Elképesztő dolgokat állít a Mirror angol napilap, úgy tudják egyre több beteg turista jár csak azért Szerbiába, hogy bordélyokban kutyákkal szeretkezzenek.
Rossz stílusú sajtóközleménye miatt azonnali hatállyal felmentették tisztsége alól Nyakó Istvánt, az MSZP sajtófőnökét. Az MSZP a Demokratikus Koalícióra tekintve gúnyos közleményt adott ki kedd délután, miután Gréczy Zsolt a DK szóvivője perrel fenyegette meg a szocialista pártot.
Eredménytelenek az erőfeszítések az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) újratárgyalására, és elnapolták az újabb fordulót – jelentették be kedden Washingtonban.
Továbbra is jó a hangulat a világ tőzsdéin, tegnap a Dow Jones története során először zárt ráadásul 23 ezer pont felett, míg ma a DAX is 13 ezer pont fölé emelkedett. Kinyitott Európa 2017.10.18 09:02Ahogy arra számítani lehetett...
Több mint hatmilliárd forintos ráfordítással kármentesítik Szekszárdon a diklór-etilénnel szennyezett, már lezárt vízbázis területét. Még mindig vannak szennyezett gócok a városban.
Hatályon kívül helyezte a Fővárosi Közgyűlés a római-parti védmű part menti nyomvonalát támogató április határozatát szerdán rendkívüli ülésén. Ezzel okafogyottá válik az ügyben meghirdetett népszavazás.
Tegnap eldőlt, Bernd Storck távozik a magyar válogatottól. A döntéssel kapcsolatban többen is kifejtették a véleményüket. Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon üzent a német szakembernek.
A következő napokban még szép idő lesz, de aztán a friss időjárás-előrejelzések szerint búcsút inhetünk a ragyogó, októberi napsütésnek és a 20 fok körüli hőmérsékleteknek.
Jártunk tegnap 23000 pont felett, de éppen elmaradt a fölé-zárás (22997), ma reggel viszont a DOW 30 amerikai index stabilan 23000 pont fölé lépett a határidős kereskedésben.
A Barcelona legendás volt edzője valamiért az angol csapatnak a Napoli elleni BL-csoportkörös győzelmét kötötte össze a katalán függetlenséggel, ami egyelőre megfeneklett. A 2-1-re megnyert meccset a népszavazás szervezéséért őrizetbe vett két katalán vezetőnek ajánlotta. (Telegraph)
A BMW hasznot húzna az orosz autópiac várható feltámadásából, ezért már mérlegelik annak lehetőségét, hogy a jövőben bővítik gyártókapacitásaikat az országban - jelentette ki a német luxusautó-gyártó egyik szóvivője az Automotive...
A Citroën a DS kiválásával sportos kisautó nélkül maradt, ugyanis a normál C3 nem kapta meg a DS3 Racing izmos 1,6-osát. Azóta a franciák modellje ráadásul már új generációba is lépett, és bár a márka filozófiája hagyományosan a kényelemre törekszik, azért a sportosabb rajongók igényeit is szeretnék kiszolgálni. Éppen ezért készülhet el egy igazán különleges C3, mely a sportos kisautók…
A duplájára nőtt az első félévben a házépítésre, illetve az új lakások vásárlásra felvett lakáshitelek folyósítása is - derül ki a KSH friss statisztikáiból. A lakáshitelek 74%-át azonban ugyanúgy használt lakás vásárlására...
A modellautókról kiszivrágott képek után tegnap egy ízelítő fotóval lepett meg minket az Audi a csütörtökön bemutatkozó vadonatúj A7 kapcsán. A négykarikások pedig tovább szeretnék csigázni a rajongókat, ugyanis ezúttal egy videót osztottak meg velünk a gyáriak, amelyen az autó fényszóróinak látványos grafikáját és néhány élet is megmutatnak nekünk.
Chicago - A gólokat a tengerentúlon ipari mennyiségben termelő Nikolics Nemanja jelentős elismerést kapott az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS).
A Mercedes-Benz több érdekes elektromos tanulmánnyal állt elő az elmúlt években, és mindegyik nevében szerepelt az EQ jelző. Ez természetesen nem volt véletlen, ugyanis a németek ezt a betűpárost használják majd elektromos és hibrid modelljeik jelölésére, így a Mercedes-Benz, a Mercedes-AMG és a Mercedes-Maybach mellé még idén csatlakozik a Mercedes-EQ márkanév is.
A BMW hasznot húzna az orosz autópiac várható feltámadásából, ezért már mérlegelik annak lehetőségét, hogy a jövőben bővítik gyártókapacitásaikat az országban - jelentette ki a német luxusautó-gyártó egyik szóvivője az Automotive...
Paudits Béla egy hétig feküdt kórházban, ám kedden délután visszatérhetett otthonába. A színész szűnni nem akaró gyomorbántalmai miatt ment be egy teljes kivizsgálásra.
A várakozásnak vége, a Polestar ugyanis végre bemutatta első modelljét, amely a várakozásoknak megfelelően egy lenyűgöző kupé lett, és egyszerűen csak az 1-es jelölést kapta meg. Ahogyan azt várni lehetett, a Volvótól nemrég elszakadó Polestar azért nagyon szoros kapcsolatban maradt a svéd márkával, ezt azonban egy kicsit sem bánjuk.
Immár nyugodtan kijelenthetjük, hogy gyakorlatilag nincs ősz a Porsche Club Pannonia (PCP) által szervezett Tíz Torony Túra nélkül, és természetesen Tíz Torony Túra sincs ősz nélkül: a PCP vidám és barátságos Porsche-barát csapata idén nyolcadízben szervezte meg a nívós Porsche-rendezvényt, ami annak függvényében, hogy ki miként tekint rá, lehet egy baráti összejövetel, egy izgalmas verseny, egy…
Kétpárti egyezség született kedden az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvény fontos elemeinek megőrzéséről Washingtonban - jelentette az amerikai sajtó.
A sebtiben összehívott Közgyűlésen a fideszes többség hirtelen visszavonta azt az áprilisi határozatát, amit megsemmisítene egy eredményes népszavazás. Majd ugyanazzal a lendülettel egy másik számon megszavazta azt.
Tavaly óta enyhén emelkedett a hamisított termékek iránti kereslet a magyar lakosság körében, a legnépszerűbb csoportot továbbra is a ruhatermékek jelentik a hamis termékek vásárlása kapcsán – derült ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a Tárki legfrissebb közös kutatásából. A felmérés arra is rámutatott, hogy leginkább a férfiak, illet
A következő egy-másfél évben Magyarországon is szeretne nyilvános kötvényeket kibocsátani a Nemzetközi Befektetési Bank – mondta lapunknak Nyikolaj Koszov, az igazgatóság elnöke.