Szakértőnk, Dr. Parrák Zita orvos-esztétikai specialista elárulja, milyen trendek keringnek manapság a különböző szépészeti beavatkozásokra vonatkozóan.
Idén 27. alkalommal hirdeti meg a Magyar Innovációs Szövetség az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt, amelyre középiskolás fiatalok jelentkezését várják - mondta az InfoRádiónak Szabó Gábor, a szervezet elnöke.
A hazai vállalkozóknak nagyon jó dolga van, a rengeteg állami vagy uniós támogatás, az alacsony hitelkamatok mellett kockázati tőke is keresi a befektetési lehetőségeket. Az olcsó bankhitelek korszakában is van jelentősége a tőzsdének, például kiszállási lehetőséget teremthet. Magasabb kamatok mellett pedig életet menthet.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon csütörtök reggel: az euróval és a dollárral szemben enyhén erősödött, míg a svájci frankhoz és a japán jenhez képest gyengült.
Az iraki kormányerők visszafoglalták az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezettől csütörtökön az észak-iraki Havídzsát és a vele szomszédos területet - közölte a hadsereg.
Vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai tőzsdék csütörtökön: a befektetők a politikai eseményekre figyelnek, és óvatosan vesznek fel pozíciókat a piacbefolyásoló hatású adatok közeledése miatt.
Megjelent a pályázati felhívás a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap alapkezelőjének kiválasztására - mondta el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-nek. Rákossy Balázs...
Napokon belül kikiálthatja függetlenségét Katalónia. Carles Puigdemont elnök a BBC-nek adott friss interjújában arról beszélt, hogy a katalán kormány az összes szavazat összeszámlálását követő 48 órán belül lépni fog, így az önálló köztársaság elméletileg már a hét végén, de legkésőbb hétfőn megszülethet.
A Siemens 1,2 milliárd euróért adta el intézményi befektetők számára a maradék 17 százalékos részesedését a világítástechnikával foglalkozó Osramban, melyet még 2013-ban választott le magáról a német konglomerátum. A végső...
A címeres poloskafélék az import árukkal érkeztek Magyarországra, természetes ellenségük nincs, remekül érzik magukat nálunk - csak abban bízhatunk, hogy túlságosan elszaporodnak. Egy rovarirtó cég most térképre tette az észleléseket.
Vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai tőzsdék csütörtökön: a befektetők a politikai eseményekre figyelnek, és óvatosan vesznek fel pozíciókat a piacbefolyásoló hatású adatok közeledése miatt.
Az Európai Bizottságot nem győzték meg a magyar kormány érvei, ezért szerdán úgy döntött, hogy a második szakaszba lépteti a civil törvény ügyében még júliusban elindított kötelezettségszegési eljárást. Brüsszel ezzel egyidejűleg kiegészítő indoklással ellátott véleményt küldött Budapestnek a felsőoktatási törvény miatt indult eljárás keretében, két hetet adva a kormánynak a válaszra.
A Zalaegerszegi Tesztpálya munkálatainak felgyorsítására konzorcium jön létre – mondta Lepsényi István, a gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár az InfoRádiónak.
A fejlesztéspolitika sokkal többről szól, mint csak a rendelkezésre álló uniós és magyar költségvetési források célba juttatása, a versenyképesség javításának ezen felül további dimenziói is vannak - hangsúlyozta a mai Budapest...
Teljes magabiztossággal, a szövegét végletekig pontosan előadva, óriási tapsvihar mellett tért vissza kilenchónapnyi kihagyás után a színpadra Tahi Tóth László – írja a Bors.
Orbán Viktor szerint a határon túli magyarság törzsét, a kevésbé képzett, asszimilációnak jobban kitett alsó és középső rétegeit kell a következő évek magyar nemzetpolitikájának erősítenie.
Táska vagy virágtartó? Bármit csinálhatsz ezzel az örökké divatos technikával. Tanuld meg az alaplépéseket, és máris elkészítheted a legmenőbb cuccokat.
Sokszor találkozhattunk vele különböző gasztrorendezvényeken, ahol ő volt a szakmai zsűri elnöke. Neve garanciát jelentett a szakszerű bírálatra, a színvonalra.
Még nem sikerült kiderítenie a rendőrségnek, hogy ki vagy kik rongálták meg annak az őcsényi panziótulajdonosnak az autóját, aki néhány napra menekült családokat, gyerekeket fogadott volna be a szálláshelyre.
Az Európai Központi Bank (EKB) újabb hadjáratot kezdett azért, hogy az európai bankok leírják a veszteségeiket és így kezeljék az európai gazdaságra nehezedő hatalmas nem teljesítő hitelállomány problémáját. Az EKB egy új szabállyal...
Közös nyilatkozatban üdvözölték az egykor Csanád vármegyéhez tartozó települések polgármesterei az Országgyűlés keddi döntését, amely szerint a megye elnevezése 2020. június 4-től Csongrád-Csanád megyére változik.
Mintegy százezer embert érinthet a diákhitel-tartozás felfüggesztéséről, illetve elengedéséről szóló kormánydöntés - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.