Tegnap óta senki sem érti, hogyan került egy zebrából álló csorda a soproni bevásárlónegyed közepére. A találgatásoknak a Magyar Nemzeti Cirkusz vetett véget.
Változatlanul 1,75 százalék maradt a román alapkamat, a román nemzeti bank (BNR) igazgatótanácsa ugyanis keddi ülésén a jegybanki közbelépést sürgető kormányzati nyomás ellenére sem módosította az irányadó kamatot.
Novembertől változatlan menetrendben érkezik a nyugdíj, mindenki a szokásos időpontban fogja megkapni a járandóságát – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Nagyszabású sztrájk és felvonulások bénítják meg Katalóniát kedden tiltakozásként az erőszakos rendőri beavatkozás ellen a múlt hét végi katalán függetlenségi népszavazáson. A barcelonai rendőrség 300 ezerre teszi a városban tiltakozók számát.
Úgy döntött egy 40 katolikus intézményből álló koalíció, hogy minden fosszilis energiába való befektetésüket értékesítik és a jövőben semmilyen nem megújuló energiához köthető eszközt nem fognak megvásárolni. A Global Catholic...
Helyi népszavazást kezdeményez a belső-erzsébetvárosi szórakozóhelyek éjszakai nyitvatartásáról a VII. kerületi önkormányzat képviselő-testülete, amely erről keddi rendkívüli ülésén döntött.
A Mitsubishi még a tavaszi Genfi Autószalonon mutatta be az Eclipse Cross nevű modelljét, és már akkor megígérték, hogy Európába az elsők között – sőt, konkrétan először – fog eljutni az újdonság. Már akkor is lehetett tudni, hogy mindez csak ősszel fog megtörténni, de most végre bejelentették a Japánok, hogy végre megkezdődött az autó gyártása az Okazakiban található üzemben, és a Mitsubsihi már…
Az újraegyesítés után 27 évvel új falak emelkednek Németországban, ezt mutatja a szeptemberben tartott szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás eredménye – hangsúlyozta Frank-Walter Steinmeier államfő a német egység napja alkalmából kedden Mainzban elmondott ünnepi beszédében.
A kis crossoverek kategóriája egyre csak tágul, és hiába nő folyamatosan a szereplők száma is, még mindig megéri beszállni a szegmensbe. A Kia sem habozott sokat, és nemrég bemutatta a Stonicot. Alig néhány hónapja történt a leleplezés, de máris hazai környezetben ismerkedhettünk meg a Kia legújabb kis crossoverével.
A negyven évnél fiatalabb orvosok hatvan százaléka azonnal elhagyná Horvátországot, amennyiben erre lehetősége adódna, húsz százalékuk gondolkodna rajta, és mindössze húsz százalékuk maradna - derült ki az orvosi kamara felméréséből.
A francia telekommunikációs óriás, az Orange online bankolási szolgáltatást indít idén november 2-án. Egyre több embernek van okostelefonja és egyre kevesebben járnak a bankfiókokba ügyeket intézni, a kialakult helyzetben pedig kiváló...
Az Európai Bizottság támogatja, hogy a monetáris politikai feladatok teljesítése érdekében bővüljön az Európai Központi Bank (EKB) elszámolási rendszerekkel kapcsolatos szabályozási hatásköre.
Őrült divat volt egykor a mindig is őrültciki Crocs gumipapucs A márka most visszatért, egyenesen a divatvilág csúcsára Ismerős még ez a papucs(-szandál)? Forrás: Crocs A Crocs őrült nagy divat volt szinte az egész világon, persze...
Az Európai Bizottság támogatja, hogy a monetáris politikai feladatok teljesítése érdekében bővüljön az Európai Központi Bank (EKB) elszámolási rendszerekkel kapcsolatos szabályozási hatásköre. Az uniós bizottság sajtószolgálatának...
Csak "büdös", harmadik világbeli diktatúrákban kényszerítenek arra közintézményeket, hogy megpróbáljanak leszámolni az ellenzék vezető erejével - mondta Volner János, a Jobbik frakcióvezetője kedden az Állami Számvevőszék (ÁSZ) fővárosi székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján.
Rendszeres olvasóink számára bizonyára nem ismeretlen a Rezvani név: a vállalat az Ariel Atom alapjait felhasználva készítette el korábban a Beast, azaz bestia névre hallgató pillekönnyű sportautót, ezúttal pedig egy teljesen új modellel jelentkeztek. Az ízelítő rajzokon korábban már megmutatott SUV végül hasonlóan „visszafogott” névvel érkezett meg, mint testvére – Tank névre keresztelték.
3D nyomtatással készült maketten mutatták be a MOL-csoport legújabb, MOL Campus nevű székházát, amelynek alapköveit jövőre teszik le a Kopaszi-gátnál születő BudaPart városnegyedben.
Novembertől változatlan menetrendben érkezik a nyugdíj, mindenki a szokásos időpontban fogja megkapni a járandóságát. A nyugdíjkifizetéseket érdemben nem érinti, hogy ezentúl az Országos Nyugdíj Főigazgatóság (ONYF) helyett már...
További szankciókkal sújták a törökök az észak-iraki kurd autonóm régiót, ha Erbíl a térség függetlenné válását támogató szeptember 25-ei népszavazás után "nem tér észhez".
Az Európai Bizottság támogatja, hogy a monetáris politikai feladatok teljesítése érdekében bővüljön az Európai Központi Bank (EKB) elszámolási rendszerekkel kapcsolatos szabályozási hatásköre.
Több mint 1,7 milliárd forintból tizennégy intézményben végez fejlesztéseket a Veszprémi Tankerületi Központ – közölte keddi veszprémi sajtótájékoztatóján a központ igazgatója.
Levélben fordult kedden a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) tizenhárom európai és nemzetközi szervezethez, köztük az Európa Tanácshoz, az Európai Parlamenthez és az ENSZ Emberi Jogi Tanácsához az ukrán oktatási törvény ügyében, kérve a támogatásukat a kárpátaljai magyarok anyanyelvű oktatáshoz fűződő jogainak visszaállításához.
A bőrrák egyre gyakoribb betegség, előfordulásának drasztikus növekedése egyértelműen összefüggésben van a környezeti tényezőkkel, a Nap ultraibolya sugárzásának erősödésével, a környezeti ártalmak fokozódásával.
Az online multieszköz-kereskedő és befektetési specialista Saxo Bank a mai napon publikálta 2017 negyedik negyedévére a nemzetközi piacokra vonatkozó negyedéves kitekintését.
Költségvetési csalás gyanúja miatt több megyében egyszerre tartottak házkutatást az adónyomozók ma az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) volt megyei irodáiban, amelyeknek többsége a képviselők saját lakásán működött. A havi 450 ezer forintos költséggel szabálytalanul működtetett, és azóta már bezárt irodákban iratokat foglaltak le a nyomozók – tudta meg a RomNet több érintettől.