Gyorsforgalmi összeköttetés lesz Debrecen, Békéscsaba és Szeged között, az állami beruházó kiírta a megvalósíthatósági tanulmány pályázatát - írta a Magyar Idők.
A mobiltelefonos csalási módszer célja, hogy a hívást fogadó fél egy elküldött üzenettel egy másik feltöltős telefonszám egyenlegét növelje a saját számlájának terhére – írja a police.hu.
Botrány alakul a Nissannál, legalább 20 éve nem megfelelően végezhették az ellenőrzéseket - tudta meg a helyi televízió. A második legnagyobb autógyártó fel is függesztette a gyártást két hétre a japán gyáraiban és 1,2 milliós...
Betétesi rohamot hirdetett az öt legnagyobb spanyol bank, de leginkább a Katalóniából elköltöző CaixaBank és Banco Sabadell ellen ma 8 és 9 óra közé a Catalan National Assembly nevű szeparatista csoport.A Twitteren közzétett videójuk...
Újranyitották a magyar nagykövetséget Bogotában, a külgazdasági és külügyminiszter szerint a cél az új kolumbiai fejlődési szakasz nyújtotta lehetőségek kihasználása. Szijjártó Péter az MTI-nek elmondta: Kolumbia életében új időszak kezdődik, miután hosszú évek háborúskodását és 220 ezer halálos áldozatot követően a kolumbiai kormány megállapodott
A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetője arra figyelmeztetett csütörtökön, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet támadást intézhet az Egyesült Államok ellen.
Hasít a Daimler, a járműeladások és a bevételek tovább emelkedtek, az autóvisszahívások és a szoftverfrissítések azonban magas költségekkel jártak, ezek húzták le a vállalat profitját. Mi történik a Daimlernél? Az egy évvel...
Tony Robbins népszerű motivációs tréner szerint az életünket nem a különböző események, hanem a róluk alkotott meggyőződéseink irányítják. Ha egy vállalati leépítés során két kolléga elveszíti munkáját, akkor ezt az a két...
Bár a spanyol kormány tegnap megelégelte a katalán tartomány függetlenségi törekvéseit és az autonómia felfüggesztését kezdeményezte, ez nem viselte meg tartósan sem a részvény- sem a devizapiacokat, az euró például egyhetes csúcsra...
Legalább 1300 álláshely betöltetlen a magyar iskolákban. Ez pedig azt jelenti, hogy hetente több tízezer tanórát csak túlóráztatással tudnak megoldani a pedagógusok- írja a Népszava. Országosan a harmincezret is meghaladhatja...
Bár a spanyol kormány tegnap megelégelte a katalán tartomány függetlenségi törekvéseit és az autonómia felfüggesztését kezdeményezte, ez nem viselte meg tartósan sem a részvény- sem a devizapiacokat, az euró például egyhetes csúcsra...
Barack Obama volt elnök nevét veszi fel Mississippi állam fővárosában, Jacksonban az amerikai polgárháború egyik fontos déli szereplőjéről elnevezett általános iskola - írta csütörtökön egy helyi lap.
A tegnapi esések után ma már ismét emelkedésbe kapcsoltak a vezető európai részvényindexek, míg a magyar piacon tovább folytatódhat a kispapír-rali.Záporoznak a gyorsjelentések, ezekből szemezgettünk 2017.10.20 09:27Sorban teszik közzé...
A katalán elnök nem tett eleget a felszólításnak, hogy tisztázza: kinyilvánította-e Katalónia függetlenségét – reagáltak Madridban Carles Puigdemont katalán elnök levelére, miszerint a katalán regionális parlament szavazást tarthat a függetlenség kinyilvánításáról. Ezért a spanyol kormány holnap dönthet büntetőintézkedésekről. Antonio Tajani, az Eu
A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetője arra figyelmeztetett csütörtökön, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet támadást intézhet az Egyesült Államok ellen
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon péntek reggel, a dollárhoz képest gyengült, míg az euróval, a svájci frankkal és a japán jennel szemben erősödött
A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetője arra figyelmeztetett csütörtökön, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet támadást intézhet az Egyesült Államok ellen.
Az Egyesüt Államok kormányzati felügyelete alatt álló energiainformációs hivatal (EIA) kétévente adja ki előrejelzéseit a különféle energiaforrások kilátásairól, illetve a jövőbeli energiamixben várható részarányukról. A statisztikák...
Polgári tanács veszi át Rakkának, az Iszlám Állam egykori szíriai fellegvárának a közigazgatását - közölte csütörtökön Omár Allús, a testület egyik vezető tagja a dpa német hírügynökséggel
Az ősz még adhatott volna egy szép, napos hosszú hétvégét, de az időjárás ezúttal nem kegyelmez. Az egyre pontosabb előrejelzések szerint semmi jóra nem szímáthatunk: közeledik a hideg és az eső.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat kiadta napi jelentését. A köd, illetve alacsony szintű rétegfelhőzet a déli órákra a legtöbb helyen feloszlik, majd túlnyomóan derült, napos idő várható
Az Egyesüt Államok kormányzati felügyelete alatt álló energiainformációs hivatal (EIA) kétévente adja ki előrejelzéseit a különféle energiaforrások kilátásairól, illetve a jövőbeli energiamixben várható részarányukról. A statisztikák...
Úgy érzed, hogy kívülről fújod már a KRESZ könyveket vagy épp, hogy most szeretnél megtanulni vezetni? Kresz-sorozatunk segíthet, hogy bizonyítsd tudásodat.