Baráth Ilona, a Békés megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy halálos áldozata nincs a balesetnek, amely a munkásszállító buszt érte. Egy embert a tűzoltók és a mentők a busz alól szabadítottak ki, sérülésének foka még nem ismert. Több település tűzoltói mentik az utasokat - közölte.Szegedről és Nagyszénásról elind
Randal Quarles, volt portfóliómenedzser és pénzügyminisztériumi hivatalnok lehet a Federal Reserve bankfelügyeleti ágának vezetője. Quarles éles váltást hozhat elődje, Dan Tarullo szigorú hozzáállásához képest. A portfóliómenedzser...
A magyar U21-es válogatott jövő kedden Törökországban lép pályára Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen, az isztambuli összecsapás előtt felkészülési mérkőzésen fogadta a következő U19-es Eb házigazdáját, a jól ismert Serie A-játékosokkal érkező olasz válogatottat.
Összesen 9,3 milliárd forintot fordítanak a Szent János Kórház fejlesztésére 2020-ig, nagyrészt építészeti munkákra. Hamarosan ugyanis egy MR-készüléket és egy érfestő berendezést kap a kórház.
Kilenc évesen elmagyaráztatta magának mi az az SZDSZ-MDF paktum, Sólyom László miatt ment a Pázmányra, 2010-ben pedig állítólag elmagyarázta egy fideszes zárt ülésen, miért kellene inkább egy jogtudós államfő-jelölt Schmitt Pál helyett. A református "élcsapat" jogi csodagyerekét - akit a Fideszben "angyal-arcú Kövérnek" is neveznek - Orbán Viktor m
Főként az északi országrész felett figyelték meg többen is a felhőket, amiket a meteorológia sem tudott az ismert felhőfajták közé besorolni. Többen is lencsevégre kapták az úgynevezett Undulatus asperatus felhőket, amiket kevert hullámokként is emlegetnek. A felhők sok megfigyelőben ébresztettek már félelmet, ám nem jár velük semmilyen veszélyes i
Augusztusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt a német iparvállalatokhoz beérkezett megrendelések volumene a júliusi kismértékű csökkenés után a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken közzétett kimutatása szerint.
Kőkemény kritikaosztás zajlott a Kossuth Rádió stúdiójában, Orbán Viktor karcos véleményt mondott Brüsszel mellett Soros Györgyről is. Nem sikerült meggyőzni az Európai Bizottságot a civil törvény és a CEU-ügy miatti elmarasztalás kapcsán, kiderült, milyen taktikával készül legközelebb a kormány. Lesz V4-Juncker találkozó, de szó esett a marosvásár
Ismét lencsevégre kapták a közelgő BMW 2-es Gran Coupét. A korábbi prototípustól eltérően, erre a modellre kevésbé agresszív karosszériaelemek, kisebb felnik és apróbb kipufogók kerültek.
Továbbra is kitart a jó hangulat a tozsdéken, szinte naponta rekordokat döntenek az amerikai tozsdék, míg ma a német DAX új csúcsra emelkedett.Kilőtt a Mol 2017.10.06 09:10Ahogy arra számítani lehetett, tovább emelkednek a tőzsdék az európai...
Magyarország jelentkezett be elsőként a Török Áramlat gázvezetéken át várhatóan 2019-től érkező orosz földgázra. A kormány több megállapodást kötött a Gazprommal annak érdekében, hogy a magyar gázinfrastruktúrát a szükséges...
A mentőcsapatok péntek hajnalban megtalálták a lupényi bányaomlás áldozatait, egyikük meghalt, a másik súlyos, a harmadik könnyebb sérüléseket szenvedett, közölte az Agerpres és a Mediafax hírügynökség.
Az Egyesült Államokban már 25 éve nem értékesít a Peugeot, most azonban újra megjelenne az amerikai piacon a francia gyártó, igaz nem direktben, hanem egyelőre csak egy autómegosztó rendszeren keresztül, a tervekben az amerikai értékesítés...
Az Egyesült Államokban már 25 éve nem értékesít a Peugeot, most azonban újra megjelenne az amerikai piacon a francia gyártó, igaz nem direktben, hanem egyelőre csak egy autómegosztó rendszeren keresztül, de a tervekben az amerikai értékesítés...
Új, szigorított követelmények lépnek életbe a cégek tényleges tulajdonosaival kapcsolatosan az uniós országokban: az EU Negyedik Pénzmosás Elleni Irányelve megköveteli a társaságoktól és egyéb vállalkozásoktól tényleges tulajdonosaikra vonatkozó pontos nyilvántartások vezetését és adott esetben ezek hozzáférhetővé tételét. „A követelmények Európa-s
Az olcsó repülőjegyeknek örülnek az utasok, a légitársaságok viszont kevésbé. Az easyJet profitja legalább 17 százalékkal zuhanhatott a szeptember 30-án zárult pénzügyi évben - derült ki a ma reggeli közleményéből. Ez nagy meglepetést...