadicsomot és rakétakilövő állomást fejleszt ugyanazon a helyen Kim Dzsong Un. Wonsan városa az ország egyik legnépszerűbb célpontja a kikapcsolódni vágyóknak, sőt, a turistákat is egyre jobban vonzza a tengerparti város. Néhány méterrel odébb azonban folyamatosak a rakétakísérletek és tesztek.
okt. 12
6:15
Bozsik: mindig furcsa, amikor sok meccset kell megmagyarázni (Kripto Akadémia)
A meghatározó játékosok pótlására nincs alternatívája a magyar labdarúgó-válogatottnak.
okt. 12
6:17
Messi triplája után Chile húzta a rövidebbet (Kripto Akadémia)
"Lépésről lépésre akarunk felkészülni. A csapat fel fog nőni a feladathoz, és egyre jobb lesz."

Keresés