Romániában szalonképessé vált a magyarellenesség és általában a kisebbségellenesség - véli Horváth István szociológus, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatója
2007. július végén nem sokan gondolták volna, hogy az OTP másfél év alatt elveszíti az értékének közel 90 százalékát, és több mint egy évtizednek kell eltelnie, hogy újra 11 000 forint közelébe emelkedjen az árfolyam. Pedig ez történt....
Londoni pénzügyi elemzők szerint a közép- és kelet-európai EU-gazdaságokban reflációs - vagyis inflációélénkítő - folyamat van kibontakozóban, ám e folyamat a térségi országok zömében lassú, és ezért a jegybankok várhatóan nem sietik el a monetáris politika szigorítását.
Hatalmas összeggel, 2,5 milliárd euróval tartoznak a görög fogyasztók a DEI állami áramszolgáltatónak - közölte a vállalat közlésére hivatkozva a Kathimerini című görög lap.
Németországban a gazdasági élet irányítói töretlen bizalommal tekintenek a jövőbe és szinte egybehangzóan úgy vélik, hogy a négypárti koalíció megalakulását követően is biztosítva lesznek a további fellendülés feltételei.
A környezetszennyezés – a koszos levegőtől a szennyezett vízig – több embert öl meg a világon, mint a háborúk, a dohányzás, az éhezés vagy a természeti katasztrófák. Többet, mint az AIDS, a tuberkulózis és a malária együtt.
A Deutsche Bank beleegyezett az amerikai hatóságok által kiszabott 220 millió dolláros büntetés kifizetésébe. A vád szerint a pénzintézet manipulálta a Libort és más referenciakamatokat, ezzel megkárosítva egyes országok kormányait...
A 22-szeres válogatott brazil kapus, Jefferson edzésre sietett, amikor fegyveres rablók támadtak rá. Az esetet biztonsági kamerák rögzítették, szerencsére a dél-amerikai hálóőr nem sérült meg.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma publikált határozatában hatmillió forintra bírságolta a Mátra Takarékszövetkezetet. A Hitelintézetnek az MNB kötelezése alapján jövő év február végéig orvosolnia kell az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértéseket.
– Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a kormány a Munkástanácsok Országos Szövetségével, a megállapodás várhatóan az év végén lép életbe – jelentette be tegnap Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott.
A szmogriadó idején használható dízelüzemű gépjárművek körének korlátozásával most már érezhetően kevesebb autót lehet riasztás idején Budapest utcáin látni – vélekedett Az Autó című autós lap szaklap főszerkesztő-helyettese. Karner Miklós az InfoRádiónak kiemelte, hogy a nyugat-európai országokban is megfigyelhető tendencia, hogy egyre erősebben k
Az energiahatékonysági szektor vállalkozásai az eluralkodott kapacitáshiány ellenére is bizakodóan ítélik meg helyzetüket, derül ki a Magyar Energiahatékonysági Intézet friss felméréséből.
Aki akár egyszer is látta a ma már kult-filmnek számító Mátrixot, az garantáltan emlékszik a képernyőn lefelé zuhanó különböző zöld karakterek és számok látszólag végtelen soraira.
Három hónap után ismét összeült a NATO-Oroszország Tanács csütörtökön Brüsszelben, a felek elsősorban az ukrajnai és az afganisztáni helyzetről egyeztettek - közölte Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szövetség főtitkára, kiemelve, hogy nem könnyű, de rendkívül fontos a párbeszéd Moszkvával
Mivel a világ számos országa küzd rendkívül súlyos demográfiai problémákkal, így nem csoda, hogy az e kérdéssel foglalkozó tudósok megpróbálják kideríteni, vajon mely tényezőktől függ, hogy egy-egy családban hány gyermek születik. És bár ezzel kapcsolatban az idők során a szakemberek sok mindent kiderítettek, osztrák kutatóknak most olyasmire siker
Az Aston Martin nemrég mutatta be a DB11 kabrió verzióját, ám nem az volt az utolsó idei újdonsága az angoloknak, ugyanis a tavaly nagy megújulásba kezdő gyártó novemberben bemutatja a következő generációs Vantage-t is. Korábban már megosztottak velünk néhány hivatalos fotót a gyáriak, amelyeken egy alaposan álcázott prototípust láthattunk, most pedig egy kedvcsináló képpel készültek nekünk.
Konkrét bizonyítékok állnak rendelkezésre arról, hogy Brüsszel a "Soros-hálózat" fogságába került - jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten
A Ford több tényező együttes hatására sokkal erősebb negyedéves beszámolót tett közzé, mint amire az elemzők számítottak, emelkedik a cég részvényeinek árfolyama. A Ford közzétette harmadik negyedéves eredményét, amelyben...
Ukrajna azon állítása, amely szerint az ukrán oktatási törvény nem jelent fenyegetést a nyugati szomszédjaihoz kötődő kisebbségekre nézve, azt bizonyítja, hogy a jogszabály az orosz nyelv ellen irányul - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő csütörtökön Moszkvában.
Az őszi szünetre való tekintettel meghosszabbítják a diákbérletek érvényességét egy nappal, írja közleményében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Az őszi szünetre való tekintettel meghosszabbítják a diákbérletek érvényességét...
Mintegy tízezer oldal teljesen, illetve harmincezer oldal részben ismeretlen irat válhat mától kutathatóvá az Egyesült Államokban a John F. Kennedy meggyilkolásával kapcsolatos dokumentumok közül, ha Donald Trump az utolsó pillanatban nem változtat álláspontján, és nem tartja fenn a titkosítást. Az utolsó iratcsomag szakértők szerint nem tartalmaz
Egyre csak szélesedik a kozmetikai cégek által előállított termékek palettája, és egyre több pénzt költenek fejlesztésre, kutatásra. Sajnos még így sem vagyunk teljesen biztonságban, mivel a tartósításra, az illat- és színfokozásra használt anyagokra sokan lehetnek allergiások.
Kétnapos irodalomtudományi konferenciát tartanak csütörtöktől Esterházy Péter író emlékére a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A "Nincs vége. Ez a befejezés." című konferencia előadásai a tavaly elhunyt szerző életművének belső tagolódását, magyar és nemzetközi kontextusát és irodalomtörténeti összefüggéseit vizsgálják.
Nem változtatna a Ház a kéményseprésről már elfogadott azon szabályon, amely megszüntetné a kéményellenőrzések kötelező megrendelését a családi házban élők számára