2017. október 24. kedd

okt. 24
15:33
Az ország, ahol évi 250 millió euró értékű áramot lopnak el (Adózóna)
Hatalmas összeggel, 2,5 milliárd euróval tartoznak a görög fogyasztók a DEI állami áramszolgáltatónak – adta hírül a vállalat közlésére hivatkozva a Kathimerini című görög lap.
okt. 24
15:33
Képzőművészeti pályázatot írt ki a Diákhitel Központ (ProfitLine)
Festészeti, grafikai és fotóművészeti pályázatot írt ki a Diákhitel Központ Zrt. magyarországi közép- és felsőfokú tanintézmények hallgatói számára a technológia mindennapi életünkre tett hatásainak ábrázolására.
okt. 24
15:33
A posta készen áll, jöhet a karácsony (ATV)
A Magyar Posta, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felkészült a karácsony előtti nagyobb csomagforgalomra és vámügyintézésre, az online vásárlók figyelmét pedig felhívják a földrajzi elhelyezkedéstől függő, eltérő szállítási időkre és vámszabályokra.
okt. 24
15:36
Wolfgang Schäublét választották a német Bundestag elnökének (ATV)
Megválasztotta elnökének Wolfgang Schäuble eddigi pénzügyminisztert keddi alakuló ülésén a német törvényhozás alsóháza, a Bundestag.
okt. 24
15:36
NGM: a jövő évi büdzsé nagyobb mozgásteret nyújt az önkormányzatoknak (hirado.hu)
Magyarország jövő évi költségvetése megnyugtatóan biztosítja, hogy az önkormányzatok emelkedő színvonalon tudják ellátni feladatukat.
okt. 24
15:36
Illés Fanni: Életem két cicussal (Glamour)
Napjaim két cirmossal
okt. 24
15:38
Egyre nagyobb szükség van az 55 év feletti dolgozókra (hirado.hu)
Ez az elmúlt években tapasztalt tendencia adta a most zárult, Egészséges munkahelyet minden életkorban című kétéves kampány létjogosultságát, amelyet az Európai Munkavédelmi Ügynökség koordinált.
okt. 24
15:39
Matolcsyék készek a további lazításra (Menedzsment Fórum)
A monetáris tanács kész a monetáris kondíciók további lazítására, és ezzel összhangban vizsgálja az alkalmazandó nem hagyományos eszközöket - olvasható a monetáris tanács közleményében, amely a kamatdöntő ülést követően jelent meg a Magyar Nemzeti Bank honlapján.
okt. 24
15:39
Így szavazott Dzsudzsák és Storck a FIFA-gálán (Blikk)
Dzsudzsák Balázs és Bernd Storck is kissé meglepően voksolt a FIFA-gálán.
okt. 24
15:39
Rákkutatók állítják: rém egyszerűen csökkenthető a vastagbéltumor kockázata (Blikk)
A vastagbél- és végbélrák Magyarországon a második, az Egyesült Államokban a harmadik leggyakoribb daganatos betegség. És bár az USA-ban naponta 371 új esetet diagnosztizálnak, szakemberek véleménye szerint az újonnan jelentkező betegek száma éves szinten közel 50 százalékkal lehetne alacsonyabb, ha az emberek tartanák magukat a témával foglalkozó
okt. 24
15:39
Ilyen a világ legdrágább videojáték kontrollere (videó) (Auto Pult)
Egy autós videojáték a vezetés szerelmesi számára is kellemes perceket tud szerezni – főleg, ha egy szimulátorról van szó –, de amennyiben lehetne választani, azért mindenki inkább a valóságra szavazna. Kivéve egy POG becenévre hallgató fiatalembert, aki az autózásnak és a játékoknak egyaránt megszállottja, és bár áll a garázsában egy Lamborghini Aventador, ő azt inkább távirányítónak használja a…
okt. 24
15:39
Egyre drágábbak az okostelefonok (vg.hu)
A harmadik negyedévben rekordmagasságba emelkedett az okostelefonok átlagára, mert a nagy gyártók egyre drágább luxusmodellekkel jelennek meg a piacon – áll a GfK piackutató intézet kedden közzétett felmérésében.
okt. 24
15:41
A posta és a NAV is felkészült az év végi őrületre (Menedzsment Fórum)
A Magyar Posta, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felkészült a karácsony előtti nagyobb csomagforgalomra és vámügyintézésre, az online vásárlók figyelmét pedig felhívják a földrajzi elhelyezkedéstől függő, eltérő szállítási időkre és vámszabályokra.
okt. 24
15:41
Felkészült a posta és a NAV a karácsonyi csomagokra (vg.hu)
A Magyar Posta, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felkészült a karácsony előtti nagyobb csomagforgalomra és vámügyintézésre, az online vásárlók figyelmét pedig felhívják a földrajzi elhelyezkedéstől függő, eltérő szállítási időkre és vámszabályokra.
okt. 24
15:42
Gulyás Mártonék választási nagygyűlést szerveznek (Háziállat)
Minden pártra és szervezetre számítanak.
okt. 24
15:42
A középvállalatoknál nőnek leginkább a bérek (AQUA)
Mind a fizikai, mind a szellemi munkakörökben dolgozók keresete megugrott augusztusban a múlt évhez képest a versenyszférában. A legnagyobb, átlagosan 50 ezer forintos fizetésemelkedést a középvállalkozásoknál mérték.
okt. 24
15:42
Rotterdam, vibráló úti cél minden időben (Femcafe)
Pezseg és tele van energiával, lenyűgöző ősszel és télen is.
okt. 24
15:45
Mindenre felkészültek: luxusvillában bújtatnák a katalán államfőt (Privátbankár)
Már elő is készültek a katalán vezetőség kimentésére, ha elfogatóparancsot adnának ki ellenük.
okt. 24
15:45
Küzdenek a tűzoltók a viharos szél okozta károkkal (Infostart)
Sok munkát ad a tűzoltóknak a viharos erejű szél a Dunántúl és Kelet-Magyarország egyes részein.
okt. 24
15:45
Megválasztották Wolfgang Schäublét a német Bundestag elnökének (Portfolio)
Megválasztotta elnökének Wolfgang Schäuble eddigi pénzügyminisztert keddi alakuló ülésén a német törvényhozás alsóháza, a Bundestag. Az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) képviselőjét 71 százalékos...
okt. 24
15:48
Könnyfakasztó, ami Tóth Vera nagymamájával történt (Blikk)
Vera nagyon bánja, hogy nem lehetett vele.
okt. 24
15:48
Meg akarta ölni az ügyészt - Itt a szakvélemény (Alternatív Energia)
okt. 24
15:48
Jó számokat hoz a gyorsjelentési szezon (TőzsdeFórum)
Erős negyedévet tudhat maga mögött a Novartis, az UniCredit és a Fiat is.
okt. 24
15:48
Bohóctempó (Háziállat)
Az eltökélt forradalmárok nem adják fel, a zord októberi időjárás ugyan még megállította őket, de Gulyás Márton máris bejelentette: november 18-ra közös választási nagygyűlést szervez, amelyre várja az ellenzéki pártokat is. A lánglelkű aktivista nem győzte hangsúlyozni Kálmán Olga műsorában, hogy ez nem az „esőnap”, egyébként is tervben volt a nov
okt. 24
15:48
Kiverte a rendőr fogát, hatszázezret fizethet István (ATV)
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia egy Máltán élő magyar férfinak: átszámítva 1,8 millió forintot kell fizetnie, mert megütött egy rendőrt.
okt. 24
15:48
Csak Mexikó után enyhülhet a szigor a Force Indiánál (m4sport.hu)
Amíg nincs meg a negyedik hely, életben marad az „előzési tilalom”
okt. 24
15:54
Csodát tesz a gyomorral ez a vitamin, mégis kevesen ismerik (Femcafe)
Te tudtad, hogy ilyen egészséges?
okt. 24
15:57
Őrültség? Egy öttagú holland család mindenét feltette a bitcoinra (Menedzsment Fórum)
Didi Taihuttu és felesége, valamint három gyermekük feltették mindenüket a bitcoinra: ház, autók, minden vagyonukat a kriptopénzre költötték, és beköltöztek egy kempingbe.
okt. 24
15:57
Óriási büntetés fenyegeti az autósokat (Infostart)
Rengeteg bírságot kiszabhatnának a rendőrök, ha a türelmetlen, a leállósávon előzgető autósokat is büntetnék.
okt. 24
15:57
Vonatbaleset Tapolcánál - beszorult a roncsba az autós (Blikk)
Vonat és személyautó ütközött Tapolcánál kedd délután, az észak-balatoni vasútvonalon késések várhatók.
okt. 24
15:57
Új szerkesztővel bővül a 24.hu csapata (Kreatív Online)
A Zoom.hu főszerkesztő-helyettese érkezik a portálhoz.
okt. 24
15:57
A holdbéli mutánsok földi kalandjai - Marvel’s Inhumans (Blikk)
Újabb fantasztikus csapat indul a képernyő meghódítására. A Marvel’s Inhumans – Embertelenek a holdbéli mutáns királyi família családi belviszályáról szól, ami egyre nagyobb méreteket ölt, és kihatással lesz a földlakókra is. A sorozat kedd esténként 21.00 órától látható a Viasat3-on. (Ismétlés: szerda késő este, és szombat délután)
okt. 24
15:57
Egyre többen vannak a fővárosi hajléktalanszállókon (hirado.hu)
A létszám október közepe óta fokozatosan emelkedik.
okt. 24
15:57
Vonattal ütközött egy autó Tapolcánál (ATV)
Vonat és személyautó ütközött Tapolcánál kedd délután, az észak-balatoni vasútvonalon késések várhatók.
okt. 24
15:57
Összefoglaló a keddi Magyar Kupa-mérkőzésekről, a gólok története (Sport365)
Meglepetés Kisvárdán, magabiztos győzelmet aratott a Vidi.
okt. 24
15:59
Vonattal ütközött egy autós Tapolcán - feszítővágóval kellett a roncsból kiszabadítani (Blikk)
Tapolca - Vonattal ütközött egy autó a Tapolca és Kisapáti közötti úton lévő vasúti átjáróban.
okt. 24
15:59
Csoda Kisvárdán: búcsúzott a Fradi a Magyar Kupától (Sport365)
Egyetlen gól született a mérkőzésen.
okt. 24
16:00
Ötlet a cikász pálma teleltetésére (Édenkert)
A Cycas revoluta, más néven cikász nagyon igényes növény. Levelei gyakran megcsavarodnak, eltorzulnak a legnagyobb gondoskodás ellenére is. Hogyan vigyázzunk rá, ilyenkor télen?
okt. 24
16:00
A gyorsjelentések után felfelé tör Amerika (TőzsdeFórum)
Emelkedéssel nyitottak a főbb indexek a New York-i tőzsdén kedden egy sor kedvező vállalati gyorsjelentésnek köszönhetően.
okt. 24
16:00
Mondunk néhány nyomós indokot, miért edd, és ne csak faragd a sütőtököt (Player)
A sütőtök maga a jóság, egy narancsszínű vitaminbomba, vagyis sokat kellene enned belőle. Amúgy is szezonja van, akkor meg miért ne. Nem?
okt. 24
16:00
Zseniális színészek, akik a kamera előtt mindent elfelejtettek (Femcafe)
Nagyon nehéz dolguk volt.
okt. 24
16:03
Hetven-nyolcvan százalékos kihasználtsággal működnek a főváros hajléktalanszállói (ProfitLine)
Hetven-nyolcvan százalékos kihasználtsággal működnek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat fővárosi hajléktalanszállói, a létszám október közepe óta fokozatosan emelkedik - tájékoztatta a szeretetszolgálat kedden az MTI-t.
okt. 24
16:03
Gulyás javaslatától retteghetnek a kis pártok (ATV)
A Fidesz azt javasolja, hogy ha egy állami kampánytámogatásban részesülő párt az országgyűlési választáson félszázalékos eredményt sem ér el, köteles legyen visszafizetni az államtól kapott összeget - közölte Gulyás Gergely, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
okt. 24
16:06
Ezért tuti többet kell fizetned, ha gyereked van: ráadásul hatványozottan (Pénzcentrum)
Az elmúlt hat hónapban átlagosan 2,3 cipőt vásároltak a magyarok, amely szám nagyban módosul azonban a háztartásban nevelt gyermekek számától függően. A hölgyek szívesen betérnek a kínai üzletekbe is, a fiatalok pedig élnek az online...
okt. 24
16:09
Szövetségeseket találhat Mexikó – ezzel győzik meg Trumpot? (Privátbankár)
Van, aki hatalmasat kaszálna a szabadkereskedelmi megállapodáson.
okt. 24
16:09
Egyszerű rakott palacsinta (Mindmegette)
okt. 24
16:12
Valamiért Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert jelölte ki a miniszterelnök, hogy az Irakban szolgáló magyar katonák ügyében válaszoljon a Parlamentben (444.hu)
Az MSZP-s Harangozó Tamás arról érdeklődött, hogy nem lesz-e gondja a magyaroknak a kurd-iraki konfliktusból. Fazekas szerint tiszteletlenség ilyet kérdezni.
okt. 24
16:12
Oroszlán Szonja: "Igenis tehetünk róla, ha egy férfi félreért minket" (Femcafe)
A színésznő a Marton-ügy kapcsán fogalmazott meg egy igen megosztó véleményt.
okt. 24
16:12
Három ciprusnyi területen fejlesztené gazdaságát Szaúd-Arábia (vg.hu)
Óriási gazdaságfejlesztési projektet jelentett be a szaúdi trónörökös kedden. Több mint 500 milliárd dollár befektetéssel hoznának létre egy több gazdasági szektort is magába foglaló fejlesztési övezetet a Vörös-tenger partján.
okt. 24
16:15
Equlior: Tovább lazíthat az MNB (Menedzsment Fórum)
Az Equilor a Monetáris Tanács mai döntésének indoklásából azt a következtetést vonja le, hogy az MNB tovább lazíthat a monetáris politikán.

Keresés