Szerda estig eleinte a nyugatról benyúló anticiklon, majd egy tőlünk északra elvonuló érintőleges melegfront alakítja a Kárpát-medence időjárását. A hétvégén pedig akár már havazhat is.
Összesen tíz kilogramm kábítószergyanús anyagot, közte marihuánát találtak egy török és egy magyar férfinál rendőrségi rajtaütés, valamint házkutatás során hétfőn - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság kedden az MTI-vel.
Ha az Országgyűlés megszavazza, jövőre hatályba lépnek az ügyfélbarát adóeljárás alapjait lefektető törvények, és egyszerűbb, könnyebb és még inkább ügyfélbarát lesz az adózás - közölte az NGM.
A 2017/2018-as influenzaszezonban 1,3 millió ingyenes oltóanyag áll rendelkezésre a háziorvosi rendelőkben, a vakcinák mindenhova megérkeztek – közölte Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár. A térítésmentes oltásra többek között a hatvan év felettiek, a három év alattiak, az asztmások, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők, a
Vegyesen zártak az irányadó indexek a nyugat-európai tőzsdéken kedden. A befektetők a legfrissebb vállalati gyorsjelentések mellett a spanyolországi alkotmányos válságra összpontosították figyelmüket.
Magyarországon jelenleg tilos a GMO, azaz a génmódosított növények felhasználása és termesztése. Ezért is fontos különbséget tenni a génmódosítás és génszerkesztés között - mondta az InfoRádió Szigma - A holnap világa című magazinműsorában Dudits Dénes agrármérnök, növénygenetikus.
A Magyar Posta, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felkészült a karácsony előtti nagyobb csomagforgalomra és vámügyintézésre, az online vásárlók figyelmét pedig felhívják a földrajzi elhelyezkedéstől függő, eltérő szállítási időkre és vámszabályokra.
Az iskolakezdés nagymértékben terheli le a magyar háztartások költségvetését. Ráadásul a hagyományos tanszerek mellett már a különböző elektronikai cikkekre való beruházást sem lehet elhagyni. Ez pedig további súlyt ró a családok...
Kocsis Máté maradt a Fidesz budapesti választmányának elnöke, miután a keddi tisztújításon egyhangúlag támogatta a párt fővárosi szervezete. A budapesti Fidesz újraválasztotta az elnökség tagjait is: Hassay Zsófia, Rónaszékiné Keresztes Mónika, Bácskai János, Fónagy János, Kucsák László és Láng Zsolt megbízatása is 2 évre szól. (MTI)
„Aradszky Lacival nemcsak együtt dolgoztunk, ő igazi családtag volt. Neki engedték meg először a szüleim, hogy kivegyen a rácsos ágyból” – beszélgetés Szenes Andreával.
Sokkolta az autósvilágot a Mercedes Project One megjelenése, a módosított Forma-1 technikára épülő szuperautó viszont ellenfelet is kaphat, méghozzá a BMW-től
Benyújtotta a nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlésnek az adózás rendjéről, valamint az adóigazgatási rendtartásról szóló törvényjavaslatokat. A szaktárca szerint, ha az Országgyűlés megszavazza az új törvényeket, egyszerűbb, könnyebb és még inkább ügyfélbarát lesz az adózás.
A Kúria jogerős végzésével hitelesítette azt a népszavazási kérdést, amely azt célozta, hogy rendszeresen vessék össze a vagyonnyilatkozatokban szereplő adatok helytállóságát a hatósági nyilvántartásokkal - derül ki a bíróság...
Max Verstappen azt mondja, nem akart senkit megsérteni akkor, amikor a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) versenybíróját, Garry Connellyt „idiótának”, majd „mongolnak” nevezte. Tovább »
Az amerikai elnök Mitch McConnell republikánus szenátorral épp egy republikánus ebédre tartott, amikor egy tüntető „Trump is treason!” felkiáltással, néhány kis orosz zászlóval megdobta őket. A rendőrség azonnal letartóztatta Ryan Claytont, aki a Trump megbuktatásáért küzdő Americans Take Action nevű csoport tagja. (Axios)
A francia bajnokságban a PSG döntetlent játszott a Marseille otthonában. A meccsen kiállították Neymart, akit a hazai drukkerek úgy próbálták meg kihozni a sodrából, hogy ételt és italt vágtak hozzá.
A történelmi tapasztalat arra kötelez bennünket, hogy „Magyarország soha többet nem eshet el”, nem eshet el az iszlám hódítás által, és nem engedhetjük meg, hogy „belülről foglalják el Magyarországot”.
Németország legtekintélyesebb politikusai között számon tartott Wolfgang Schauble lett a szövetségi törvényhozás alsóházának elnöke a keddi alakuló ülésen.
Ha az Országgyűlés megszavazza, jövőre hatályba lépnek az ügyfélbarát adóeljárás alapjait lefektető törvények, és egyszerűbb, könnyebb és még inkább ügyfélbarát lesz az adózás – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel kedden.
Az idei szezon NBI-es újonca a balmazújvárosi fociklub, mely Tiba Istvánhoz köthető. A fideszes képviselő most egy adócsökkentő törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek.
Donald Trump amerikai elnök és Mitch McConnell republikánus szenátor épp ebédre tartott, mikor egy tüntető „Trump is treason!”, azaz „Trump egy árulás” felkiáltással, néhány kis orosz zászlóval megdobta őket.
Élesen bírálta labdarúgói teljesítményét Thomas Doll, miután a Ferencváros 1-0-ra kikapott a Kisvárdától, ezzel címvédőként a legjobb 32 közé sem jutott be a Magyar Kupában.
A cukorbetegség gyógyíthatatlan kór, amely kezelés hiányában súlyos következményekhez vezethet. Kezelni lehet, s annak ellenére, hogy mindennapos, szigorú odafigyelést igényel, együtt élni sem lehetetlen vele. Tamási Balázs 20 éve cukorbeteg, három éve pedig inzulinpumpával él, mégis azt mondja, nem kell kétségbeesni, ha az orvos cukorbetegséget di