Az Alpine igen szép múlttal rendelkezik a motorsport világában, így nem csoda, hogy a nemrég gyártásba került A110-ből is elkészítettek egy versenyváltozatot, amely kifejezetten a modell számára megalkotott versenysorozatban indul majd. Az A110 bevezető, Premiere Edition változatait egyébként nemrég kezdték el kiszállítani, és a versenyváltozatra sem kellett sokáig várnunk.
Évről évre csendesebb az őszi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány: ma már csupán az összes, a segédmotoros-kerékpárok nélkül számított, 4,7 millió gépjármű 32 százaléka rendelkezik év végi évfordulós szerződéssel. A személygépkocsik esetében még alacsonyabb az arány: kevesebb, mint 967 ezer jármű szerződése fordul az év végén – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége az adatokat…
Négy év múlva a világhálónak több mint 4,6 milliárd használója lesz a tavalyi 3,6 milliárddal szemben a Cisco előrejelzése szerint, a hálózatok minden korábbinál fontosabbak lesznek, miközben folyamatosan nő a terhelés az informatikai szakemberhiánnyal küzdő vállalatokon - mondta Dalos Ottó, a Cisco Magyarország ügyvezető igazgatója pénteken Budape
A rendszerváltás előtt a rendőrség autóflottájának krémjét LADA márkájú autók adták, amiket aztán a nyugati autók betörésével természetesen szépen lassan leselejteztek. Az orosz márka nemrég tért vissza hazánkba, és most az első „újkori” LADA rendőrautó szolgálatba állását ünneplik, ami az Érdi Rendőrkapitányság Törökbálinti Rendőrőrséhez kerül, ráadásul a helyiek adományainak köszönhetően.
A Citroën nagyot vállalt 2014-ben azzal, hogy korábbi tanulmányát szinte egy az egyben sorozatgyártásba küldte a C4 Cactus képében. Hazánkban ugyan nem lett túlságosan sikeres az autó, de európai mértékkel szép eladásokat produkált a különc négykerekű, a franciák azonban mégis úgy döntöttek, hogy a félidős frissítéssel az autó karakterét is átszabják kissé, ezzel a bohókás modellből egy jóval…
Észak-Korea állt a WannaCry zsarolóvírus mögött, ami néhány hónapja jelentős pusztítást okozott a világban és többek közt a brit közegészségügyi informatikai rendszert is megbénította - állítja a brit kormány. Úgy gondoljuk...
Békére intett Carles Puigdemont katalán elnök pénteken Barcelonában azután, hogy a regionális parlament megszavazta a Spanyolországtól független "Katalán Köztársaság" létrehozását, amire válaszul a spanyol parlament felsőháza a katalán parlament feloszlatása és előrehozott helyi parlamenti választások kiírása mellett döntött.
Egy év alatt csaknem a másfélszeresére nőtt a Mészáros Alapítvány ösztöndíjprogramjába jelentkezők száma – közölte lapunkkal az alapítvány. A havi 50 ezer forintra lényegében valamennyi, Felcsúton, Alcsútdobozon, Válon, Vértesacsán, Tabajdon vagy Kajászón élő felsőoktatási hallgató jogosult.
Gyurcsány Ferenc nem érdekelt egy új korszakban, azt a régi korszakot akarja visszaállítani, amiben "Orbán és Gyurcsány váltott műszakban fosztja ki az országot" - írta az LMP péntek délutáni közleményében, amely egy csütörtök esti televíziós vitára reagált.
Békére intett Carles Puigdemont katalán elnök pénteken Barcelonában azután, hogy a regionális parlament megszavazta a Spanyolországtól független "Katalán Köztársaság" létrehozását, amire válaszul a spanyol parlament felsőháza a katalán parlament feloszlatása és előrehozott helyi parlamenti választások kiírása mellett döntött.
Békére intett Carles Puigdemont katalán elnök pénteken Barcelonában azután, hogy a regionális parlament megszavazta a Spanyolországtól független "Katalán Köztársaság" létrehozását, amire válaszul a spanyol parlament felsőháza a katalán parlament feloszlatása és előrehozott helyi parlamenti választások kiírása mellett döntött.
A nap sztorija az amerikai technológiai szektor volt, ahol pár jó gyorsjelentés, mint az Amazon és az Alphabet nyomán közel egy éve nem látott mértékű emelkedést mutat a Nasdaq indexe. Európában is jó a hangulat, és egy időben úgy tűnt, hogy a BUX is tud még feljebb menni, de a nap végén hirtelen visszaesett. Új olajár-robbanás készül?
Itt a világ első robotja, amely állampolgárságot kapott! A Sophia névre hallgató humanoid gépezetet Szaúd-Arábiában készítették, és a a történelmi pillanat tiszteletére szervezett konferencián maga mondott köszönetet.
Érdekes megfigyelni, hogy egy-egy kategórián belül mennyire más értékrend szerint fejlesztenek a gyártók. Kiváltképp igaz lehet ez a kisautók szegmensére, ahol a divatmodellektől a kisebb kompromisszumokkal akár családi használatra is alkalmas autókig mindenféle típust megtalálhatunk, még ha mindegyikükben van is valami közös. Jó példa lehet erre két tesztautónk, az új Ford Fiesta és a szintén…
A rendőrség elfogta azokat a szélsőséges, antiszemita hazai drukkereket, akik a Lazio–Cagliari (3-0) olasz élvonalbeli labdarúgó-mérkőzésen Anne Frankot (†15) ábrázoló matricákkal ragasztották tele az Olimpiai Stadiont.
Az elmúlt 30 évben nem növekedett a Balti-tengerben lebegő mikroműanyagok, vagyis az öt milliméteresnél kisebb műanyagrészecskék koncentrációja, annak ellenére, hogy ugyanezen idő alatt világszerte jelentősen növekedett a műanyagtermelés - állapították meg kutatók.
Az elért eredmények azt igazolják, hogy az INA horvát olajipari vállalat folytatta sikeres működését a harmadik negyedévben, amikor 23 százalékkal több nettó bevételre tett szert a tavalyi év ugyanezen időszakához képest és elérte a 13,5 milliárd kunát (557 milliárd forint), a nettó nyereség pedig az 1,2 milliárd kunát (50 milliárd forint) tett ki,
A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) 3 064 000 saját részvényt vásárolt meg Horváth Lászlótól - írja a társaság a BÉT-re eljuttatott közleményében. A tranzakció tőzsdén kívül jött létre, egy részvényért...
Csillagközi üstökös tűnt fel a Naprendszerben! Vajon honnan jött és hová tart az október 18-án Hawaii felett megfigyelt Comet C/2017 U1 lajstromjelű üstökös? A váratlanul feltűnő égitest 34 alkalommal is megjelent távcsövükön, mielőtt végleg elveszítették volna.
Október 31-én, azaz jövő héten kedden lejár az előző félévben kiadott diákigazolvány-matrica, ezért a MÁV-Start arra figyelmezteti a diákokat, hogy időben gondoskodjanak diákigazolványuk érvényesítéséről.
Több mint 12,5 millió forintos kártérítést ítélt meg a Pécsi Ítélőtábla pénteken annak a nőnek, akinek a férjét 2000-ben ölte meg az asszony akkori élettársa, egy rendőrtisztként dolgozó férfi a Baranya megyei Vokányban.
A hétvégén vasárnap hajnalban állunk át a téli időszámításra, emiatt az órákat éjjel 3 órakor 2 órára kell átállítani. Ez némileg érinti a tömegközlekedési járatok menetrendjét is.
Megkezdte a lengyel LOT légitársaság a magyar személyzet felvételét a jövő májusban Budapestről New Yorkba és Chicagóba induló járatokra – mondta Adrian Kubicki, a társaság szóvivője pénteken Budapesten.
November 6-tól kezdődik a 3-as metró északi szakaszának felújítása. Bolla Tibor, a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: megoldott lesz a buszpótlás, de így is az eddigi utasok legfeljebb 60-70 százalékát tudják elszállítani.
Olaszország 2018-as, tervezett költségvetésében a strukturális kiigazítás elmarad az uniós elvárásoktól, és várhatóan alacsonyabb lesz az olasz kormány vállalásánál is az Európai Bizottság szerint, amely aggodalmát levélben ismertette Pier Carlo Padoan olasz pénzügyminiszterrel.