Magyarországnak a keresztényellenes, internacionalista erők kormányzása után egy keresztény értékeket követni igyekvő kormányzásra van szüksége - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából tartott nemzeti megemlékezésen, a Papp László Budapest Sportarénában.
A Magyar Nemzet azt kérdezte a miniszterelnöktől, hogy szerinte lenne-e szükség egy olyan állami felvilágosító kampányra, ami a szexuális zaklatások megelőzését szolgálná. - Szerintem minden olyan akciónak - legyen az állami vagy civil -, amelynek az a célja, hogy a tisztelet kultúrája erősödjön, annak van helye. Azt hiszem, ez a pontos válasz" - m
Az elért eredmények azt igazolják, hogy az INA horvát olajipari vállalat folytatta sikeres működését a harmadik negyedévben, amikor 23 százalékkal több nettó bevételre tett szert a tavalyi év ugyanezen időszakához képest és elérte a 13,5 milliárd kunát (557 milliárd forint), a nettó nyereség pedig az 1,2 milliárd kunát (50 milliárd forint) tett ki,
Három kontinensen alkalmaznak klubok magyar labdarúgókat, összeállításunkban elsősorban azoknak a teljesítményére összpontosítunk, akik szóba jöhetnek a válogatott keretének kialakításakor.
Hétfő délutánra hetvenezer ügyfélnél sikerült helyreállítani az áramszolgáltatást a vasárnapi vihar után, jelenleg tizenháromezernél kevesebben vannak áram nélkül - tájékoztatott hétfő délután a szolgáltató.
Carles Puigdemont egyelőre nem döntötte el, hogy politikai menedéket kér-e Belgiumban, ez az elkövetkező napok és hetek fejleményeitől is függ - jelentette ki Paul Bekaert, a leváltott katalán elnök ügyvédje kedden Brüsszelben a helyi sajtó tájékoztatása szerint
A Rolls-Royce nemrég mutatta be a vadonatúj Phantomot, amely kétségkívül új szintre emelte a luxus fogalmát, és már önmagában minden eddiginél nagyobb személyre szabási lehetőségeket kínál – persze az angolok eddig sem igazán mondtak nemet a különleges kívánságokra. Torsten Müller-Ötvös, a gyáriak magyar származású vezére pedig elárulta nemrég, hogy egyértelműen ez az irány határozza majd meg a…
Mostanra sokan úgy látják, hogy a hidrogénhajtású autók jövője leáldozott, köszönhetően az akkumulátorok gyors fejlődésének. Az azonban nem lehet véletlen, hogy még mindig több nagy gyártó fontosnak tartja az üzemanyagcellás hajtásláncok fejlesztését. Közülük is talán a Toyota az, amelyik a legnagyobb erőkkel van jelen a területen, a japánok pedig meg is szólaltak az ügyben, elmondva, hogy…
A vasárnapi vihar okozta kár becsült értéke meghaladja a 300 millió forintot, a biztosítók több mint 3200 kárbejelentést fogadtak hétfő délutánig – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége az MTI-vel kedden.
A nyilvántartások alapján mintegy 700 ezer gazdálkodó szervezetnek kellett volna augusztus 30-ig regisztrálnia a Cégkapu szolgáltatásra, mert a jogszabályban meghatározott gazdálkodó társaságok január 1-jétől csak ezen keresztül tarthatnak...
A korábban becsültnél két évvel hamarabb, már 2022-ben Kína tudhatja magáénak a világ legnagyobb légiközlekedési piacát, megfosztva az elsőségtől az Egyesült Államokat.
Nőtt az eladások száma a hazai ingatlanpiacon éves összesítésben, a fővároson kívül egyre több lakás cserél gazdát. A lakásvásárlók háromnegyede a 30 millió alatti ingatlanokat keresi. A KSH és az ingatlan.com adatai szerint óriási a szakadék a fővárosi és vidéki árak közt: az első félévben majdnem háromszor annyit kellett fizetni a budapesti ingat
Első díjat nyert a Danubius Hotels Group partnerügynökségével, a Goodwill Communicationsszel a PRGN Best Practice Award nevű versenyének Employer Branding kategóriájában a kiotói díjátadón pénteken.
A kormánytöbbség eltörölné a kötelező kéményellenőrzést, ami költségcsökkenést eredményezne. A kémények önkéntes ellenőriztetése viszont jelentősen növelheti az életveszélyes helyzetek számát. Ön kockáztatná az életét annak árán, hogy nem kell évente fizetnie a kéményellenőrzésért? Ez a mai nap kérdése. A szavazás végeredményét Havas Henrik ismerte
Lehozhatjuk az Univerzum energiáit a Földre, amivel millió évekre biztosítható tiszta energiaforrás. Áttörés közelében a nukleáris fúzió megvalósítása. A fúzió kevés veszélyt rejt a hagyományos atomenergiával összevetve, s nem termel hosszú időn keresztül szennyező rádioaktív hulladékot.
A nehéz helyzetbe került családokon kíván segíteni a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) törvénymódosító javaslata, amellyel két és fél hónapra terjesztenék ki a kilakoltatási moratóriumot - közölte Harrach Péter frakcióvezető keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Magyarországnak a keresztényellenes, internacionalista erők kormányzása után egy keresztény értékeket követni igyekvő kormányzásra van szüksége - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából tartott nemzeti megemlékezésen, a Papp László Budapest Sportarénában.
Nőtt az eladások száma a hazai ingatlanpiacon éves összesítésben, a fővároson kívül egyre több lakás cserél gazdát. A lakásvásárlók háromnegyede a 30 millió alatti ingatlanokat keresi. A KSH és az ingatlan.com adatai szerint óriási a szakadék a fővárosi és vidéki árak közt: az első félévben majdnem háromszor annyit kellett fizetni a budapesti ingat
A szülőnek joga van jelen lenni a kiskorú tanú kihallgatásán - hívja fel a figyelmet az alapvető jogok biztosa. Székely László szerint súlyos visszásságot okozott a rendőrség, amikor megfelelő jogalap nélkül állítottak elő és hallgattak ki tanúként egy 14 éves, enyhe értelmi fogyatékos gyermeket.
Nem anyóst vagy apóst választ magának az ember, hanem társat. A miniszterelnök vejének lenni ugyanakkor számos kötöttséggel jár, és az ember támadásoknak van kitéve, bármit is tesz – mondta Tiborcz István (képünkön) az Origónak adott, tegnap megjelent interjúban
Az úszóedző álmodott is azzal, hogy szövetségi kapitányként segíti a labdarúgó-válogatottat, de végül elfogadta, hogy nem őt választotta a magyar szövetség.
A kertvárosban élő házaspár férfi tagja, Jeff, egy a védelmi minisztériumnak beszállító cég HR munkatársa. Így némi gyanúra ad okot, amikor új szomszédaik, a minden szempontból tökéletesnek kinéző Jonesék a jószomszédi viszony elmélyítése keretében, kiemelt érdeklődést mutatnak Jeff kollégái iránt. A Kémek a szomszédban című 2016-os vígjátékot nove
Jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt a Pécsi Ítélőtábla kedden egy 31 éves férfit, aki tavaly júniusban halálra vert Zalaegerszegen egy otthonában alvó idős asszonyt, majd kirabolta - tájékoztatta a táblabíróság az MTI-t.
Először jogászok mondhatják el a véleményüket a Koszovó-problémáról. Van, aki szerint csak gumicsontról van szó, de mások azt mondják, a végén a szerbek elismerhetik az albán többségű állam függetlenségét.
Aggodalmát fejezte ki Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter a 2010. évi szmolenszki légikatasztrófa helyszínének közelében építeni tervezett gázvezeték miatt, utalva a katasztrófa okainak vizsgálatával és a Szmolenszkben felállítandó emlékmű létesítésével kapcsolatos nehézségekre - jelentette a keddi lengyel sajtó.
Ahogyan minden más, úgy a sírhelyek is a fővárosban a legdrágábbak. A listát a Farkasréti temető vezeti 600 ezer forintos díjjal, míg a vidéki városok közül Szolnokon, Szegeden és Békéscsabán is drága temetkezni. A legolcsóbb sírhelyet - meglepő módon - Győrben lehet 25 évre kiváltani, mindössze 11 ezer forintért – derül ki a CIG Pannónia kutatásáb
A társaságok januártól csak a Cégkapun át végezhetnek elektronikus ügyintézést - emlékeztetett Hajzer Károly, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára.