2017. október 26. csütörtök

okt. 26
18:09
Újabb információk a Quaestor felszámolójától (Infostart)
Az ügyfélvagyon kiadása év végéig intézhető vidéki helyszíneken.
okt. 26
18:09
Beelőzzük Európát: nagy tervei vannak a kormánynak a bankokkal (Privátbankár)
Hamarosan startol az új uniós direktíva, így a többi uniós tagállam mellett a magyar kormány is gőzerővel dolgozik a PSD2 életbe léptetésén, és az ehhez szükséges feltételek megteremtésén. Ahogy azonban az lenni szokott, most sem akarják megvárni a januári határidőt, így akár hamarabb is életbe léphet az új banktörvény. A Privátbankár konferenciájá
okt. 26
18:12
Tillerson szerint Aszadnak befellegzett (ATV)
Az Egyesült Államok nem lát jövőt Szíriában Bassár el-Aszad kormánya számára, és úgy látja, hogy az Aszad család uralma már a végéhez közeledik - jelentette ki Rex Tillerson amerikai külügyminiszter csütörtökön Genfben.
okt. 26
18:12
Az amerikai külügyminiszter szerint Aszadnak nincs jövője Szíriában (444.hu)
Tillerson szerint az Aszad-család uralma a végéhez közeledik, a kérdés már csak az, hogy ez hogyan fog végbemenni.
okt. 26
18:15
Búcsút mondhatunk a nyári időszámításnak (Infostart)
Finnország a nyári időszámítás eltörlését szeretné elérni az EU-nál.
okt. 26
18:15
Horvátországban újratárgyalják a frankhitelesek ügyét (ProfitLine)
Újratárgyalják a frankhitelesek ügyét Horvátországban, miután a legfelsőbb bíróság helyben hagyta az adósok érdekvédelmi szervezetének felülvizsgálati kérelmét és hatályon kívül helyezte a kereskedelmi bíróság másodfokú ítéletét arról, hogy a deviza alapú hitelek jogszerűsége nem vitatható - közölte az egyesület képviselője csütörtöki sajtótájékozt
okt. 26
18:18
Egy órás csúszással indít Lázár (Portfolio)
A korábban hirdetett 17 óra helyett 18 óra után indult a mai Kormányinfó Lázár Jánossal és Kovács Zoltánnal.Nagy bérfejlesztés indul az egészségügyben 2017.10.26 18:18November 1-jén nagy bérfejlesztés indul az egészségügyben, ennek...
okt. 26
18:18
A katalán elnök nem ír ki előrehozott választásokat (444.hu)
Pedig a spanyol sajtó biztosra vette, hogy ez lesz. Puigdemont azt mondja, nem kapta meg a szükséges garanciákat Madridtól.
okt. 26
18:18
„Viszlát, kétharmad” – átszavazásokon múlhat a Fidesz abszolút többsége (HírTV)
Átszavazásokon múlhat a Fidesz abszolút többsége.
okt. 26
18:20
Fontos határidő közeleg a Quaestor ügyfeleinek (Portfolio)
Azok a Quaestor-ügyfelek, akik a vagyonkiadás kapcsán még nem rendelkeztek, az ügyfélvagyon kiadással összefüggő ügyintézési lehetőséget 2017. december 31-ig tudják igénybe venni a vidéki helyszíneken. Ezt követően az ügyfélvagyon...
okt. 26
18:21
Van megoldás a munkaerőhiányra (Menedzsment Fórum)
A legfrissebb adatok szerint 4,1 százalékra mérséklődött a munkanélküliségi ráta és a foglalkoztatási mutatók is javultak. Kedvező a közfoglalkoztatottak számának csökkenése, de szükség lenne képzési programokra a munkaerőhiány kezelésére.
okt. 26
18:21
Rajtakapták, hogy hatéves kislányt erőszakol - helyben halálra kövezte a dühös tömeg (Blikk)
Egy hatéves kislány megerőszakolásával vádoltak meg egy férfit, miután rajtakapták a kicsivel.
okt. 26
18:21
Magyarország az élvonalba került - nem is tudja, milyen erős papír lapul a farzsebében (Blikk)
A világ legerősebb útlevelinek rangsorolásában ugyan idén már nem európai ország az első, de kis hazánk így is előkelő helyen szerepel a listán.
okt. 26
18:21
Elképesztő húzásra készül az FC Barcelona (Blikk)
A szurkolók biztosan csalódottak lesznek.
okt. 26
18:21
Nem ír ki előrehozott választásokat a katalán elnök (Gondola)
Nem ír ki előrehozott helyi parlamenti választásokat Katalóniában Carles Puigdemont katalán elnök
okt. 26
18:23
Quaestor: Az ügyfélvagyon kiadása év végéig intézhető vidéken (Menedzsment Fórum)
A Quaestor Értékpapír Zrt. (Quaestor) ügyfelei, akik még nem rendelkeztek a vagyonkiadással összefüggésben kiadható pénzeszközeik átutalásáról, illetve pénzügyi eszközeik transzferálásáról, már csak 2017. december 31-ig intézhetik ügyüket vidéki helyszíneken, ezt követően az ügyfélvagyon kiadására már csak személyesen a Quaestor budapesti irodáján
okt. 26
18:23
396 nap után tér vissza az amerikai gólkirály a magyar válogatottba (Blikk)
Bernd Storcknál (54) több mint egy évig nem szerepelt Nikolics Nemanja (29) a magyar labdarúgó-válogatottban, az ideiglenesen megbízott szövetségi kapitány Szélesi Zoltánnál (35) azonban visszatér a Chicago Fire légiósa.
okt. 26
18:23
Szemben az árral… (Gondola)
Mik a kerékpáros fejlesztési prioritások az elkövetkező években? Veszélyben vannak-e katonáink Irakban?
okt. 26
18:24
Katalónia - Nem ír ki előrehozott választásokat az elnök (Alternatív Energia)
Carles Puigdemont hangsúlyozta, hogy nem fogadja el a 155-ös cikk intézkedéseit.
okt. 26
18:26
Ennyit a cukiságról: romaellenes maradt a Jobbik (Alternatív Energia)
okt. 26
18:27
Bódi Sylvi az anyaságon gondolkodik (Blikk)
Bódy Szilvi nem tudta titkolni anyai ösztöneit, amikor unokahúgaról, Csipiről beszélt.
okt. 26
18:30
Egy órás csúszással indít Lázár (Portfolio)
A korábban hirdetett 17 óra helyett 18 óra után indult a mai Kormányinfó Lázár Jánossal és Kovács Zoltánnal.Jön az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér 2017.10.26 18:21November 1-től létrejön az elektronikus egészségügyi...
okt. 26
18:32
Eltörölnék a nyári időszámítást a finnek (Portfolio)
A finn kormánynak aktívan fel kell lépnie az Európai Uniónál a nyári időszámítás irányelvének eltörlése érdekében - közölte a helsinki parlament illetékes bizottsága. A szállítási és közlekedési bizottság azután nyújtotta...
okt. 26
18:33
Soros György befolyásáról tájékozódik a kormány (Infostart)
Soros Györgynek nagyobb hálózata van Brüsszelben, mint a magyar államnak, és a magyar kormány információi szerint számos alkalommal használták föl ezeket a szervezeteket az európai döntések befolyásolására - mondta Lázár János csütörtök délután, a kormányülés szünetében.
okt. 26
18:33
Tíz éven belül megduplázható a magyar agrárexport (ProfitLine)
Megduplázható a magyar agrárexport tíz éven belül, így elérheti a 15-16 milliárd eurót - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten egy szakmai tanácskozáson.
okt. 26
18:33
Kiderült, magyar kapitány lesz-e a legendás tréner (Sport365)
Eldőlt, ő váltja-e a válogatott élén a német Bernd Storckot.
okt. 26
18:36
Egy órás csúszással indít Lázár (Portfolio)
A korábban hirdetett 17 óra helyett 18 óra után indult a mai Kormányinfó Lázár Jánossal és Kovács Zoltánnal.Még nem tudni, munkaszüneti nap lesz-e december 24. 2017.10.26 18:56Legközelebb november 15-én lesz újra kormányülés - mondta...
okt. 26
18:36
Gyurcsány defektet kapott (ATV)
"Nem csak kormányt kell cserélni, hanem olykor kereket is. Előbbi jövőre lesz, utóbbi nem tűrt halasztást" - írta Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán.
okt. 26
18:36
Ennyire hazug, aljas közleményt még a Fidesztől sem láttunk (Hírklikk)
Hidvéghi Balázs kiemelte: az Európába érkező migránsok nőkkel szembeni tiszteletlen és agresszív viselkedését tanúsítják a 2015 szilveszterén Kölnben történtek és több másik bűncselekmény. Azt írta: "ahol a migránsok megjelennek, ott ugrásszerűen megnő a nők elleni szexuális erőszak". Szerinte az Európai Parlamentnek a nap folyamán elfogadott állás
okt. 26
18:39
Gyorshír a kormányinfóról: Soros leleplezésére indul harcba a kormány! (Menedzsment Fórum)
A belügyminiszternek kell jelentést készítenie az állítólagos hálózat működéséről.
okt. 26
18:39
Az áruszállítás végletei – Volkswagen Crafter 2.0 TDI 4MOTION (2017) teszt (Auto Pult)
A Volkswagen Crafter új generációja erőteljesen nyit a jövő felé: felülre szerelt tolatókamerájával segíti az utánfutóval történő tolatást, ha akadályba ütköznénk, magától lefékez, sőt, bizonyos fokig a kormányzás feladatát is átveszi tőlünk. Az összkerékhajtású, mindennel felszerelt tesztautó persze csak az egyik véglet. De mi a másik?
okt. 26
18:48
Lázár: 100 ezer forintos egészségügyi béremelés jön (ATV)
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő 102. Kormányinfóját tartja. Az eseményt élőben közvetítjük.
okt. 26
18:54
480 euró lesz a minimálbér Szlovákiában (444.hu)
Robert Fico 10 százalékos emelést jelentett be.
okt. 26
18:57
56 milliárdot kapnak a kórházak adósságrendezésre (Menedzsment Fórum)
Szeptember végéig közel 40 milliárdot halmoztak fel az egészségügyi intézmények.
okt. 26
18:57
Életfogytiglant is kaphatnak a köveket dobáló tinik (Blikk)
Életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphat az az öt tini, akik egy felüljáróról több mint húsz követ dobtak le az autópályán haladó járművekre.
okt. 26
18:57
Íme a bizonyíték, hogy Gyurcsánynak nem volt ki mind a négy kereke (Blikk)
Kiskunhalas - Gyurcsány Ferenc nem várt problémába ütközött országjárása közepette: defektet kapott autója, a bajt pedig saját magának kellett orvosolnia.
okt. 26
18:57
Visszatér az NB I-be a korábbi kétszeres gólkirály (Blikk)
A labdarúgó NB I-ben újonc Balmaz Kamilla Gyógyfürdő csapatához igazolt Adamo Coulibaly, aki korábban kétszer is gólkirály volt a magyar élvonalban.
okt. 26
18:57
Kormányinfó szokatlan időpontban, bérígéretekkel (Spa Trend Online)
Izgalmas epizód, amikor a miniszter arról beszél, hogy egy illető miként vásárolt meg újságírókat, illetve médiafelületeket.
okt. 26
18:57
Magnézium és PCOS - Bizony van összefüggés (WebBeteg)
A magnézium a szervezet számára az egyik legfontosabb ásványi anyag, de a PCOS-es nőknél 19-szer nagyobb a valószínűsége a magnéziumhiánynak, mint a betegségben nem szenvedők körében.
okt. 26
18:59
Kaparjon a Blikk Advent ajándékaiért (Blikk)
Hétfőtől indul a nagy karácsonyi ajándékvadászat!
okt. 26
19:00
A magyar nép a Facebook-függés királya Európában (Blikk)
Az Európai Unió országai közül Magyarországon a legnagyobb azon internetezők aránya, akik különféle közösségi oldalakat használnak - ez derül ki az Eurostat friss adataiból.
okt. 26
19:00
Fontos tudnivalók Quaestor-ügyfeleknek (Adózóna)
A Quaestor Értékpapír Zrt. (Quaestor) ügyfelei, akik még nem rendelkeztek a vagyonkiadással összefüggésben kiadható pénzeszközeik átutalásáról, illetve pénzügyi eszközeik transzferálásáról, már csak 2017. december 31-éig intézhetik ügyüket vidéki helyszíneken, ezt követően az ügyfélvagyon kiadására már csak személyesen a Quaestor budapesti irodáján lesz lehetőség – közölte a Pénzügyi Stabilitási…
okt. 26
19:00
Szankciós törvényjavaslatot szavazott meg az amerikai képviselőház Irán ellen (ATV)
Az amerikai képviselőház szankciós törvényjavaslatot szavazott meg csütörtökön Irán ellen ballisztikusrakéta-programja miatt.
okt. 26
19:00
Norvégabb nem is lehetne ez a skandináv faház (Player)
A hagyományos észak-norvég Nordlandshus kreatív újragondolása.
okt. 26
19:03
Lázár János Marton László állami kitüntetéseiről is nyilatkozott (Infostart)
A kormány semmilyen esetben nem foglalkozik állami kitüntetések visszavonásával - ezt Lázár János válaszolta arra a kérdésre, hogy tervezi-e a kormány Marton László állami kitüntetéseinek felülvizsgálatát.
okt. 26
19:03
Halloween-programok a Fővárosi Állatkertben (ProfitLine)
Az őszi iskolai szünetben és a hozzá kapcsolódó hétvégéken változatos Halloween-programokkal várja a látogatókat a Fővárosi Állat- és Növénykert, amelyet ebben az időszakban a 14 éven aluli gyermekek ingyenesen látogathatnak.
okt. 26
19:06
Egy órás csúszással indít Lázár (Portfolio)
A korábban hirdetett 17 óra helyett 18 óra után indult a mai Kormányinfó Lázár Jánossal és Kovács Zoltánnal.Véget ért a Kormányinfó 2017.10.26 19:16Véget ért a szokatlan időpontban és szokatlan rövidséggel tartott 102. Kormányinfó.Még...
okt. 26
19:06
F1: ez a bombanő Lewis Hamilton új barátnője? - kép (Sport365)
Sajtóhírek szerint a vb-címre hajtó Lewis Hamilton Amanda Cerny-vel alkot egy párt. A fiatalokat legutóbb az Amerikai Nagydíjon kapták lencsevégre, el is kezdődött a találgatás, hogy mi van közöttük.
okt. 26
19:12
Dúró Dóra: Felőlem akár Terry Black is szavazhat ránk (Grill Receptek)
A jobbikos képviselő igyekszik megmagyarázni, miért mondta, hogy örülne, ha melegek is pártjára szavaznának.
okt. 26
19:12
Ne felejtse otthon az esőkabátot pénteken! (Háziállat)
A hét utolsó munkanapján 13 és 19 fok között alakul a napközbeni legmagasabb hőmérséklet.

Keresés