Beperelte egykori cégét, a Weinstein produkciós vállalatot (TWC) Harvey Weinstein amerikai filmproducer, hozzáférést követelve a cég társelnökeként folytatott levelezéséhez, személyes aktáihoz és egyéb írásos dokumentumaihoz, amelyekkel szerinte tisztázni tudná a szexuális zaklatással és erőszakkal kapcsolatos vádakat.
A reformátusok örök nyomot hagytak a lengyel állam történetében, amely az összes lengyelországi felekezet számára közös – hangsúlyozta Andrzej Duda államfő a reformáció 500. évfordulója alkalmából rendezett lengyelországi központi megemlékezéseken.
Győr – „Köszönöm! Valóban, boldog vagyok, hogy még színpadon állhatok!” – reagált Horváth Charlie, amikor olvasóink nevében is felköszöntöttük 70. születésnapja alkalmából.
A forint árfolyama a dollárhoz és a frankhoz képest gyengült kora reggel óta, ugyanakkor az euróhoz képest erősödött péntek kora estig a bankközi piacon
– Újra együtt dolgoznak az Exotic tagjai! Pedig néhány éve úgy tűnt, Sipos F. Tamás és a Tabár testvérek, Zoltán és István kapcsolata teljesen megromlott, akkor ugyanis az énekes anélkül vállalta el a Republic frontemberi szerepét, hogy azt a többiekkel megbeszélte volna előtte.
Pályatársai és tisztelői köszöntötték 90. születésnapja alkalmából Tornai József Kossuth-díjas költőt, a nemzet művészét, a Magyar Írószövetség örökös tagját és egykori elnökét pénteken este a szervezet budapesti székházában
Több mint száz ember között tört ki verekedés az észak-belgiumi Antwerpen utcáin péntek kora este - közölte a La Libre Belgique belga napilap rendőrségi forrásokra hivatkozva.
Vasárnap hajnalban ismét óraátállítás: három óráról kettő órára kell visszatekerni az órákat. A téli időszámításra való átállással energiát spórolunk meg, kedvezőtlen élettani hatásai miatt azonban évek óta sokan kampányolnak az eltörléséért.
A világranglista negyedik, Marin Cilic három órás csatában rettentően megszenvedett a magyar teniszező ellen, akit csak döntő szett rövidítésben tudott megverni a bázeli ATP-torna negyeddöntőjében.
A kijevi Magyar Ház megnyitása annak köszönhetően vált lehetővé, hogy Magyarország gazdaságilag és lélekben is egyaránt erősödött – hangsúlyozta Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa pénteken az ukrán fővárosban, azon a rendezvényen, amelyen…
Az Északkelet-Európa fölött örvénylő ciklon hátoldalán szombatra több fokkal hidegebb, változó nedvességtartalmú levegő áramlik a Kárpát-medence fölé. Időnként erősen felhős lesz az ég, elszórtan lehet csapadék, és széllökésekre is számítani kell szombat éjfélig. Vasárnapra még nagyobb széllökéseket és még több csapadékot ígér a met.hu a Balaton té
A Brit-szigetek közelében magas, Északkelet-Európa fölött alacsony légnyomás-centrum figyelhető meg. A két központ között erős északnyugati áramlás alakult ki a szárazföld középső területei - így hazánk - fölött is. Ezzel az áramlással a pénteken érkezett hidegfront mögött szombaton máris egy újabb frontrendszer éri el a Kárpát-medencét.
Húsz év börtönbüntetésre ítélt egy virginiai szövetségi bíróság egy amerikai állampolgárt, aki az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezethez csatlakozott harcolni, majd visszatért.
Az elért eredmények azt igazolják, hogy az INA horvát olajipari vállalat folytatta sikeres működését a harmadik negyedévben, amikor 23 százalékkal több nettó bevételre tett szert a tavalyi év ugyanezen időszakához képest és elérte a 13,5 milliárd kunát (557 milliárd forint), a nettó nyereség pedig az 1,2 milliárd kunát (50 milliárd forint) tett ki,
Elképesztő adatok derültek ki a hazai daganatos megbetegedésekkel kapcsolatban, miután megírtuk: hiába szeretne valaki szűrővizsgálatokkal vigyázni egészségére, ha egyes esetekben akár heteket, hónapokat kell várni arra, hogy orvoshoz kerülhessen az ember.
A katalán parlament péntek délután egyoldalúan kikiáltotta a tartomány elszakadását Spanyolországtól. Madrid válaszként egy rendkívüli ülés után feloszlatta a katalán kormányt, előrehozott választásokat írt ki és a katalán politikusok...
Svájcban sem helyezték hatályon kívül egy az Ivo Sanader volt horvát kormányfő korrupciós ügyében hozott korábbi döntést és a Zágrábra nézve kedvezőtlen határozatot.
A 18 éves román játékos, Cosmin Lambru debütált a kupában. A Petrolul Ploiesti futballistája 8 évesen vesztette el bal karja egy részét, ám nem adta fel. "Erősnek kellett lennem" - mondta. Az erőseké a világ!
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) beolvad a Magyar Államkincstár szervezetébe 2017. november 1-jével, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az összevonást követően a kincstár vezetésével Mészáros Józsefet, az ONYF eddigi főigazgatóját, a Magyar Államkincstár átalakításáért felelős kormánybiztost bízta meg - közölte a Nemzetgazdas
Jó hangulatban telt a kereskedés az Egyesült Államok tőzsdéin, az összes fontosabb index emelkedett és az olajpiac is ralizott. A Nasdaq egészen elképesztő, 2,2%-os emelkedést teljesített és közel 150 ponttal került feljebb, amire tavaly...
Fotó: Kormany.huAz orosz külügyminiszter-helyettest, Vlagyimir Tyitovot fogadta a Bem téren Szijjártó Péter pénteken. A megbeszélésen olyan nemzetbiztonsági kockázatokat is magukban rejtő témák voltak terítéken, mint a keresztényüldözés, illetve egy új déli, Bulgárián és Szerbián keresztülfutó gázszállítási vonal megépítése. (Kormany.hu)
Több mint száz ember között tört ki verekedés az észak-belgiumi Antwerpen utcáin péntek kora este - közölte a La Libre Belgique belga napilap rendőrségi forrásokra hivatkozva.
Elképesztő adatok derültek ki a hazai daganatos megbetegedésekkel kapcsolatban, miután megírtuk: hiába szeretne valaki szűrővizsgálatokkal vigyázni egészségére, ha egyes esetekben akár heteket, hónapokat kell várni arra, hogy orvoshoz kerülhessen az ember. Ön minden szűrővizsgálatra elmegy?
A horvát autópálya-kezelő vállalatok átszervezésére irányuló reformtervezet keretén belül a Horvát Autópályák Vállalat (HAC) elbocsátja háromezer alkalmazottja több mint felét - írta a Vecernji List című horvát napilap pénteken.
Egy nemzetközi kutatócsoportnak elsőként sikerült bizonyítékot találnia rá, hogy 200 millió évvel ezelőtt egy hatalmas, húsevő dinoszaurusz állt a tápláléklánc csúcsán a mai Dél-Afrika területén.
A magyar gazdaság munkaerőpiaci tartalékai erősen fogynak, a belső utánpótlás a közigazgatásban dolgozókból, a közmunkások és a mikrovállalkozások köréből származhat, ahol szektoronkét 100-200 ezer fős tartalék rejlik - mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az MTI-nek pénteken Esztergomban, a megyei kereskedelmi és iparkamara (KE
Több mint száz ember között tört ki verekedés az észak-belgiumi Antwerpen utcáin péntek kora este – közölte a La Libre Belgique belga napilap rendőrségi forrásokra hivatkozva.
Néma felvonulással és a tragédia helyszínén rögtönzött rövid zenei műsorral emlékeztek meg barátok, hozzátartozók és túlélők pénteken Bukarestben a Colectiv-klubban történt, 65 ember halálát okozó tűzvész második évfordulójáról