Európa új törésvonaláról, a német-magyar kapcsolatokról, a cseh választásokról valamint a magyar gazdasági sikerekről is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a Passauer Neue Presse című német lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában.
A Föld "természeti tőkéjének" felélésétől óvott a köztársasági elnök az Exportfejlesztési Világfórum (WEDF) szerdai budapesti megnyitóján tartott köszöntő beszédében.
A királyság 500 milliárd dolláros befektetéssel kíván létrehozni egy speciális üzleti zónát, melynek legfőbb célja, hogy csökkentsék az ország függőségét az olajbevételektől.
Egyre több áruházban indul a karácsonyi ünnepek előtti bevásárlási szezon, és idén további jelentős forgalombővülést várnak a kereskedők. A várakozások szerint tavaly decemberhez képest mintegy 3-4 százalékkal nő a boltokban eladott áruk mennyisége, a lakosság karácsonyi ajándékokra és az ünnepi asztalra szánt kiadásai pedig megközelíthetik a 200 m
A hedge fund menedzser, aki megjósolta a 2008-as válságot úgy véli, hatalmas hibát követ el Kína azzal, hogy nagyobb hatalmat ad Hszi Csin-pingnek, mint bármelyik másik vezetőnek az elmúlt évtizedekben. Ma még ünneplik Hszit a médiában...
Az amerikai adóhatóság nemrégiben kiadott egy tanulmányt, amely arra világít rá, hogy mely amerikai cégeknél a legnagyobb az adóelkerülés, tehát melyek azok a cégek, akik a legtöbb offshore pénzzel rendelkeznek. A tanulmányból...
Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, valamint Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke is teljesíthetőnek nevezte a 40 százalékos reálbéremelkedés elérését 2022-ig az M1...
Ki lepődik már meg manapság annak hallatán, ha egy ötlet híján maradt producer lesétál a filmtörténet kincsekkel teli kriptájába azt remélve, akad ott valami, amit újra életre hívhat? Persze mind elfelejti, hogy nemigen van annak jó vége, ha szórakozunk a "holtakkal".
Az FBI nyomozása révén kiderült, hogy az orosz nukleáris szektor vesztegetés és zsarolás révén próbált meg amerikai pozíciókat szerezni. A demokrata adminisztráció agyonhallgatta az ügyet - írja a Figyelő. Moszkva több millió dollárt...
A Miskolci Járásbíróság "felfegyverkezve elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt" indított büntetőeljárást egy körömi férfi ellen, aki rátámadt a gyámügyesre, aki a család hat gyermekének védelembe vételéről és családból kiemeléséről szóló gyámügyi határozatot akarta végrehajtani. A férfi a 70 centis macsétáját a gyámüg
Az FBI nyomozása révén kiderült, hogy az orosz nukleáris szektor vesztegetés és zsarolás révén próbált meg amerikai pozíciókat szerezni. A demokrata adminisztráció agyonhallgatta az ügyet - írja a Figyelő. Moszkva több millió dollárt...
Megérkezett a BMW X2, a bajorok apró SUV-ja a márkához hűen sportos, a kategória egyik legizgalmasabb modelljének ígérkezik. Érdekes vonalak és még nem látott megoldások jellemzik.
Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, valamint Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke is teljesíthetőnek nevezte a 40 százalékos reálbéremelkedés elérését 2022-ig az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli adásában.
Délnyugaton lesz a legtöbb napsütés, míg északkeleten a legtöbb felhő, de a nap folyamán átmenetileg északon és keleten is vékonyodik, szakadozik a felhőzet – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat
Kétszámjegyű, a 2017-es 15 százalékhoz hasonló mértékű béremelést szeretne a BKV két legnagyobb érdekképviselete, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ).
Trendforduló küszöbén a marketing. Újra a márkaépítés és a kivitelezők kora, az offline marketing eszközök reneszánsza jön. A csináld magad marketingnek leáldozott – jelentette ki Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő a Kisvállalati Marketing Expo-n tartott előadásában a múlt héten.
A Deutsche bank nyeresége több mint duplázódott az előző év azonos időszakához képest, ezzel megverte az elemzői várakozásokat is, a menedzsment szerint ez már a nagy költségcsökkentések eredménye. A Deutsche Bank eredménye 649...
II. János Pál pápa, Karol Jozef Wojtyla, korábbi krakkói hercegprímás sokaknak a katolikus egyház legjobban szeretett vezetője volt. Így nyilván érthető az a mérhetetlen gyűlölet, ami a hazai balliberális oldalról érte.
Egy szőnyeggel általában az a célunk, hogy otthonosabbá, kellemesebbé és harmonikusabbá varázsoljuk az életterünket, ezzel a szőnyeggel viszont még a gyanútlan vendégeinket is megviccelhetjük.
A Mavir becslése szerint évente országosan egy közepes méretű város éves fogyasztása takarítható meg az óraátállítással. Az óraátállítással, a bevezetése óta elért megtakarítás körülbelül 4 ezer gigawattórára tehető.
Megváltozik a McDonald's neve Kínában, legalábbis papíron - mondta el a cég szóvivője a Reutersnek. Erre azután kerül sor, hogy az amerikai gyorsétteremlánc eladta a kínai érdekeltségei nagy részét. A márkanév azért megmarad, az éttermeket...
Jóváhagyta az Európai Bizottság (EB) a Mol Nyrt. tiszaújvárosi petrolkémiai üzeméhez nyújtott 131 millió euró (mintegy 40 milliárd forint) állami beruházási támogatást, miután megállapította, hogy az megfelel az uniós szabályoknak.