Munkavacsorán egyeztetett a V4-es kormányfőkkel, köztük Orbán Viktor miniszterelnökkel Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az EU-csúcs előtt.
Minimum bruttó 400 ezer forintos fizetés állíthatja meg az úgynevezett Z generációs, vagyis 1995 után született fiatalokat abban, hogy külföldre vándoroljanak.
Négy magyar kutatócsoportból álló szervezet, a Wigner fusion nyerte el a világ legnagyobb, fúziós témájú mérnöki konferenciájának rendezési jogát - közölte az MTA csütörtökön az MTI-vel.
A kriptopénzek nem elég kiforrottak ahhoz, hogy szabályozzuk őket - véli az EKB elnöke, Mario Draghi. Egy ma tartott sajtótájékoztatón Mario Draghi, az EKB elnöke is véleményt nyilvánított a kriptopénzekről. Szerinte egész egyszerűen...
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint Székelyföld számára modellértékű az az autonómia, amellyel Katalónia rendelkezik Spanyolországon belül, és amely - az utóbbi hetek fejleményei szerint - a katalánoknak nem elég.
Polgári tanács veszi át Rakkának, az Iszlám Állam egykori szíriai fellegvárának a közigazgatását - közölte csütörtökön Omár Allús, a testület egyik vezető tagja a dpa német hírügynökséggel.
Talán sokan emlékeznek még a Kreisel névre hallgató osztrák vállalatra, amely Arnold Schwarzenegger kérésére és támogatásával teljesen elektromossá alakította a hatalmas benzinfalók iránti vonzalmáról is ismert, ám azóta „zöld” útra térő híresség Mercedes-Benz G-osztályát. Az őrületnek pedig nem szakadt vége akkor, ugyanis a cég egy újabb elvetemült elektromos autót mutatott be, méghozzá egy…
A BMW M divíziója mindig is komolyan vette a hagyományokat, és csak szükséghelyzetben szegi meg azokat. A vadonatúj M5 összkerékhajtása pontosan ilyen volt, ugyanis a 600 lóerős teljesítményt már nem tudták volna csak a hátsó kerekeken útra vinni, de azért így is biztosítanak egy olyan menetprogramot, amelyben csak a hátsó tengelyt hajtja a motor. Azt azonban leszögezték, hogy elsőkerékhajtású…
A Hungarikum Bizottságnak jövőre az újabb értékek feltárása mellett egyre nagyobb hangsúlyt kell helyeznie a hungarikumok médiamegjelenítésére, elsősorban a közszolgálati médiában - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja a Hungarikumok Klubjának idei harmadik rendezvényén Budapesten.
Valódi esély van a Földközi-tenger középső térségében húzódó migrációs útvonal lezárására, az uniós tagállamok vezetői megállapodtak, hogy fokozzák az olasz hatóságoknak és az észak-afrikai országoknak nyújtott támogatásukat - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a csütörtökön kezdődött brüsszeli uniós csúcstalálkozó első munkaülését követ
Úgy tűnt, ma nem lesz rekorddöntés Amerikában: a vezető amerikai indexek egészen a kereskedés utolsó órájáig esést mutattak, a hajrában azonban jól teljesítettek. A Dow Jones Index és az S&P 500 stagnált, míg a Nasdaq kicsit esett....
A Médiatanács vezetője, aki gyakorlatilag nem áll szóba a sajtóval, most kénytelen volt válaszolni, és elárulta, miért hagyják, hogy Mészáros Lőrinc és Andy Vajna bekebelezze a magyar médiapiacot.
Nem éri meg közös jelöltet indítaniuk a baloldali pártoknak - ez derül ki a Századvég legfrissebb kutatásából. Eszerint az a párt járhat jól, aki saját jelöltet állít, és a lemorzsolódó szavazókat szerzi meg.
Kovács Zoltán az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában ezzel arra utalt, hogy az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága megszavazta a közös uniós menekültügyi rendszerről szóló dublini szabályozás reformtervezetét.
A nyilvántartott álláskeresők száma 4,8 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a szeptemberi zárónapon 268 400 álláskereső szerepelt, közel 14 ezerrel kevesebb, mint egy éve.
Nincs is annál jobb, mint egy kimerítő nap után mély álomba szenderülni és másnap pihenten ébredni. Előfordulhat azonban, hogy fáradtabban ébredsz, mint ahogy lefeküdtél.
Elindult a magyar alma fogyasztását és vásárlását ösztönző országos promóciós kampány - jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Orbán is ott van az EU-csúcson, amin a migrációs témákat már meg is beszélték. De a tanácsi következtetésekben nyoma sincs az ún. Soros-tervnek. Miről beszél a kormány?