2017. október 10. kedd

okt. 10
11:35
Elfogadta a turizmusfejlesztési stratégiát a kormány (vg.hu)
A kormány elfogadta a turizmusfejlesztési stratégiát, amit az október 16-i Turizmus summit nemzetközi konferencián mutatnak majd be – mondta Bánhegyi Zsófia, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) marketing-kommunikációért felelős vezérigazgató-helyettese szakmai konferencián kedden Budapesten.
okt. 10
11:36
Egy tapír hátán kezdett száguldani a forint - délután robbanhat a bomba (Privátbankár)
Ismét az egyik legilletékesebb helyről érkezett javaslat arra, hogy Európában végre abba kellene hagyni a pénznyomtatást - ez az eurót és így a forintot is alaposan megtámogatta kedden. A tőzsdéken viszont borongós a hangulat, miután délután összeül a katalán parlament - komoly esély van rá, hogy kikiáltják a függetlenséget, ami viszont beláthatatl
okt. 10
11:36
Lelassult a lakások drágulása (ProfitLine)
● Lassult a lakásdrágulás a második negyedévben: a használt lakások ára már csak 7,8, az újaké 4,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. ● Az ingatlan.com elemzése szerint a lakáspiaci kereslet továbbra is erősnek mondható, az idén 37 százalékkal több érdeklődést mértek a lakások és házak iránt, mint egy évvel korábban. ● Budapesten ok
okt. 10
11:36
Sokan már így bankolnak Magyarországon: ők tuti nem állnak sorba órákig (Pénzcentrum)
Ahhoz már hozzászokhattunk, hogy a bankok folyamatosan új technológiai megoldásokat kínálnak ügyfeleiknek. Sokaknak teljesen természetes például, hogy ahelyett, hogy elmennének a bankfiókba ügyet intézni, inkább netbankon, mobilbankon...
okt. 10
11:36
Ilyen fényekkel nagyon feldobhatod a lakásodat (Player)
Hosszabbodnak és egyre hidegebbek az éjszakák, márpedig ha egy-egy estére otthon ragadsz, nem árt, ha minél hangulatosabb és praktikusabb a lakás. Ebben rengeteget segíthet a világítás, de nagyon körültekintően kell kiválasztanod a fényeket.
okt. 10
11:36
Hadházy Ákos feljelenti Orbán Viktort (ATV)
Az LMP társelnöke azután döntött így, hogy hétfőn a Parlament plenáris ülésén a miniszterelnök korrupcióval vádolta meg.
okt. 10
11:39
Észak-Koreának szállítottak, mindenhonnan ki lettek tiltva (HírTV)
A világ összes kikötőjéből kitiltott négy hajót az ENSZ, mert a gyanú szerint megsértették az Észak-Koreával szemben bevezetett szankciókat.
okt. 10
11:39
Így kerülhetjük el az uszodai fertőzéseket (hirado.hu)
Sokak számára nincs jobb érzés annál, mint egy fárasztó munkanap után uszodában néhány tempós hossz leúszását követően a wellness-részlegben relaxáljon. A Neutromed közleményében arra figyelmeztet: ilyenkor se feledkezzünk meg az úszás-szauna váltakoztatása között sem az intim egészségről, hiszen az uszodák és környékük köztudottan a fertőzések mel
okt. 10
11:39
Bombázóját vesztette az orosz légierő Hmejmímben (hirado.hu)
Felszállás közben túlfutott a kifutópályán az orosz légerő egy Szu-24-es vadászbombázója a szíriai Hmejmím támaszponton, a gép kétfős személyzete nem tudott katapultálni, és életét vesztette - közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.
okt. 10
11:39
Elfogadta a kormány a turizmusfejlesztési stratégiát (hirado.hu)
A kormány elfogadta a turizmusfejlesztési stratégiát az előző héten, azt az október 16-i Turizmus summit nemzetközi konferencián mutatják majd be - mondta Bánhegyi Zsófia, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) marketing-kommunikációért felelős vezérigazgató-helyettese szakmai konferencián kedden Budapesten.
okt. 10
11:39
Nincs megállás a használtautó-piacon (Autónavigátor)
Újabb rekord dőlt a hazai használtautó-piacon a harmadik negyedévben: az időszak során mintegy 180 ezer használtautó adásvétele zajlott, szemben az előző negyedévi 173 ezerrel.
okt. 10
11:42
Elfogadta a kormány a 830 milliárdos turizmusfejlesztési stratégiát (Menedzsment Fórum)
Jövő héten hivatalosan be is mutatják.
okt. 10
11:42
Hülyére keresheted magad, ha ezeket a szakmákat választod (Privátbankár)
Nem mindig a diploma jelenti egyértelmű boldogulást az életben.
okt. 10
11:42
700 szakma közül választhatnak az iskolások (HR Portál)
Mintegy 700, az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő szakmából választhatnak az iskola- és pályaválasztás előtt állók - írja az MTI.
okt. 10
11:42
Betegeket fosztott ki - Tíz évet kapott a szentesi ápoló (Kripto Akadémia)
okt. 10
11:42
Megint ingyen adott el állampapírt Magyarország (Portfolio)
A keddi aukció nem okozott különösebb meglepetést, ismét negatív hozam mellett sikerült eladni 3 hónapos diszkont kincstárjegyeket. Az ÁKK a tervezett összeget kényelmesen el tudta fogadni. Az előzetesen meghirdetett 15 milliárd forintnyi...
okt. 10
11:42
Hoppá: másképp reagál a férfiak agya az önzetlen viselkedésre, mint a nőké (Player)
A Nature Human Behaviour című folyóiratban közölt tanulmány szerzői elsőként bizonyították, hogy a női és a férfi agy eltérően reagál az önzetlen és az önző viselkedésre. A Zürichi Egyetemen elvégzett kutatás során az alanyoknak többek között arról kellett dönteniük, hogy miképpen osztozkodjanak egy adott pénzösszegről másokkal.
okt. 10
11:42
Szerdán kiderül, megragadják-e az utolsó szalmaszálat az argentinok (m4sport.hu)
Messiék március óta nem nyertek tétmérkőzést.
okt. 10
11:44
Orbán: Magyarországot a Jóisten is erre teremtette (Kripto Akadémia)
A kormányfő az új nemzetközi logisztikai központ megnyitóján mondott beszédet.
okt. 10
11:45
Hasznos, új funkció jöhet a Facebookra (Infostart)
Újabb, az álhírek terjesztését megakadályozó megoldást tesztel a Facebook - olvasható a hvg.hu-n.
okt. 10
11:45
Döntött a Kúria, lehet népszavazás a római-parti mobilgátról (444.hu)
Megváltoztatták a Fővárosi Választási Bizottság döntését.
okt. 10
11:48
Andreas Merz marad a Lapcom vezérigazgatója (Kreatív Online)
Andy Vajna megerősítette a posztján.
okt. 10
11:48
Havi több tízezer forint ösztöndíj a szakmát tanulóknak (Adózóna)
Ösztöndíjrendszer segíti a szakképzésben tanulókat; a támogatás – tanulási eredménytől és iskolatípustól függően – havi 10 ezer forinttól 50 ezer forintig terjedhet – közölte Pölöskei Gáborné, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára a SzakMÁzz! Budapest pályaválasztási kiállítás megnyitóján a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.
okt. 10
11:48
Palkovics: fontos élni a külföldi részképzés lehetőségével (hirado.hu)
A felsőoktatási intézmények még erőteljesebb bekapcsolását szorgalmazta a nemzetközi vérkeringésbe az oktatási államtitkár kedden Budapesten. Palkovics László szerint fontos, hogy a hallgatók éljenek a külföldi részképzések vagy a hosszabb ideig tartó tanulmányok lehetőségével.
okt. 10
11:51
Nagyon hatásos: 1 hét alatt vékonyabb lesz a lábad, ha ezt csinálod (Blikk)
Jó, ha tudod, hogy az összes zsírpárna, ami a lábunkon van, bármikor és bármilyen életkorban eltávolítható.
okt. 10
11:51
Íme a hitelesített Római-parti népszavazási kérdés (Infostart)
Megváltoztatta a Kúria a Fővárosi Választási Bizottság döntését és hitelesítette a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos népszavazási kérdést kedden - derül ki a Kúria internetes oldalán közzétett végzésből.
okt. 10
11:51
Szívszorító: a fiatal menyasszony Down-szindrómás testvére is fogadalmat tett az esküvőn - videó (Blikk)
USA - Az emberek között hamar népszerűvé vált az a videó, amin egy Down-szindrómás lány a harmadik főszereplője testvére esküvőjének.
okt. 10
11:53
Szeretnél megszabadulni a hasi zsírpárnától? Akkor ne aludj így (Blikk)
Ez a 3 alvásási szokás hizlal a legjobban, és főleg hasra megy.
okt. 10
11:53
Megfejtették a titkot: ezért van kellemetlen szaga a világ legbüdösebb gyümölcsének (Blikk)
Szingapúr - Megfejtették a durián gyümölcs szúrós szagának titkát szingapúri tudósok - számolt be róla a BBC hírportálja.
okt. 10
11:54
Vadászgépet veszítettek az oroszok Szíriában (Privátbankár)
Nem sikerült felszállni az orosz légierő egy gépének.
okt. 10
11:54
Kívülről is szították a feszültséget Őcsényben? (HírTV)
Helyi politikai játszma áll az őcsényi botrány mögött, a kulcsszereplők, köztük az elhíresült lakossági fórum hangadói jórészt Szekszárdról érkeztek.
okt. 10
11:54
Izland az Eb után a vb-n is ott van (HírTV)
A D csoportban óriási küzdelem volt az első két helyért.
okt. 10
11:54
A Kardashian-Jenner lányok eltitkolt 18 éves unokatesója szuperbájos, és modellnek áll (Glamour)
Natalie sikere borítékolható
okt. 10
11:56
Készülj a gyerekekkel Halloweenre a Glamour-napok alatt! (Glamour)
Szerezd be olcsóbban a legjobb jelmezeket
okt. 10
11:57
Baj van? Szakember ajánlott segítséget Sebestyén Balázsnak (Blikk)
Ennek aligha örül.
okt. 10
11:57
700 szakma van Magyarországon az NGM szerint (hirado.hu)
Mintegy 700, az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő szakmából választhatnak az iskola- és pályaválasztás előtt állók - mondta Pölöskei Gáborné, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára kedden a SzakMÁzz! Budapest pályaválasztási kiállítás megnyitóján a Hungexpo Budapesti Vásárközpo
okt. 10
11:57
Fazekas Sándor: az elmúlt években a magyar borok minősége folyamatosan javult (AQUA)
A Borkiválósági programmal jól mérhető a borászok törekvése, melynek köszönhetően folyamatosan javul a magyar borok minősége – mondta a földművelésügyi miniszter kedden Budaörsön sajtótájékoztatón.
okt. 10
12:00
Pofátlanul jó dolgot ígértek a TEK-esek, de kiderült, kamu az egész (Infostart)
A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársának adta ki magát öt férfi, hogy több tízmillió forintot csaljon ki egy vállalkozótól Somogy megyében - hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában kedden.
okt. 10
12:03
Hiányérzettel vonul vissza Nagy László, de nem bánja döntését (Sport365)
A köztévének hosszú távú terveiről is beszélt.
okt. 10
12:03
Négypárti koalíció lesz Hollandiában (hirado.hu)
Hivatalosan is jóváhagyták a koalíciós megállapodást a szövetségre lépő pártok kedden Hollandiában, hosszú hónapok után megnyitva az utat ezzel a jobboldali-liberális kormány létrehozása előtt - közölte a De Telegraaf című helyi napilap.
okt. 10
12:03
A vártnál alacsonyabb lett a szeptemberi infláció (AQUA)
Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 2,5 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly ilyenkor, az előző havi 2,6 százalék után. Augusztushoz viszonyítva az árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Elemezők úgy látják, hogy az MNB laza monetáris politikája még jövő év első feléig maradhat.
okt. 10
12:03
Gólyahír: Újra állapotos a magyar világsztár felesége - fotó (Ripost)
Hétfő este szűk körben jelentette be a világhírű hegedűvirtuóz, hogy felesége áldott állapotban van. Ani már az ötödik hónapban jár.
okt. 10
12:03
Újabb katasztrófa: rengett a föld, milliók kerültek veszélybe (Ripost)
Sikoltozva menekültek az utcára az emberek, miután erős földrengés rázott meg több chilei nagyvárost - a katasztrófa több országot is érint.
okt. 10
12:03
Végre egy stílus, amitől minden nő elképesztően dögös és szexi (Ripost)
A francia nők titkos fegyverével robban be a 2017-es őszi-téli szezon divatja. Pihe-puha tollak, lágy esésű anyagok és pasztell színek uralják a trendet. Ebben nem tudsz hibázni, mutatjuk is!
okt. 10
12:05
Túlsúlya miatt nem tudott szexi lenni a Sztárban sztár kiesője -fotó (Ripost)
Singh Viki számára ért véget vasárnap a Sztárban sztár.
okt. 10
12:06
Hitelesített népszavazási kérdés a Római-parti mobilgát ügyében (hirado.hu)
Megváltoztatta a Kúria a Fővárosi Választási Bizottság döntését és hitelesítette a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos népszavazási kérdést kedden - derül ki a Kúria internetes oldalán közzétett végzésből. Az Együtt és a Párbeszéd jelezte: egy héten belül megkezdi az aláírásgyűjtést a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos közös
okt. 10
12:06
A vártnál alacsonyabb lett a szeptemberi infláció (ProfitLine)
A szeptemberi fogyasztói árindex alacsonyabb lett a piaci várakozásnál. A maginfláció emelkedése viszont tükrözi az élénkülő belső keresletet, de leginkább a dohánytermékek jövedéki adóemelését, valamint a tej- és tejtermékek régiós és európai árnövekedési ciklusát - emelték ki az MTI-nek nyilatkozó elemzők a szeptemberi inflációról kedden kiadott
okt. 10
12:06
Még annál is jobban dübörögnek a románok, mint korábban gondoltuk (Portfolio)
A román bruttó hazai termék (GDP) 6,1 százalékkal nőtt a második negyedévben a tavaly azonos időszakihoz mérten, az első fél évben a bővülés 5,9 százalékos volt éves összevetésben - közölte kedden a román országos statisztikai...
okt. 10
12:06
Utazás a múltba – különleges élményvezetés a Jaguar Land Rovertől (Auto Pult)
Manapság rengeteg cég foglalkozik különböző élményvezetések szervezésével. Ilyen eseményeken általában izgalmas sportautókat, versenyautókat vagy éppen kemény terepeseket próbálhatunk ki, azonban a Jaguar Land Rover most megpróbálta kissé újraértelmezni ezt a műfajt. Az angolok egy olyan csomagot állítottak össze, ahol legendás veteránokat próbálhatunk ki, ráadásul hozzájuk illő környezetben.
okt. 10
12:06
Ujjé, a Népligetben! (HírTV)
Most a X. kerület van belőve. Rehabilitáció helyett szegénység, drog és prostitúció.

Keresés