Christian Kern leköszönő osztrák kancellár, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) vezetője pártjának szombati kampányzáró rendezvényén óvott attól, hogy a másnapi parlamenti választások eredményeként a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) és az attól jobbra álló Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) koalíciója jöjjön létre. Kern ezúttal arról beszélt, hogy egy
Az idei ősz időjárása kedvez a rovaroknak. Nem is kell hosszú út ahhoz, hogy ragadjon tőlük a szélvédő. Mutatunk 3 szuper ötletet, és pillanatok alatt tiszta lesz!
Hol van már a tavalyi hó? Nos Kitzbühelben, ahol nagymama barackbefőttje helyett a tavalyi havat csomagolták ki és kezdetét vette két sípályán az idei síszezon.
Küszöbön áll az Iszlám Állam (IÁ) veresége Rakkában, a terrorszervezet által kikiáltott "kalifátus" székvárosát akár már szombaton vagy vasárnap teljesen megtisztítják a dzsihadistáktól - közölte a szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) nevű milícia.
Magyarország elutasítja a kvótarendszert és az ezzel gyakorolt nyomást, mivel nem szabályozni, hanem megállítani akarja a migránsáradatot – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Corriere della Sera és az Il Sole 24 Ore című olasz napilapokban tegnap közölt interjúban.
Élete legszebb ruháit ölthette magára Dobó Kata (43) a Noir című film forgatásán. Az 1930-as évek idején játszódó krimiben a színésznő korabeli kosztümöket viselhetett, és mivel saját bevallása szerint is a divat szerelmese, igazán különleges élmény volt a korhű ruhákban játszania a filmvásznon.
Hihetetlen, de télhez közeledve virágozni kezdett a májusi orgona, és ráadásként az ibolya is a szokatlan melegben. Ezt a kis októberi tréfát Orosházán kapták lencsevégre.
A britek csaknem kétharmada elégedetlen azzal a teljesítménnyel, amelyet a kormány a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló tárgyalásokon nyújt.
Farkasházy Tivadar idén nem tartotta meg a szárszói, értelmiségi találkozót. Most kiderült, még ennek is Botka László, az MSZP nemrég lemondott miniszterelnök-jelöltje az oka.
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelős helyettes államtitkára szerint sikeres volt a nyúlhúsfogyasztás növelésére indított idei kampány.
Fábri Zoltánra, a Körhinta, A Pál utcai fiúk, az Isten hozta, őrnagy úr! rendezőjére emlékeztek születésének századik évfordulója alkalmából pénteken a Farkasréti temetőben, ahol Radnainé Fogarasi Katalin, az ünnepséget szervező Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója emlékeztetett arra, hogy az 1994-ben elhunyt rendező sírja 2002 óta védelmet élv