Szétválik a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) elnök-vezérigazgatói pozíciója, a változástól az MVM-csoport stratégiájának hatékonyabb megvalósítását várják.
Már októberben rendelje meg a karácsonyi ajándékot, a Magyar Posta ugyanis csak két hónapos átfutással garantálja a kézbesítést, ha Európán kívülről, például kínai webáruházból szerezzük be az ajándékokat. Paulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője az Inforádiónak beszélt arról, hogy a levélként és így olcsóbban feladott külföldi küldemények kézbesíté
Donald Trump amerikai elnök úgy kormányozza országát, mintha vállalat volna - írta a Forbes magazin, amelynek munkatársa több mint egyórás interjút készített az elnökkel, ez utóbbi válaszaihoz megjegyzéseket is fűzve.
Két hónapos (!) átfutási és kézbesítési időt garantál a Magyar Posta a karácsonyi időszakban a külföldi csomagokra. Emellett idén ideiglenesen több embert foglalkoztatnak és csomagátvevő pontokat is létrehoznak az ország különböző pontjain.
Jövő évtől 19,5 százalékra csökkenhet a szociális hozzájárulási adó és az egészségügyi hozzájárulás a parlamentnek benyújtott, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által jegyzett törvényjavaslat szerint.
Ijedt nő kérte a miskolci mentők segítségét kedden. Hamarosan kiderült: durva "tréfáról" van szó, de akkor már mentőhelikopter is érkezett a helyszínre!
Vérfagyasztó jelenet szemtanúi lehettek azok, akik Chelsea Harbourban jártak reggel, ugyanis egy hatalmas krokodil úszott a brit főváros folyójában, a Temzében.
Hamarosan bemutatkozik a BMW kis kupés SUV-ja, az X2, ám a sportos szabadidő-autót nem rejtették el elég jól. Az X2 szinte maradéktalanul megmutatta, mit hoz vissza a múltból.
Elkezdődött kedden a 69. Frankfurti Könyvvásár, a világ legnagyobb könyvszakmai találkozóját Angela Merkel és Emmanuel Macron, a házigazda Németország kormányfője és a díszvendég Franciaország államfője nyitotta meg
Árverésre kerül Leonardo da Vinci utolsó, magántulajdonban lévő festménye, a Salvator Mundi (Világmegváltó) című kép 100 millió dollár körüli áron cserélhet gazdát - jelentette be kedden New Yorkban a ChristieÍs aukciósház.
Nem bírta szuflával! Rita Ora (26) a falnak dőlve pihegett a New York-i fitneszterem szélén, miután a Gotham Gymben kesztyűzéssel színesítette az erőnléti edzését.
Jövőre 19,5 százalékra mérsékelné a kormány a szociális hozzájárulási adó (szocho), az egészségügyi hozzájárulás (eho), valamint a kifizetőt terhelő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) mértékét a korábban törvénybe iktatott 20 százalék helyett – derül ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter parlament elé terjesztett törvényjavaslatából.
Jövő évtől 19,5 százalékra csökkenhet a szociális hozzájárulási adó és az egészségügyi hozzájárulás a parlamentnek benyújtott, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által jegyzett törvényjavaslat szerint.
„Legyen Karácsony!” indoklással terjesztett a parlament elé törvényjavaslatot egyes törvényeknek a december 24-e munkaszüneti nappá történő nyilvánításával összefüggő módosításáról Szabó Tímea független képviselő.
Orbán Viktor miniszterelnök levélben gratulált Vashegyi Györgynek, a Magyar Művészeti Akadémia kedden megválasztott új elnökének - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője
Magyarországon minden készen áll ahhoz, hogy a következő évek a gazdasági sikerek jegyében teljenek el – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Pest megyei Pátyon, a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. beruházásában épült új nemzetközi logisztikai központ megnyitóján.
Kiszivárgott e-mailjei szerint szerencsétlen, de szükséges lépésnek nevezte Mike Pence alelnökké választását Steve Bannon. Trump egykori kampányfőnöke és stratégája ezt egy Milo Yiannopoulos-nak írt levelében írta, aznap, amikor Trump bejelentette alelnökének nevét, 2016 júliusában. (Guardian)Szőke Dániel
Puerto Ricón az eddig közölt 34-ről 43-ra emelkedett a Maria hurrikán halálos áldozatainak hivatalos száma – jelentette be kedden egy helyi tisztségviselő
Jövő évtől 19,5 százalékra csökkenhet a szociális hozzájárulási adó és az egészségügyi hozzájárulás a parlamentnek benyújtott, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által jegyzett törvényjavaslat szerint.
Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter megerősítette kedden, hogy október 12-én, csütörtökön látogatást tesz Budapesten azzal a céllal, hogy elmagyarázza a magyar partnereknek az új ukrán oktatási törvény lényegét
Hivatalos tárgyalás kezdődött az MSZP és a DK között. Gyurcsány Ferenc szerint ugyan közös ellenzéki lista nem lesz, de az egyéni körzetekben meg fognak állapodni. Az Együtt és a Párbeszéd is megegyezne az egyéni jelöltekről, és helyi szinten a Momentum sem zárta ki az együttműködés lehetőségét.
A Fidesz országos tájékoztatási akcióba kezdett a "Soros-tervről" szóló nemzeti konzultáción való részvétel támogatása érdekében - közölte a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója kedden budapesti sajtótájékoztatón
Bejutott az Európa-bajnoki selejtező tavaszi elitkörébe a magyar U19-es labdarúgó-válogatott azzal, hogy a hollandiai kvalifikációs tornán a hazaiak mögött a második helyen végzett.
Szélesebb lesz az összefogás, mint eddig gondoltuk- mondta Juhász Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Szerinte a legüdvözítőbb két lista lenne egy MSZP-DK és egy Új Pólus lista.
Estére közel 3 százalékkal emelkedett a WTI típusú nyersolaj árfolyama, a szaúdi olajexport novemberi adatai és az OPEC nyilatkozata okozhatta a több mint 1 dolláros drágulást. Magyar idő szerint kb. 10 órától kezdve folyamatosan emelkedett...
Carles Puigdemont katalán elnök kedden kijelentette, hogy felhatalmazást kapott a függetlenség kinyilvánítására, de azt javasolta, várjanak "néhány hetet" a párbeszéd érdekében
Egynapos sztrájkot tartottak kedden Franciaországban a közszolgálatban dolgozók, tiltakozásul a következő öt évben tervezett intézkedések, vagyis 120 ezer munkahely megszüntetése, a fizetések befagyasztása és a teljesítményalapú díjazás bevezetése ellen.
A kormány döntött a Magyarország turisztikai országmárka építéséről, ennek érdekében a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. rövid távú, intenzív és kiterjedt marketingkampányt indít, összhangban a kormányzati turizmus- és gazdaságfejlesztési marketingtevékenységgel.
10 év fegyházat kapott az a férfi, aki a szentesi kórházban meglopta az idős, sokszor magatehetetlen embereket. Volt, akinek altatót is beadott, csak azért, hogy a kábult betegtől pénzt vegyen el, derült ki az RTL Híradójából.
A vezető amerikai indexek kisebb pluszban zártak, de ez is elég volt ahhoz, hogy új rekordok szülessenek. A mai nap egyik legfontosabb európai eseménye, a katalán elszakadásról szóló krízis és rendkívüli ülés egy cseppet sem hatotta...