2017. október 4. szerda

okt. 4
12:24
Ilyet még nem léptek: ellenöző biztos rendelt ki a hatóság (Privátbankár)
Először rendelt ki ellenőrző biztost a GVH vállalatok közötti fúzióban.
okt. 4
12:24
130 éve járnak villamosok Budapesten (hirado.hu)
Éppen 130 évvel ezelőtt Európában elsőként indult el belvárosi villamos Budapesten – az egy kilométer hosszú vonal a Nyugati pályaudvar és a Király utca között épült meg, 1887. novemberében. Nyílt napot tartanak a Szépilona kocsiszínben, különleges járművek felvonulása, és a Dallamos villamos is várja az érdeklődőket október 7-én szombaton, a budap
okt. 4
12:24
Konnektoros hibrid hajtáslánccal frissült a Range Rover Sport (Auto Pult)
A Land Rover Range Rover családjának legújabb tagjaként egy rövid időre a Velar vette át a legmodernebb testvérnek járó címet. Azonban az angolok nem sokáig hagyták ezt ennyiben, ugyanis bemutatták a frissített Range Rover Sportot, amely nem csak a külső és az utastér tekintetében újult meg, hanem a hajtáslánc-kínálat terén is – megérkezett a konnektorról tölthető hibrid kivitel, és még gyorsabb…
okt. 4
12:27
Tantrend lesz a hazafiság (Alternatív Energia)
Tudatosítani akarják a diákokban is a haza védelmének fontosságát.
okt. 4
12:30
Krio-elektronmikroszkópiáért kapják a kémiai Nobel-díjat (Infostart)
Krio-elektronmikroszkópiáért egy svájci, egy német-amerikai és egy brit tudós kapja az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.
okt. 4
12:30
Nem fizetett elég adót az Amazon, hatalmas büntetést szabott ki az EU (Portfolio)
250 millió euró jogszerűtlenül elengedett adó megfizetésére kötelezte az Amazont az Európai Unió. Az ítélet szerint Luxemburg 2003 óta adott engedményeket az amerikai kiskereskedelmi óriásnak. Részletek hamarosan... ...
okt. 4
12:30
Öreg dzsúdós nem vén dzsúdós – nyolc magyar érem a veterán vb-n (m4sport.hu)
Az érmesek mellett öt pontszerző versenyzője is lett a magyar csapatnak.
okt. 4
12:33
Bátrabb vállalati hitelezésre biztatja a bankokat az MNB (vg.hu)
Nagyobb hangsúlyt kellene fektetniük a bankoknak a mikro- és a kis cégek, illetve a működőképes, de kockázatosabb vállalkozások hitelezésére – mondta Fábián Gergely, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi rendszer elemzéséért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója a Privátbankár Kkv-Finanszírozás konferenciáján szerdán.
okt. 4
12:35
Vadászgépek kísértek egy Ryanair-gépet (vg.hu)
Biztonsági riasztás miatt a brit királyi légierő (RAF) két Typhoon típusú harci gépének kíséretében szállt le szerdán az egyik londoni repülőtérre a Ryanair ír légitársaság Litvániából érkező repülőgépe.
okt. 4
12:36
Ilyet még nem léptek: ellenőrző biztos rendelt ki a hatóság (Privátbankár)
Először rendelt ki ellenőrző biztost a GVH vállalatok közötti fúzióban.
okt. 4
12:36
Jövőre jönnek a mentőket értesítő autók (Infostart)
Október elején léptette életbe az autókba beépített e-segélyhívó berendezések szabályozását a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) – közölte az InfoRádióval Puss Tamás, a szervezet osztályvezetője.
okt. 4
12:36
Sokkot kapott a kutya gazdája, amikor meglátta, mit rögzített a kamera... (Blikk)
Erre nincs magyarázat!
okt. 4
12:36
Erős fél évről számolt be a Tesco (ProfitLine)
A gazdálkodási átalakítási folyamatban elért "erőteljes előrelépésről" számolt be szerdán Londonban közzétett féléves eredményjelentésében a Tesco. A legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat tájékoztatója szerint a cég nyereségessége kiugró mértékben javult a közép-európai térségben.
okt. 4
12:36
Lattmann Tamás: Korpa és a disznók? Botka a disznók közé tartozik! (444.hu)
Botka csak magának köszönheti a bukást, mondja a politikus, aki azt állítja, korábban ő volt a baloldal miniszterelnök-jelöltje.
okt. 4
12:36
Zendülés bűncselekményével vádolják a katalán rendőrfőnököt (ATV)
Zendülés bűncselekményével kapcsolatban kell vallomást tennie a katalán rendőrfőnöknek a spanyol központi büntetőbíróságon - derül ki a szerdán közzétett idézésből.
okt. 4
12:36
Ukrajna tovább provokálja a magyarságot (USAracing)
A strasbourgi állásfoglalást továbbra is várjuk.
okt. 4
12:36
A sencseni bajnok Tokióban is remekel (m4sport.hu)
A spanyol Lopezt verte két szettben.
okt. 4
12:37
Csökkent a BUX délelőtt (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 34,04 pontos nyitás után csökkent szerdán délelőtt.
okt. 4
12:38
Engedély nélkül dolgozó plasztikai sebész bukott le (Privátbankár)
Az orvos több mint 100 pácienst láthatott el.
okt. 4
12:38
Majdnem fél mázsát fogyott, mert ezt a pofonegyszerű étkezési szabályt követte (Blikk)
Tényleg könnyűnek tűnik.
okt. 4
12:39
Orbán segítene Romániának határzárépítésben (HírTV)
A miniszterelnök szerint nőni fog a kelet felőli migrációs nyomás, ami megnöveli majd Románia súlyát.
okt. 4
12:42
A piacok hátat fordítanak a mindenható dollárnak, de mi jön helyette? (Menedzsment Fórum)
A geopolitikai helyzet ciklikus változása megköveteli az egyre inkább funkcióját vesztett tartalékdeviza, a dollár leváltását valami másra. John J. Hardy, Saxo Bank szakértője szerint a következő évek egyik legfontosabb kérdése lehet, hogy mi is lesz ez a helyettesítő eszköz.
okt. 4
12:42
A Kúria is kimondta: tilos a szegregáció (Kripto Akadémia)
Európai szinten is precedens értékű ítélet született.
okt. 4
12:42
Hibamentes volt az e-egészségügyi rendszer próbaidőszaka (hirado.hu)
Hiba nélkül zajlott le az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) próbaidőszaka.
okt. 4
12:42
Újabb szakaszba lépett a civil törvény miatt indított kötelezettségszegési eljárás (ATV)
Újabb szakaszba léptette szerdán az Európai Bizottság a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó törvény miatt júliusban Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást.
okt. 4
12:42
Drónfelvétel a New York-i híd felrobbantásáról (hirado.hu)
Drónnal készített videofelvétel jelent meg 78 éve épült New York-i híd elpusztításáról, amely Brooklynt kötötte össze Queens kerületével.
okt. 4
12:42
Újra sürgetik a fegyvertartás szigorítását (USAracing)
Önvizsgálatba fogott Amerika az eddig 59 halálos áldozatot követelő Las Vegas-i mészárlás, a mindenkori legvéresebb amerikai lőfegyveres vérengzés után, és az elemzők, valamint a politikusok jó része a fegyvervásárlás és -tartás szigorításában látja a megoldást.
okt. 4
12:42
Jóval több időt töltünk a vécén ülve, mint amennyit mozgásra fordítunk (Player)
Végtelenül szomorú eredményre jutottak a szakemberek egy egészségtudatos brit nonprofit szervezet felméréséből.
okt. 4
12:42
Még nem volt ilyen gyors játékos a Premier League-ben (m4sport.hu)
Letaszították a trónról Jamei Vardyt, többségben a védők a sprinterkirályok között.
okt. 4
12:44
Gigabírsággal sújtotta az Apple-t és az Amazont Brüsszel (Menedzsment Fórum)
Mindkét óriás tiltott állami támogatásban részesült, az Amazonnak 250 millió eurót kell befizetnie, az Apple-nek pedig őrületes 13 milliárd eurót.
okt. 4
12:44
Csődbűnténnyel gyanúsítják az ismert plasztikai sebészt (Kripto Akadémia)
A Fővárosi Ítélőtábla új eljárásra kötelezte az elsőfokú testületet az őssejt perben.
okt. 4
12:45
Újabb figyelmeztetést kapott a magyar kormány (Infostart)
Újabb szakaszba léptette szerdán az Európai Bizottság a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó törvény miatt júliusban Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást.
okt. 4
12:45
Családbarát munkahelyek 2017-ben (HR Portál)
Átadták az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által hetedik alkalommal meghirdetett Családbarát munkahely pályázat díjait szerdán Budapesten. A tárca család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára az eseményen kiemelte, egyre több munkaadó ismeri fel, hogy a munkavállalókért folyó versenyben nagy előnyt jelent a családbarát működés - írja az MTI.
okt. 4
12:47
Bántalmazással vették rá a kiszolgáltatott helyzetben lévőket az ingyen munkára (HR Portál)
Tizenkét vádlottat marasztalt el a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság első fokon a gádorosi csicskáztatásként ismertté vált ügyben. A vádlottak különböző módszerekkel kilenc sértettnek összesen - a nyugdíj és egyéb járandóságok megtartásával, a munkabér visszatartásával - csaknem 45 millió forint kárt okoztak - írja az MTI.
okt. 4
12:48
Gyógyszer, kezelés, szűrés - Ezt fedezi (WebBeteg)
Az egészségpénztár egy olyan megtakarítási lehetőség, melynek segítségével idejében felkészülhet a nem várt egészségügyi kiadásokra, valamint olyan szolgáltatásokat is igénybe vehet, melyek extra költsége az egészségpénztári megtakarítások nélkül túl nagy terhet róna a családi kasszára.
okt. 4
12:48
Elhunyt Hegedűs Gyula (ATV)
65 éves korában elhunyt Hegedűs Gyula, a Ferencváros korábbi kapusa és kapusedzője.
okt. 4
12:48
Megtalálták a világ leghosszabb nyelvű kutyáját (hirado.hu)
Megdöntötte a világrekordot majdnem húsz centis nyelvével egy nyolcéves bernáthegyi kutyus. Az új Guniess-rekorder menhelyi kutya, hat és fél éve él új családjával.
okt. 4
12:48
Új gázszállítási megállapodást kötünk a Gazprommal (hirado.hu)
Az orosz gázipari óriás idén a téli hónapokra 900 millió köbméter gázt tárol be a magyarországi tározókba.
okt. 4
12:51
Egészben sült kápia paprika körözöttel, paprikamagolajjal és füstölt paprikás napraforgómaggal (Femcafe)
Egészben sült kápia paprika körözöttel, paprikamagolajjal és füstölt paprikás napraforgómaggal.
okt. 4
12:51
Két lábbal a Földön! (Glamour)
Hogyan lelhetünk rá belső stabilitásunkra?
okt. 4
12:53
Meglátod Rihanna csizmáját és elájulsz tőle (Glamour)
Egyenes a kifutóról érkezett Rihanna lábára.
okt. 4
12:54
Kőkemény tárgyalás vár Putyinra - nem mindennapi vendéget vár (Privátbankár)
Washington politikája a Közel-Keleten Rijádot arra késztette, hogy végrehajtsa a maga keleti nyitását. A szaúdiak most abban reménykednek, hogy Moszkva nyomást gyakorolhat Teheránra. A Kreml a maga részéről szaúdi befektetések fellendülésében reménykedik, de az alacsony olajárak, Rijád elszálló költségvetési hiánya és a jemeni katonai hadjárat a sz
okt. 4
12:54
Megszólalt a barát: Albert Györgyinek még ma is élnie kellene (Blikk)
Szomorú, amit mondott.
okt. 4
12:54
Áder: Montenegró áll legközelebb az uniós csatlakozáshoz (hirado.hu)
A Balkán országai közül Montenegró áll a legközelebb az európai uniós csatlakozáshoz.
okt. 4
12:54
Megbüntették a Juventust a hétvégi hiszti miatt (m4sport.hu)
Mélyen a zsebükbe nyúlhatnak a Zebrák.
okt. 4
12:55
Emily Ratajkowskit alig ismerjük fel mellvillantás nélkül (Glamour)
Hihetetlen, de sikerült neki!
okt. 4
12:56
Verstappenért mélyen a zsebébe nyúl a Ferrari és a Mercedes? (m4sport.hu)
Helmut Marko eközben inkább Daniel Ricciardo pótlására készül...
okt. 4
12:57
MÁV: sok megálló még nem akadálymentesített (HírTV)
A dél-balatoni vasútvonal teljes felújítása miatt év végéig pótlóbuszok közlekednek.
okt. 4
12:57
Sztárok sosem látott gyerekkori képei kerültek elő (Femcafe)
Szinte fel sem lehet ismerni őket.
okt. 4
13:00
Újabb szakaszba lépett a civiltörvény miatt indított uniós kötelezettségszegési eljárás (Menedzsment Fórum)
A kormánynak egy hónapja van arra, hogy átdolgozza a törvényt, különben léphet az Európai Bíróság.

Keresés