A tulajdonos döbbenten vette észre, mikor visszaért szupersportautójához, hogy annak hátsó szárnyát valaki megkóstolta. Felelősségre vonta volna a tettest, de nem értett szót vele.
Melyek a legveszélyesebb útszakaszok? Milyen márkájú és típusú autók érintettek leginkább a közlekedési balesetekben? Hol, melyik településen, illetve kerületben történik a legtöbb töréskár az ország területén? Milyen nevű sofőröket jobb elkerülni, ha csökkenteni szeretnénk az esélyét annak, hogy a közelükben autózva hamarosan egy baljós csattanást halljunk? Ezekre a kérdésekre ad választ az…
Az atomfegyverek betiltásáért küzdő nemzetközi civil szervezet, az ICAN kapja idén a Nobel-békedíjat. Az elismerést nem Svédországban, hanem a szokásoknak megfelelően Oslóban jelentette be a norvég Nobel-bizottság.
Politikai leszámolásnak és kicsinyes bosszúnak tartják az ellenzéki képviselők, hogy Ferencváros képviselő testülete csütörtökön visszahívta Baranyi Krisztinát, az Együtt-, és a Jancsó Andreát, az LMP képviselőjét a kerület vagyongazdálkodásért is felelős bizottságából. Az önkormányzat elismeri, hogy politikai döntés született: szerintük a két elle
Embernagyságú hal akadt a nyíregyházi pecás, Oláh Péter horgára. A férfi, ahogy a boon.hu írta, a Nádas-tóból horgászta ki a gigantikus harcsát. Az állat a mérlegeléskor 82 kilót nyomott.
Rablótámadás áldozata lett Georges Griffiths (†27), az NB I-ben a Pápa és a Diósgyőr színeiben is szerepelt elefántcsontparti labdarúgó. A magyar élvonalban 19 gólig jutó focista hazája fővárosában, Abidjanban tartózkodott, amikor csütörtök este két fegyveres megpróbálta elrabolni Mercedes terepjáróját.
Egyetértene a német lakosság többsége azzal, ha a Horst Seehofer vezette bajor jobbközép CSU követelésének megfelelően felső határt vezetnének be a menekültek befogadásában - mutatta ki egy pénteken ismertetett felmérés
Míg máskor élni és tenni kell érte - jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője pénteken a Borsod megyei Harsányban
A maximálisan kiszabható tíz év börtönbüntetésre ítélte pénteken a párizsi büntetőbíróság azt az iszlám hitre áttért anyát, aki a végsőkig támogatta a Szíriában dzsihadistaként harcoló franciák egyik vezetőjének számító fiát.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon pénteken: az euróval és a japán jennel szemben gyengült, míg a dollárral és a svájci frankkal szemben stagnált
Támadó felfogású svájci csapatra számít a szombati világbajnoki selejtezőmérkőzésen Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A német szakvezető a pénteki sajtótájékoztatón kifejtette: az ellenfél nem bízza majd a véletlenre a három pont megszerzését, mert mindenképpen szeretné megtartani első helyét a csoportban.
Michael O’Leary vezérigazgató levelet írt a Ryanair pilótáinak, amelyben magasabb fizetést és jobb munkakörülményeket ígért nekik. Korábban még támadta a pilótákat.
A magyar fiatalok fontosnak tartják a takarékoskodást, és 51 százalékuk havi rendszerességgel tesz félre. Az Intrum Justitia Európai Fogyasztói Fizetési Jelentésének eredményei alapján elmondható, a magyar fiatalok tudatosak a pénzügyi döntéseiket illetően. Elsősorban saját lakásra gyűjtenek, ezzel pedig teljesen más preferenciáik szerint kezelik a
Olyan nagy hatótávolságú rakétán dolgoznak Észak-Koreában, amely az USA nyugati partjait is elérheti - írja egy éppen Phenjanból hazaérkező orosz törvényhozó beszámolójára hivatkozva a Reuters. Anton Morozov, az orosz alsóház nemzetközi...
Az EU Alapjogi Ügynökségének igazgatója a magyar kormányt győzködte erről Budapesten. Szerinte nem büntetni kell a kormányokat, hanem segíteni a civileket, hogy ők győzzék meg az embereket: nem kell félni.
Tíz projekt nyerte el 2017-ben a Magyar Formatervezési Díjat, amelyet a Design Hét megnyitóján adtak át pénteken Budapesten. A díjazott munkák között van vezeték nélküli okosfitneszezköz, multifunkcionális kerékpáros kiegészítő, társadalmi problémákra reflektáló ruhakollekció és a reformáció tanait bemutató köztéri installáció is.
Elfogadta végleges állásfoglalását a magyar felsőoktatási törvényről pénteken a Velencei Bizottság, megerősítve a testület előzetes véleményében foglaltakat, amelyek szerint a jogszabály alapvetően megfelel a bevett európai gyakorlatnak, de több "rendkívül problematikus" követelményt tartalmaz a már Magyarországon működő külföldi egyetemekre vonatk
A 37 éves Emile Cillierst pénteken állították bíróság elé a dél-angliai Winchesterben, ahol két gyilkossági kísérlettel vádolják, mert az ejtőernyős merénylet előtt a konyhai gázcsap megnyitásával is megpróbálta megölni feleségét, Victoriát. A két gyilkossági kísérlet még 2015 tavaszán történt. Két héttel azután, hogy az asszony túlélte otthonukban
Elfogadta végleges állásfoglalását a magyar felsőoktatási törvényről pénteken a Velencei Bizottság, megerősítve a testület előzetes véleményében foglaltakat, amelyek szerint a jogszabály alapvetően megfelel a bevett európai gyakorlatnak, de több "rendkívül problematikus" követelményt tartalmaz a már Magyarországon működő külföldi egyetemekre vonatkozóan
Hosszú hónapok után sikerült megállapodásra jutniuk Hollandiában a koalícióalakításról tárgyaló pártoknak, és a jövő hét elején várhatóan hivatalosan is el fogják fogadni az egyezséget a jobboldali-liberális kormány létrehozásáról - jelentette be Mark Rutte kormányfő pénteken Hágában
Hosszú hónapok után sikerült megállapodásra jutniuk Hollandiában a koalícióalakításról tárgyaló pártoknak, és a jövő hét elején várhatóan hivatalosan is el fogják fogadni az egyezséget a jobboldali-liberális kormány létrehozásáról...
A krio-elektronmikroszkópia kifejlesztéséért kapta az idei kémiai Nobel-díjat megosztva három kutató, Jacques Dubochet, Joachim Frank és Richard Henderson.
Az ország egyik legbefolyásosabb és leggazdagabb üzletembere biztos abban, hogy minden kormányzati megnyilvánulás ellenére Magyarország csatlakozni fog az eurózónához.
Ismét meglepte a világot Észak-Korea diktátora, Kim Dzsongun: hadserege egyszerűen elfoglalta a keszongi ipari parkot, amelyet Észak és Dél együtt működtetett, 2016-ban azonban Szöul kivonult onnan, így tiltakozva a föld alatti észak-koreai atomrobbantás ellen.
Csányi Sándor, az OTP elnöke biztos abban, hogy minden kormányzati megnyilvánulás ellenére Magyarország csatlakozni fog az eurózónához. Ön szerint mikortól lépünk be az Eurózónába ?
Katalónia még nem áll készen a valódi függetlenségre - mondta Artur Mas, Katalónia előző elnöke a Financial Times brit gazdasági napilap által pénteken közölt interjúban.