Ezen a héten az adóhatóság munkatársai kiemelten ellenőrzi a kerékpár- és autószervizeket a már megszokott vendéglátó-ipari számla-, nyugtaadás szabályszerűségének vizsgálata mellett - írja az adózóna.
A viselkedési közgazdaságtan egyik legismertebb képviselője, Richard Thaler kapja az idei közgazdasági Nobel-díjat - jelentették be hétfőn. A chicagói egyetem professzora idén elnyerte már a Rajk László Szakkollégium Neumann János-díját...
A Lamborghini december 4-én bemutatja új SUV-ját, az Urust, amivel egy olyan útra léphetnek, amit sok rajongó igencsak kétkedve fogad, attól félve, hogy felpuhul majd a márka kőkemény sportautókból álló palettája. Ha mindez még nem lenne elég, ezúttal egy négyajtós modellről szóló pletyka borzolja tovább a kedélyeket, amely a hírek szerint 2021-re el is készülhet.
A Honda szuzukai tesztpályáján már az ötödik körben eldőlt a Japán Nagydíj, és ezzel érdemben a 2017-es Formula–1-es világbajnoki cím sorsa. Ekkor történt, hogy a címvédő Lewis Hamilton mellől rajtoló négyszeres világbajnok Sebastian Vettel egyre hátrább szorulva, nyilvánvaló technikai problémákkal küszködve – a rajt előtt percekkel cseréltek a Fe
Szeptemberben 2,6%-os lehetett az infláció Magyarországon, éppen annyi, mint egy hónappal ezelőtt - legalábbis ez derül ki a Portfolio körkérdésére adott elemzői válaszokból. A holnap megjelenő hivatalos inflációs adat előtt tehát...
A viselkedési közgazdaságtan egyik legismertebb képviselője, Richard Thaler kapja az idei közgazdasági Nobel-díjat - jelentették be hétfőn. A chicagói egyetem professzora idén elnyerte már a Rajk László Szakkollégium Neumann János-díját...
A BMW Z4 koncepció formájában már bemutatkozott idén, és jövőre érkezik a sorozatgyártású modell is, amely a kémfotók alapján megőrzi majd a tanulmány sportos és agresszív megjelenését. A formák leleplezése után a pletykák hamar az autó teljesítményével kezdtek el foglalkozni, és a legújabb hírek szerint – melyek állítólag egy megbízható, bennfentes forrásból származnak – a legerősebb változat…
Ha Katalónia kedden egyoldalúan kikiáltja elszakadását Spanyolországtól, Franciaország nem fogja azt elismerni - jelentette be Nathalie Loiseau, Franciaország Európa-ügyi minisztere.
Vélhetően nem a fegyveres beavatkozásra gondolhatott Donald Trump abban a Twitter-üzenetében, amelyben azt írta, hogy Észak-Koreával kapcsolatban csak egy megoldás létezhet - mondta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Koreai Tanszékének vezetője hétfőn az M1 aktuális csatorna műsorában.
Újabb gazdasági és jogi szankciókat jelentett be Bagdad hétfőn az iraki kurd területekkel szemben, válaszul a szövetségi kormány által elutasított, két héttel ezelőtti függetlenségi népszavazásra, amelyen a szavazók 93 százaléka támogatta a térség függetlenné válását.
– Hiába jelez alacsonyabb, 2,5 százalékos inflációt a Magyar Nemzeti Bank, a kormány kitart a költségvetés tavaszi elfogadásakor jelzett három százalékos pénzromlás mellett, ami a jövő januári nyugdíjemelés mértékét is meghatározza.
Utoljára augusztusban csökkent a gázolaj ára, azóta csak emelkedett. Szerdán érezhető ármérséklést kap, de még úgy is drágább lesz, mint a 95-ös benzin.
Október 18-ra hívja meg a CDU/CSU német jobbközép pártszövetség a liberális FDP-t és a Zöldeket a kormányzati együttműködés lehetőségeinek felmérést célzó első egyeztetésre - jelentette be hétfőn Berlinben Angela Merkel német...
Az ősszel létrejövő Digitális jólét program pontok országos hálózatának bővítésére ötmilliárd forint áll rendelkezésre - jelentette be Deutsch Tamás, a Digitális jólét program összehangolásáért és megvalósításáért felelős...
Moszkva és Rijád megállapodott arról, hogy Szaúd-Arábia Sz-400-as légvédelmi rakétarendszereket vásárol Oroszországtól - erősítette meg hivatalosan a Haditechnikai Együttműködés Szövetségi Szolgálata hétfőn.
A Szentpéterváron született hegedűművész, Alina Pogostkina (képünkön) és a Budapesti Fesztiválzenekar közös koncertjével, a nemzetközi zenei élet kimagasló alakjával, az amerikai Marin Alsop vezényletével nyitott az idei pécsi Zeneszüret fesztivál. A hangverseny előtti prológuson a művészeket személyes ihletettségükről, életükről vallottak, a fanfá
A leköszönő német pénzügyminiszter szerint el kell érni, hogy az euró váljon az Európai Unió pénzévé. Wolfgang Schäuble a Financial Timesnak adott nyilatkozatában kitért a Brexitre, vagyis a brit EU-tagság megszűnésére is, alig burkoltan...