Az év végén kihirdetik a Budapest–Belgrád vasútvonal tenderét, és 2022-re elkészülhet maga a beruházás is – mondta Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára az InnoRail vasúti konferencián. Azt is elmondta, hogy már tervezik a ferihegyi repülőtérre vezető vasútvonalat, a 22 kilométeres új szakasz hét kilométeren át a föld alat
Az egész agrárium jövője múlik a novemberi 3-i kamarai választásokon: a tagok szavazataikkal nemcsak a köztestület felépítéséről és működéséről, hanem a hazai agrár-élelmiszer gazdaság egészének jövőjéről hozhatnak döntést – idézi a szerdai Magyar Idők Jakab Istvánt, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (Magosz) elnökét.
Olvasóink azt firtatták: ha már összeállítást közöltünk arról, miként vélekednek az elemzők a válsággal küszködő MSZP-ről, akkor nézzük meg azt is, vajon a szocialista politikusok miként látták idén a pártjukat. Íme, a legjellemzőbb vélemények.
Kirúgták a szexbotrányba keveredett hollywoodi filmmogult. Harvey Weinsteinnek, Hollywood egyik legbefolyásosabb filmcézárának 30 évre visszanyúló botrányairól a New York Times rántotta le a leplet. Azóta Gwyneth Paltrow, Angelina Jolie és több más színésznő is csatlakozott a producert molesztálással vádoló 13 nőhöz. Weinstein felesége pedig elhagy
Megsemmisítette helyi idő szerint kedden az amerikai legfelsőbb bíróság azt a fellebbviteli bírósági döntést, amely hatályon kívül helyezte Donald Trump elnök korábbi beutazási tilalmát.
A Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉsz) elnöke szerint az úgynevezett Czeglédy-ügy károsultjaként körülbelül ezer diák várja a bérét május óta - írja az MTI.
A FIVOSZ kilencedik alkalommal hirdeti meg az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat. A fiatal vállalkozók legnagyobb presztízsű magyarországi díjára a 18 és 40 év közötti, saját vállalkozással bíró természetes személyek jelentkezhetnek, illetve jelölhetők 2017. november 12-ig.
Újabb rekord dőlt meg a budapesti irodapiacon, mostanra a spekulatív kihasználatlansági ráta is 10 százalék alá csökkent, vagyis több alpiacon szinte lehetetlen nagyobb méret egybefüggő irodaterületet találni. A most zajló fejlesztések...
Csökkentette bruttó 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a 95-ös benzin ára nem változott. A gázolaj átlagára 358 forintra csökkent, a benziné 347 forint maradt. Az üzemanyagok ára legutóbb...
Nincs tökéletes védelem az interneten, de a világháló és informatikai rendszerek biztonságtudatos használatával csökkenthető a sérülékenység – mondta az InfoRádiónak Alföldi István, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság ügyvezető igazgatója.
Tizenhárom elítélt meghalt egy fegyenclázadásban Mexikó északi részén, Nuevo León államban, mert a hatóságok tüzet nyitottak rájuk - mondta el helyi idő szerint kedd este az ottani büntetés-végrehajtás egyik szóvivője.
Lövedékálló mellényeket vásárolt a napokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, egyes darabok 120 ezer forintba kerültek, másokért negyedmillió forint körüli összeget fizetett a szervezet - írta meg a Magyar Idők. A NAV a közelmúltban több hasonló beszerzést is elindított, azokban éleslőszerek és speciális muníciók szerepeltek a vásárlási listán. A hivat
Két és fél százalékponttal csökkennek a vállalkozásokat érintő közterhek, amennyiben az Országgyűlés megszavazza Varga Mihály kedden benyújtott törvényjavaslatát; a nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek elmondta: beváltotta a reményeket a tavaly aláírt novemberi hatéves bérmegállapodás, ezért indítványa értelmében jövő januártól 2 helyett 2,5 százal
Egy fél percig úgy tűnt, hogy Carles Puigdemont kikiáltotta a független Katalán Köztársaságot, de aztán jött a váratlan fordulat: felfüggesztették a döntést egy időre, amíg ismét tárgyalni kezdenek a spanyol kormánnyal. A káoszt így sikerült elkerülni, de a spanyol kormány első nyilatkozataiból nem úgy tűnik, hogy bármit is megértettek az elmúlt he
Nagyon sajnálja a Ferrari csapatát az elmúlt időszak kudarcai miatt az olasz istálló korábbi kulcsembere, a ma már a Forma-1 sportigazgatójaként tevékenykedő Ross Brawn. Tovább »
A brókerbotrányok, a Marcsika-ügy és számtalan kisebb-nagyobb csalás ellenére esztelenül hódítanak a mai napig a piramisjátékok, a biztonságosként értékesített, de valójában rendkívül kockázatos befektetések és az illegálisan...
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon szerda reggel: az euróhoz képest kissé gyengült, míg a dollárral, a svájci frankkal és a japán jennel szemben erősödött.
A szakértő szerint a válság megoldására szolgáló forgatókönyvek irreálisak, ezért a tárgyalás az egyetlen életképes verzió. Közben Trumpék megvitatták az Észak-Koreának adható lehetséges válaszokat.
Izraeli hírszerzők buktatták le a Kaspersky Lab orosz számítógépes cég vírusirtó programjával titkos amerikai iratokat megszerző orosz kormányzati hackereket - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerdán.